Áldásnak tekinti a digitális FISU Világfórumot Eric Saintrond FISU főtitkár

Az összes tagállam aktív részvételére számít a digitális összekapcsolódás során Eric Saintrond a FISU Világfórumon! 

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség főtitkára nagy elvárásokkal és még nagyobb kíváncsisággal áll a rendhagyó eseményhez, a nemzetközi összekapcsolódást egyfajta tesztnek tekinti a későbbi projektek sikeréhez.

Olvasási idő: 4 perc

 

MEFS: A jelentős részvételi arány mellett, milyen egyéb pozitív hozadékot remél az idei FISU Fórumtól? 

E.S.: A COVID-19 helyzet arra késztetett minket, hogy innovatív megoldásokat keressünk, nemcsak a FISU Világfórumán, hanem minden eseményünk és tevékenységünk során. Számos FISU-esemény maradt el az idei évben, ideértve a legtöbb egyetemi világbajnokságot is, de a virtuális kihívások és közösségi média versenyek révén össze tudjuk tartani a FISU-családot. Áldásnak tartjuk, hogy a FISU Világfóruma digitális formában is megtartható, és örülünk, hogy nem kell lemondanunk a kiemelt eseményünkről. A Szervező Bizottság számos erőfeszítést tett már a sikeres online esemény megvalósításáért, mi pedig izgatottan várjuk a végeredményt. Tény, hogy a virtuális bonyolítás lehetővé teszi a nagyobb részvételt az alacsonyabb költségek mellett, ezért a jövőben ezt a formátumot is tervezzük majd használni a nagyobb részvétel biztosítása érdekében. Ez az alkalom kiváló tapasztalási lehetőség a FISU számára, a jövőbeli események digitalizált megvalósításához.

 

MEFS: A Fórum során előadást tart az egyetemi sport világjárvány ideje alatti helyzetéről. Mely témákhoz szeretne ezen felül hozzátenni a szakmai rálátásával?

E.S.: Valóban, kerekasztal beszélgetést vezetek arról, hogy a FISU miként koordinálta, támogatta az egyetemi sportot a COVID-19 ideje alatt, de számos olyan téma van, amelybe bekapcsolódnék. Több fontos kérdés kerül majd előtérbe, mint például az egészség és a sport összefonódása, aminek megvalósítására folyamatosan törekszünk. Mi több, a FISU Healthy Campus projekt jelenleg az egyik legfontosabb projektünk, és bízom benne, hogy a fórum alatt biztosítani tudjuk, hogy tagszövetségeink és képviselőik megkapjanak minden szükséges információt ahhoz, hogy támogassák a projektünket.

 

MEFS: Mely témakörökben remél – a magasabb részvételi arány okán – hatékony megvalósítást a Fórumot követően?

E.S.: A Fórum részeként több műhely-megbeszélésünk lesz, amelyek során bemutatjuk a kiemelt FISU-projekteket, például a Healthy Campus-t, a FISU brand-et és az Egyetemi Sport Nemzetközi Napját (IDUS). Ezek a műhely-találkozók remélhetőleg támogatják majd a Nemzeti Egyetemi Sportszövetségeket (NUSF) az említett projektek népszerűsítésében! Remélem, hogy ezeknek a projekteknek a közeljövőben valódi, kézzelfogható megvalósítását tapasztalom majd! Ezenkívül a hallgatói vélemények révén olyan innovatív javaslatokat is kaphatunk, amelyeket tagjaink bizonyára örömmel hajtanak majd végre.

 

MEFS: Melyek azok az országok, akiktől a legnagyobb aktivitást reméli a digitális összekapcsolódás során?

E.S.: A helyzet az, hogy a fórum digitális megvalósulása több ország számára lehetővé teszi a részvételt, mint valaha. Ezért most minden ország aktív részvételére számítunk, nagyobb létszámú küldöttségekkel. A múltban valóban voltak olyan Nemzeti Egyetemi Sportszövetségek, amelyek aktívabbak voltak másoknál, de remélhetőleg ez az egyenlőséget biztosító online lehetőség kiegyenlíti a „versenyfeltételeket”. A FISU szempontjából ez kiváló hír, hiszen ezeknek a projekteknek minden esetben a legnagyobb közönség elérése a célja, hogy olyan tartalmat nyújtson, amely hasznos lehet a FISU minden tagja és partnere számára.

 

MEFS: Mely országok képviselőinek bekapcsolódására számít feltétlen azok közül, akik eddig a költségvonzat miatt kevésbé vagy egyáltalán nem tudtak részt venni az eddig megrendezett FISU Fórumokon?

E.S.: Ez ideig – a fórum helyétől függően -, néhány ország részvétele korlátozott volt a hosszú és drága utazások anyagi terhei miatt. Tisztában vagyunk vele, hogy egyes FISU tagszövetségek számára csak a sportesemények finanszírozására van fedezet. Ám ezúttal minden lehetőség adott minden ország számára a csatlakozásra, különösen egy olyan időszakban, amikor a legtöbb egyéb eseményt lemondták. Ez a szolidaritás és az egymás támogatásának ideje. Maga az esemény nem csupán előadásokról és webináriumokról szól, hanem magában foglal egy hálózati dimenziót – bár ezúttal online eszmecserék révén -, és valójában a FISU Világfórumának ez a lényege.

 

MEFS: Melyek a Fórum preferált témái, előadásai az Ön számára? 

E.S.: Az általam vezetett kerekasztal beszélgetésen túl a gyakorlatias megközelítésű műhely megbeszéléseken tervezem a részvételt, amelyek célja a FISU tevékenységek végrehajtásának megkönnyítése. Nagyon fontosnak tartom ezt, ezért feltétlen bekapcsolódom ezekbe a beszélgetésekbe.

De nagyon szeretném kiemelni, hogy minden ülésen kiváló előadókra lehet számítani! Nagy hangsúlyt fektetnek a programok és előadások összeállítására, ezért mindegyikbe érdemes bekapcsolódni.

 

MEFS: A rendezvény digitalizált formátuma rendkívül sok előnyt hordoz magában. Van esetleg olyan negatívum, amitől tart, ami Ön szerint nehezíti majd az eredményesség sikerét a FISU Fórum során? 

E.S.: A virtuális összekapcsolódás természetesen kihívást jelent. Nagyon különbözik a személyes részvételtől, ahol az emberek könnyebben képesek megvitatni az ötleteiket és ily módon talán informálisabb is a kommunikáció. Az eddigi FISU Világfórumok során az interperszonális interakció kulcsfontosságú elem volt, amely most – érthető módon – korlátozottabb lesz. Egy online rendezvény számos kihívással szembesül, pl. az időzónák és a technológiai különbségek, de a Szervező Bizottsággal együtt mindent megtettünk annak érdekében, hogy ezt kiküszöböljük. Ezen túlmenően ez az esemény továbbra is alkalmat kínál arra, hogy az emberek találkozzanak, beszéljenek, megosszák egymással tapasztalásaikat, és visszaigazolást, megerősítést kapjanak a „FISU-környezetben”.

 

Tervezi aktív részvételét az online sakk, kvíz és az e-sport programok vagy kihívások valamelyikén? E.S.: Nem vagyok nagy sakkjátékos, de nagyon érdekes lesz látni, hogy ezek a programok miként valósulnak meg, mivel ezeket a tevékenységeket a FISU teszteli, és tervezi a fejlesztésüket. Vagyis szakmai szempontból mindenképpen érdeklődöm, szeretném látni, népszerűek-e a fórum résztvevői körében. Egyébként vettem már részt egyetemi sport témájú kvízben, de úgy vélem ez a hosszú sportszakmai pályafutásom okán, igazságtalan lenne más résztvevőkkel szemben.

 

Forrás és Fotó: FISU

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn