Egyetemista érmesek, pontszerzők

Egyetemista érmesek, pontszerzők

Egyetemista sportolóink szállítják a jobbnál jobb eredményeket a tokiói olimpiáról: Siklósi Gergely (ELTE) ezüstérmet szerzett, Márton Anna negyedik lett, Péni István pedig egy ötödik helyezéssel növelte a magyar pontszerzők létszámát.

Olvasási idő: 2 perc

Július 23-án fellobbant Tokióban az olimpiai láng, az azóta eltelt négy versenynapon számos magyar sportolónak szoríthattunk, akik most is felemelő pillanatokkal gazdagítottak bennünket. Már nem egyetemista ugyan, de illendő, hogy a sort az első magyar aranyérem megszerzőjével nyissuk meg: Szilágyi Áron csodálatos vívással, végig magabiztosan versenyezve nyerte sorozatban harmadik olimpiai aranyát, ezzel pedig történelmet írt!

Maradjunk is a vívóknál: Siklósi Gergely (ELTE) szépen csillogó ezüstérmet hozhat haza Tokióból. Az első olimpiáján szereplő párbajtőröző csak egy röpke pillanatig volt csalódott az elveszített döntő után, a megszerzett ezüsttel így is nagyon elégedett, sőt így maradt motivációja is, hogy olimpiai aranyat nyerjen. A női kardozók mezőnyében Márton Anna (ELTE) előbb megsérült, ám óriásit küzdve eljutott az elődöntőig, ahol Szofia Velikaja ellen jól indított, ám a rutinos orosz világklasszis a maga javára fordította a mérkőzést, így Márton Anna a bronzéremért küzdhetett. Ellenfele a francia Manon Brunet volt, aki Rio után ismét borsot tört Márton Anna orra alá: magabiztos vívással kerekedett a fejben elfáradó magyar lány fölé. Márton Anna negyedik helye azonban így is csodálatos, hogy sérülései dacára is ilyen messzire eljutott.

Sportlövőink közül eddig Péni István (BCE) szerepelt a legjobban: a férfi légpuskások mezőnyében előbb bejutott a döntőbe, majd ott végül az ötödik helyen végzett, ami az eddigi legjobb olimpiai szereplése. Igaz, hogy érmet várt magától, de így is elégedett az ötödik helyezéssel. A szám másik magyar és egyben egyetemista indulója, Pekler Zalán (BGE) nem jutott döntőbe. A női légpisztoly alapversenyében Major Veronika (PTE) 34. lett, így nem jutott a döntőbe.

A férfi országúti kerékpározók között induló Valter Attila (EKE) a nehéz pályán sokáig tartotta magát a mezőnyben, ám az utolsó hegyi szakaszon leszakadt a főmezőnytől, és végül a szervezők bizonytalankodásának köszönhetően nem érhetett célba. Elmondása szerint sokat tanult így is ebből a versenyből: például sokat kell erősödnie, hogy bírja a hasonló megpróbáltatásokat.

A vitorlázó Érdi Mária (BCE) a Laser Radial hajóosztály eddigi három futama után a huszadik helyen áll, ráadásul a harmadik futamban az egyik japán versenyző nekiütközött a hajójának… Nem sikerült a jó szereplés a cselgáncsozó Karakas Hedvignek (TE) sem: a selejtezőben kikapott lengyel ellenfelétől, így nem folytathatta a versenyt.

Vízbe szálltak a vízilabdázóink is: a férfiak egygólos vereséget szenvedtek Görögországtól (9-10), míg a nők az orosz csapattal találkoztak és vezettek végig a találkozón, végül meg kellett elégedniük a döntetlennel (10-10).

Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: MTI/Illyés Tibor

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn