„Az életben mindig kell B-terv is” – interjú Vogel Somával, az NKE válogatott vízilabdakapusával

Vogel Soma, az FTC-Telekom és a magyar vízilabda-válogatott kapusa, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) elsőéves, nemzetközi igazgatás szakos hallgatója most még fontosabbnak tartja a vízilabdát a diplománál, de tudja, hogy később hasznára válik, ha elvégzi az egyetemet. 

Olvasási idő: 4,5 perc

 

M.F.: Idén januárban, a hazai rendezésű vízilabda Európa-bajnokság döntőjében a spanyolok elleni büntetősorozat ötödik körében kivédted Granados lövését, aminek köszönhetően Európa-bajnoki címet nyert a magyar csapat. Sokszor eszedbe jut ez a pillanat?

V.S.: Most már nem annyira. Csaknem egy éve volt, s azóta annyi minden történt velem, hogy egyre homályosabbak az emlékek. Persze kár lenne tagadni, az Eb után még sokat gondoltam rá, és rengeteg erőt merítettem belőle. A sikerek nagyban befolyásolják az élsportolók életét a medencében és azon kívül is – mi ezekből építkezünk.

 

M.F.: Egyetértesz azokkal, akik úgy vélik, ezzel szereztél magadnak hírnevet?

V.S.: Biztos, hogy a rendkívüli médiaérdeklődés jelentős szerepet játszott abban, hogy az emberek megismerték a nevemet. Emlékszem, a csoportmeccseinkre is rengetegen jöttek ki, és összességében óriási volt az érdeklődés a hazai rendezésű Eb iránt. A sportsajtóban én váltam hőssé, de ne felejtsük, hogy az Eb-cím csapatmunka volt!

 

M.F.: Ha már szóba hoztad a hősöket: a szurkolókon kívül a játékosoknak is szükségük van rájuk?

V.S.: Teljes mértékben. Ritka, hogy egy csapatban minden játékosnak tökéletesen megy a játék, ezért fontos, hogy minden mérkőzésen legyen legalább egy valaki, aki – ha nem megy a csapatnak – kihúzza a szekeret a gödörből, és eldönti a meccset.

 

Budapest, 2020. január 26.
A magyar válogatott játékosai ünneplik gyõzelmüket a budapesti vízilabda Európa-bajnokság férfi tornájának döntõjében játszott Magyarország – Spanyolország mérkõzés eredményhirdetésén a Duna Arénában 2020. január 26-án. A magyar csapat a döntõben 9-9-es rendes játékidõ után az ötméterespárbajban 5-4-re gyõzte le Spanyolországot. A magyarok összességében 13. alkalommal és 21 év szünet után lettek újra a kontinens legjobbjai.
MTI/Czagány Balázs

 

M.F.: Kicsit előreszaladtunk, pedig sokakat érdekel, hogyan ejtett rabul a vízilabda, és miért éppen kapus lettél.

V.S.: A válasz egyszerű: lusta voltam. Nem szerettem úszni, az iskolai focizások alkalmával pedig mindig én álltam a kapuban. Kifejezetten élveztem, hogy kivédhetem az ellenfél lövéseit. Nem vagyok az a fajta, aki élvezi a bunyózást a vízben, ezért inkább a vízilabdakapusok „nyugalmas” életét választottam. Hozzá kell tennem, hogy édesapám is vízilabdázó volt, ráadásul gyerekkoromban ő volt az edzőm. Látta rajtam, hogy gyorsan úszom, és a labdával is jól bánok, ezért arra próbált ösztökélni, hogy legyek mezőnyjátékos, de én nem hagytam magam.

 

M.F.: Milyen szerencse! Volt másik sportág, amelyet versenyszerűen űzhettél volna?

V.S.: Általános iskola alsó tagozatában karatéztam, és másfél-két évig együtt űztem a vízilabdával. Heti háromszor póló-, heti kétszer pedig karateedzésre jártam. Egy idő után azonban elengedtem a küzdősportokat.

 

M.F.: Sokan – többek között Märcz Tamás szövetségi kapitány is – úgy vélik, büntetőspecialista vagy. Egyetértesz a véleménnyel?

V.S.: Valóban sokat hallom, hogy az vagyok, és lehet, hogy van is némi alapja, hiszen a tíz, Fradival megnyert trófeából négy büntetőpárbaj révén született. Lehet, hogy a kapuban megfogok egy-egy büntetőt, de a sikerhez az is kell, hogy a fiúk elől értékesítsék a helyzeteket. Utóbbi semmivel sem egyszerűbb feladat, mint az enyém.

