A hétvége során Miskolcon került sor a vízilabdázók Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságára (MEFOB), ahol a látványos és izgalmas mérkőzések mellett a sportág nagy ikonjaival is össze lehetett futni a lelátókon vagy akár a medence szélén is. Az eseményen megjelent Faragó Tamása, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó is, akivel állatorvosi karrierjéről, az egyetemi tanulmányokról és persze a vízilabdáról is beszélgettünk!
Olvasási idő: 3,5 perc
– Az élsport és az egyetemi tanulmányok összeegyeztetése a mai napig komoly kihívás elé állítja a sportolókat, különösen, ha orvosi, jogász vagy jelen esetben állatorvosi tanulmányokat folytat. Mikor döntötte el, hogy egyetemre szeretne menni?
– Először nem volt kedvem tanulni, de aztán mégis meglett az akarat, ráadásul az uszodában mindenki értelmiségi volt, és az uszodai közeg el is várta, hogy legyen egyetemi végzettségünk. Ehhez először viszont le kellett érettségiznem. Magántanulóként lehetőségem volt egy erős gimnáziumban, az Eötvösben tanulnom, ahol három havonta abszolváltam egy tanévet, majd miután sikeresen leérettségiztem, mentem az egyetemi felvételire. Elsőre sajnos nem sikerült bekerülnöm, a kémia tesztem ugyanis igencsak gyenge lett, viszont a rá következő évben a maximális húsz pontból csupán egy pontot veszítettem, így végül másodjára bekerültem az egyetemre.
– Miért éppen az Állatorvosi Egyetemre esett a választás?
– Eredetileg a humán orvosi pályán képzeltem el magam, viszont akkor az OSC-ben kellett volna játszanom, ők azonban nem tudtak volna fizetést adni nekem, és mivel szegény családból jöttem, fontos volt, hogy valamiből fenntartsam magam, így végül maradtam a Vasasban.
– A korábbi és a mostani játékosgenerációkban is szép számmal akadnak jogászok, orvosok vagy más felsőfokú végzettséggel rendelkezők. Hogyan alakult ki ez a tendencia?
– Az egyetemi végzettség akkoriban teljesen természetes ismertetőjegye volt egy jó játékosnak. Amellett, hogy jól lőtt, csavart, úszott, elvégzett egy komoly egyetemet is. Példának okáért említhetem a montreali olimpiát, ahol az akkori tizenegy játékosból kilencnek volt valamilyen felsőfokú végzettsége, és közöttük heten voltunk doktorok.
– Hogyan látja, melyek azok a pozitív hozadékai a felsőfokú tanulmányoknak, amiket a későbbiekben a medencében is kamatoztatni lehet?
– Minden vizsga és minden egyes vizsgaidőszak egyfajta vészhelyzetként fogható fel, és a vízilabda is számtalan hasonló vészhelyzetet teremt. Ezeket a szituációkat négy vagy öt éven keresztül mindegy, hogy hogyan, de meg kell oldanod, ha el akarod végezni az egyetemet. Nincs semmiféle kibúvó vagy magyarázkodás, mint ahogy medencében sem mondhatod az ellenfélnek, hogy kérlek, vegyétek figyelembe ezt, azt vagy amazt.
– Hogy tetszik a mostani MEFOB, a helyszín és a szervezés?
Azt gondolom, hogyha egy szervezői csapat tényleg szívből szereti ezt a sportágat és odaadóan, felelősségteljesen csinálja a dolgát, akkor abból mindig jó esemény kerekedik. Jó néhány szervezésben részt vettem én is, és bizton állíthatom, hogy telitalálat ez a mostani helyszín. Miskolc egyik kivételesen szép része ad otthont a MEFOB-nak, ráadásul a városban gazdag hagyományai vannak a vízilabdának. Nagyon sok tanítványom játszik különböző csapatokban, akiktől eddig csupa kedvező visszajelzést kaptam. Kellemes környezetben, nyáron, nyitott uszodában, új szabályok szerint zajlanak a mérkőzések (ezen új szabályokat egyébként éppen interjúalanyunknak, Faragó Tamásnak köszönhetjük – a szerk.). Az újítások – úgy gondolom – sokkal látványosabbá teszik a játékot. Rövidebb a pálya, kisebb a labda, a távoli gólok két pontot érnek, a kiállított játékos egyből visszajöhet, ezek mind-mind egy fontos különbségek az eredeti szabályokhoz képest, és jóval szórakoztatóbbá teszik a mérkőzéseket.
– Mekkora esélyt lát rá, hogy ezt a szabályrendszert átemelje és alkalmazza a nemzetközi szövetség?
– Húsz éve lobbizok ennek érdekében a nemzetközi szövetségnél, de eddig sajnos nem sikerült átmennie ennek a javaslatnak.
– A nyári vízilabda is többször napirendre kerül. Mennyire van létjogosultsága ennek az ötletnek? Lehetséges lenne ez az irány?
– Ez olyan, mint csőben a lyuk. Ezt nem kell kitalálni, hiszen magától értetődő. Egy biztos, hogy a vízilabdának nagyon nagy esztétikai értéke van, viszont teljesen más az, amikor télen nagykabátban bemegy a szurkoló az uszodába és megtekint egy mérkőzést, mint mikor nyáron szikrázó napsütésben a strandon teszi ugyanezt.
– Miként vélekedik arról a mondhatni klasszikus dilemmáról, amikor a 18 éves tehetséges sportoló válaszút elé kerül, és adott esetben döntenie kell az egyetem vagy az olimpiára kijutás között? Lehet-e az egyetemi sport egyfajta harmadikutas opció?
– Nálunk a vízilabdában ezzel sosem volt gond. Az olimpiai keretet nézve most is sokan egyetemi hallgatók, és az Universiadéra is mindig rendkívül erős csapatokkal érkezünk. Viszont nagyon fontos, hogy az egyetemistáknak biztosítani kell azokat a feltételeket, amelyekkel talpon tudnak maradni és mind a két színtéren magas szintű teljesítményt nyújtani.
– Az állatorvosi végzettsége mellett rendelkezik szakedzői képesítéssel is, ami a mai napig kitölti mindennapjainak egy részét, viszont az állatorvosi pályájáról kevés szó esik. Mesélne nekünk erről?
– Magyarországon öt, Németországban pedig két évet dolgoztam egy praxisban, ahol versenylovakkal és versenylótenyésztéssel foglalkoztunk, majd Olaszországban, a magánklinikámon több éven jórészt kisálatokkal foglalkoztam. Nagyon élveztem és szerettem is ezt a hivatást. A humán orvoslással szemben itt kevésbé tudsz ragaszkodni a protokollhoz és a legtöbbször ott helyben kell meghoznod a döntéseket a logikus gondolkodásra és a szakmai tapasztalatra támaszkodva.
– Említette a kisállatklinikát, így adódik a kérdés, hogy a macskákat vagy kutyákat kedveli jobban?
Ezt a kérdést én más szemszögből közelíteném meg. Ha hálát vársz, akkor inkább a kutyákat válaszd, ha viszont olyan személyiség vagy, hogy meg akarod őrizni az ő karakterét, és elfogadod olyannak amilyen, akkor pedig a macskák az ideálisak számodra.
Szöveg: Fajcsák Balázs
Nyitókép: Huszár Gábor/Kisalföld
