A legsikeresebb paralimpiai szereplés – főszerepben az egyetemi sportolókkal!

Legsikeresebb paralimpiai szereplés - főszerepben az egyetemi sportolókkal

Hét arany-, öt ezüst- és négy bronzéremmel az éremtáblázat 18. helyén végzett a magyar csapat a tokiói paralimpiai játékokon, ami a legsikeresebb magyar szereplés azóta, hogy egy helyszínen rendezik a paralimpiát és az olimpiát (Szöul, 1988).

Olvasási idő: 2 perc

Kiemelkedően szerepeltek a magyar sportolók a tokiói paralimpián, akik jócskán megfeleltek Szabó László (a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke) elvárásainak, aki előzetesen 15 érmet remélt, ebből 3-5 aranyat. Ebből végül 16 érem lett, a hét aranyérem pedig csodálatos eredmény, amelyre az egész ország büszke lehet. A sikeres szereplésből az egyetemista sportolók is kivették a részüket, hiszen négy aranyérmet és két ezüstérmet szereztek, valamint hat pontszerző hely is az ő nevükhöz fűződik.

A legeredményesebb egyetemi sportoló, egyben a magyar küldöttség legeredményesebbje is az úszó Konkoly Zsófia (PTE), aki hat számban indult, melyek közül háromban éremmel zárt: 100 pillangón aranyérmet, 400 gyorson és 200 vegyesen pedig ezüstöt szerzett, 100 háton hatodik, míg a 4×100-as gyorsváltóval is pontszerző, ötödik lett. A csapat tagja volt Illés Fanni (ELTE) is, aki 100 mellen győzedelmeskedett, ez volt a magyar patasport 150. paralimpiai érme! Az úszók mezőnyében Adámi Zsanett (BCE) két hetedik helyet ért el, Iván Bencének (PTE) sajnos nem sikerült döntőbe jutnia.

Atlétikában Ekler Luca (TE) alkotott kiemelkedőt: világcsúccsal nyerte a távolugrást, mellette 100 méteres síkfutásban negyedik, 400 méteren pedig ötödik lett. Szintén aranyérmet hozott a párbajtőröző Veress Amarilla (KRE), akinek a kard egyéniből van még egy kilencedik helye, a párbajtőrcsapattal viszont ötödik lett. A kerékpározó Wermeser Zsombor (BME) két hetedik hellyel lett gazdagabb (országúti időfutam valamint a 4000 m üldözéses versenyen).

Ne feledkezzünk el a többi érmesünkről sem, hiszen őket is legnagyobb dicséret illeti: Pálos Péter (asztalitenisz), Pap Bianka (úszás) és Kiss Péter Pál (kajak-kenu) aranyéremmel zárt. Pap Bianka ezüstéremből is szerzett kettőt, a vívó Osváth Richárd is ezüstéremmel zárt. Bronzérmes lett a kajakozó Varga Katalin, a sportlövő Dávid Krisztina, az asztaliteniszező Szvitacs Alexandra és a női tőrcsapat.

Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: MTI

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn