Második lett élete első olimpiáján a férfi párbajtőrözők egyéni küzdelmeiben az ELTE PPK sportszervezés szakos hallgatója, a Budapesti Honvéd vívója, Siklósi Gergely, aki saját bevallása szerint – a közhiedelemmel ellentétben – nem is olyan vicces ember. Lazasága mindig átsegíti a nehéz helyzeteken, és az is biztos, hogy soha nem lazázna el egy asszót. Nem azért vív, hogy magának szerezzen örömet, hanem hogy másokat tegyen vele boldoggá.
Olvasási idő: 3 perc
– Hányszor ünnepelted már meg az olimpián szerzett ezüstérmedet?
– Csupán egyszer: hazaérkezésem után koccintottam rá a barátaimmal. Szeptemberben a születésnapomon biztos, hogy jobban megünnepeljük az ezüstérmet.
– Hogyhogy nem volt nagyobb ünneplés?
– Most éppen nem vagyok százas, fáradtság lett úrrá rajtam, kicsit beteg is vagyok, ezért próbálom kipihenni magam, és közben nyalogatom a sebeimet. Egyébként meg nem vagyok az a bulizós fajta, de azért néha eljárunk ide-oda a barátaimmal.
– Örömmel láttuk, hogy az olimpián sem hagyott cserben a humorérzéked. Milyen szerepet tölt be az életedben a tréfa és a jókedv?
– Őszintén szólva nem vagyok annyira humoros, mint amennyire látszik. Mint sokan mások, én is szeretek mosolyogni és jól érezni magam. Mindig igyekszem derűlátó lenni, még akkor is, amikor alulmaradok valakivel szemben, mert a vereségből többet tanulok, mint a győzelemből. A sport nem egzakt dolog: sokan úgy vélik, minél több munkát teszünk bele, annál sikeresebbek leszünk. Nyilvánvalóan meg kell dolgoznunk a sikerért, de nem csak a befektetett munka mennyiségén múlik, ki, milyen messzire jut el. Az én sikerem kulcsa, hogy el tudom engedni az élsporttal járó terhet és feszültséget.
– Akkor fogalmazhatunk úgy, hogy van benned némi lazaság?
– Igen. Helyénvalóbb, ha azt mondjuk, lazán kezelem a versenyeket.
– Örökölted vagy netán ellested valakitől a lazaságot?
– Meg kellett tanulnom. Egyfajta adottság ugyanakkor, hogy jól kezelem a válsághelyzeteket, amelyekben nem szoktam megroggyanni. Furcsán hangzik, de nekem nem annyira a siker számít. Sokkal inkább az, hogy boldoggá tegyem az embereket. Azért vívok, hogy örömet szerezzek másoknak, és ettől laza leszek. Arra törekszem, hogy inkább adjak, mintsem kapjak.
– Előfordult már, hogy ellazáztál egy asszót, amiért nagy árat kellett fizetned?
– A könnyedség nem arról szól, hogy ellazázok egy párharcot. Minden asszómba beleteszem a lehető legjobb tudásomat, de amikor kapok egy tust, igyekszem lazán felfogni. A könnyedség abban is segít, hogy spontán döntéseket tudjak hozni, és fel tudjak állni a padlóról, mint például a világbajnokság döntőjében, ahol 13:10-ről nyertem meg a meccset. Előfordult, hogy a csapatversenyre helyeztem nagyobb súlyt, és nem az egyénire, de erre sem mondanám, hogy ellazáztam.
– Úgy hírlik, hamarosan befejezed az alapfokú képzést. Milyen terveid vannak a tanulással kapcsolatban?
– A sport miatt ugyan kicsit elhúzódott az alapképzésre szánt három év, de ettől függetlenül szeretnék jelentkezni a mesterképzésre is. Ez persze attól is függ, mennyi időm marad az élsport mellett. A vívás szerencsére olyan tevékenység, amely mellett mindig van elég időm a tanulásra is. Mint minden mást, igyekszem ezt is lazán kezelni.
– Vívásban és vízilabdában viszonylag nagy az egyetemi végzettséggel, illetve doktori fokozattal rendelkező sportolók aránya. Miért?
– Egyik sport sem kizárólag a fizikai teljesítményről szól, így előfordul, hogy több időnk és energiánk marad a tanulásra, mint a teljesítménysportágakban szereplő társainknak. A másik magyarázat, hogy a vívásban és a vízilabdában csak akkor tudunk jól megélni, ha kiemelkedő szinten űzzük, ezért már a kezdetektől fogva tanulunk a sport mellett. Ezen kívül még jó néhány oka lehet, hogy miért sok az egyetemet végzett sportoló közöttünk, de jelenleg ezeket gondolom a legjelentősebbnek.
Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: nso.hu