 

M.F.: Mennyit gyakorlod a büntetőket?

V.S.: Nálunk a Fradiban viszonylag sokat. Majdnem minden meccs előtti edzésnap büntetőpárbajt szimulálunk, és sokat videózunk. Kölyökkorom óta foglalkoztat a kérdés, hogyan kell büntetőt hárítani.

 

 

M.F.: Nem lehet könnyű az életed, hiszen a medencében és az egyetemen is helyt kell állnod. 

V.S.: Némiképp könnyű helyzetben vagyok, mert a koronavírus-járvány miatt az órák nagy részét online tartják meg, és a tananyagot is feltöltik a netre. Régebben más volt a helyzet, hiszen amikor közvetlenül az érettségi után felvettek a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre, nem tudtam összeegyeztetni a tanulmányaimat az élsporttal. Mostanra elég rutint szereztem ahhoz, hogy mindkettőt menedzselni tudjam.

 

M.F.: Sok évvel az Eb előtt még BME-s hallgató voltál, most pedig már az NKE-re jársz. Miért „igazoltál át”?

V.S.: Ahogyan említettem, érettségi után még nem álltam készen arra, hogy együtt csináljam a sportot és az egyetemet, ezért ott kellett hagynom a BME-t. Évekkel később azért döntöttem az NKE mellett, mert megtetszett a szak, amelyet meghirdettek, illetve pályázhattam a sportösztöndíjprogramra, amely lehetővé teszi, hogy a kimagasló eredményeket elérő sportolók bekerüljenek az egyetemre. Ha jól tudom, én vagyok az első NKE-s hallgató, aki így nyert felvételt. Döntésemben az sem volt utolsó szempont, hogy az egyetem közel van az otthonomhoz és az uszodához is. Most már minden feltétel adott, hogy megszerezzem a diplomát.

 

M.F.: Ejtsünk néhány szót a válogatottról is! Mikor veszed át végleg Nagy Viktor helyét a kapuban?

V.S.: Ennél nehezebbet nem is kérdezhettél volna. Egészséges versengés van közöttünk, és csak jó dolgokat tudok mondani róla. Amikor bekerültem a válogatottba, tudtam, hogy ő már sokat tett le az asztalra, és ezért mindenki tiszteli, én pedig csak egy rutintalan kapus voltam. Ennek ellenére hamar a szárnyai alá vett, és már az első edzésen sokat segített, ami azóta sem változott. Neki is nagyon fontos, hogy olyan kapus legyen mellette, akivel együtt tud dolgozni. Egy vízilabdacsapatban mindenkire előnyös hatással van, ha a kapusok jól kijönnek egymással.

 

 

M.F.: Miben vagytok hasonlóak, és miben különböztök egymástól?

V.S.: Viktor az „őrült” kapusok kategóriájába tartozik, amit szeret másoknak is megmutatni, én viszont nyugodt típus vagyok. Ami közös bennünk, hogy ugyanazokat a célokat tűztük ki magunk elé: mindig nyerni szeretnénk, és a csapat érdekeit tartjuk szem előtt.

 

M.F.: Ha választanod kellene egy újabb Bajnokok Ligája-győzelem és egy diploma között, melyik mellett tennéd le a voksodat?

V.S.: Ez is nehéz kérdés. Klubszinten már mindent megnyertem, amit csak lehet, ennek ellenére az újabb BL-cím mellett döntenék. Méghozzá azért, mert idén szeretnénk újra megnyerni a legrangosabb európai kupasorozatot, ami óriási kihívás, és ahogy mondani szokták: egy címet könnyebb megnyerni, mint megvédeni. Természetes, hogy ilyen fiatalon még éhes vagyok a sportsikerekre, ezért egyelőre a vízilabdára szeretnék összpontosítani.

 

M.F.: Bár még nagyon fiatal vagy, mégis, hogyan látod magad tíz év múlva?

V.S.: Ez még nem nagyon körvonalazódott. Biztos, hogy nem szeretnék edző lenni, és vízilabdával sem szeretnék foglalkozni, bár kit tudja, mit hoz az élet. Pontosan ezért kell a diploma, hogy később lehessen B tervem is.

 

Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: Vogel Soma Facebook-oldala, MTI/Szigetváry Zsolt

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn