A csapatépítésért felel a FISU Önkéntes Vezetők Akadémiáján Horváth Marcell

A csapatépítésért felel a FISU Önkéntes Vezetők Akadémiáján Horváth Marcell_1

Szerdán kezdődik a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által meghirdetett Önkéntes Vezetők Akadémiája, amelyen Gáspár Sára, a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) hallgatója mellett Horváth Marcell, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) diákja képviseli Magyarországot. Marcellre már az első nap komoly feladat vár, ő felel ugyanis az online csapatépítésért.

Olvasási idő: 2,5 perc

Mint arról korábban beszámoltunk, két magyar hallgató is jelen lesz a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) által meghirdetett Önkéntes Vezetők Akadémiáján: Gáspár Sára (BCE) és Horváth Marcell (BME) is résztvevője a szeptember 8. és 10. között esedékes online eseménynek.

Nemrég arról írtunk, hogyan készül Sára a háromnapos rendezvényre, most pedig Marcellt kérdeztük arról, milyen teendői akadtak a képzés előtt.

„Először is nagyon örülök, hogy én vagyok az első magyar férfi egyetemi hallgató, aki részt vehet a FISU Akadémián – kezdte Marcell, aki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem kosárlabdacsapatának tagja. – Az előző öt évben csak hölgyek képviselték Magyarországot ezen az eseményen. Már az első nap izgalmas feladat vár rám, hiszen csapatépítési céllal le kell vezetnem egy breakout roomot. Ezenkívül én is részt veszek az előadásokon, és ha kell, hozzászólok a témához. Felettébb várom, hogy elkezdődjön az egész, a kosárlabdához hasonlóan itt is tudásom legjavát szeretném nyújtani.”

Másokhoz hasonlóan Marcell is elkészítette promóciós videóját, amelyet az esemény kezdetekor mutatnak be. Mint sok más feladat, ez sem volt kötelező, csupán azok rukkoltak elő vele, akiket igazán érdekelnek a képzésben rejlő lehetőségek. Az akadémia képzési programja számos érdekes témát kínál, amelyek közül leginkább a Média- és kommunikációs platformok használata az egyetemi sportban tetszik Marcellnek.

„Ez rendkívül izgalmas téma, hiszen azt feszegeti, hogyan lehet minél több embert elérni és mozgósítani az interneten – magyarázza. – Manapság nem könnyű rávenni az egyetemistákat, hogy mozogjanak. Mindenesetre igyekszem hasznosítani az itt megszerzett tudást, például a BME sportnapján, ahol a szervezésében veszek majd részt. Sőt a későbbiekben rendeznünk kell Sárával egy eseményt, amelyre részletes cselekvési tervet kell kidolgoznunk. A FISU nagyköveti tisztsége azzal is jár, hogy részt vehetünk több nemzetközi EUSA- és más világeseményen is. Ami a képzés egy másik hozzáadott értékét illeti, a jövőben szeretném hasznát venni az akadémián kiépített kapcsolataimnak.”

 

Az Önkéntes Vezetők Akadémiájának 2021-es képzési programja:

  • FISU bemutatása: kialakulása, felépítése, sport és képzési események bemutatása,
  • Felkészülés az IDUS 2021-re. A résztvevők egy saját rendezvénytervének kidolgozása az Egyetemi Sport Nemzetközi Napjára,
  • Média- és kommunikációs platformok, azok használata az egyetemi sportban,
  • Sportesemények önkénteseinek menedzselése szemináriumok,
  • Sport és kulturális események szervezésébe is bepillantást nyernek,
  • Előadásokat hallgathatnak a nagyobb sport és kulturális események rendezéséért felelős nemzetközi szervezetek képviselőitől,
  • Bemutatják a 2013-ban rendezett 27. Nyári Universiadét és helyszíneit.

A FISU Önkéntes Vezetők Akadémiájának eddigi magyar résztvevői:

  • Gáspár Sára (Budapesti Corvinus Egyetem), Horváth Marcell (Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem)
  • Szekeres Lilla (Testnevelési Egyetem 2020)
  • D’Ess Sabina (Testnevelési Egyetem 2019)
  • Király Julianna (Széchenyi István Egyetem 2018)
  • Fodor Anett (Testnevelési Egyetem 2017)
  • Édes Anna (University of Peloponnese 2017)

Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: mefs.hu, fisu.net

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn