Eredményes volt a hazai csapat az online Sakk Egyetemi Világbajnokságon – Interjú

Az előkelő 15. helyen végzett a magyar csapat a Sakk Egyetemi Világbajnokság online küzdelmében. A csapatból Juhász Barbarát faggattuk az online játszmák nehézségeiről és izgalmairól.

Olvasási idő: 4 perc

 

J.M.: Nagyon jól szerepelt a csapat a Sakk Egyetemi Világbajnokságon, hogy éltétek meg a versenyt, főleg úgy, hogy online volt az egész? Mi volt benne a legnehezebb?

J.B.: Az Egyetemi Online Sakk Világbajnokságon 17. kiemeltként indultunk, így a legjobb 16 közé jutás nem volt lehetetlen. Nagyon sok hozzánk hasonló erősségű csapattal játszottunk, akiket végül le is tudtunk győzni. Véleményem szerint online mindig motoszkál egy játékos fejében, hogy az ellenfél csalhat. Sajnos engem személy szerint is érintett a csalás témája, ugyanis egy ellenfelemről kiderült, hogy külső segítséget vett igénybe a partik során. Sajnos a csapat vesztett, amikor ez a játékos lecsípett rólam fél pontot, ami kulcsfontosságú volt abból a szempontból, hogy hányadik helyen juthatunk be a TOP-16-ba. Ezt leszámítva mindannyian nagyon élveztük, hogy hazánkat képviselve indulhattunk az Online Világbajnokságon. Nagyon jól ismerik egymást a csapattagok, így nem is volt kérdés, hogy milyen lesz a verseny „hangulata”. Folyamatos kapcsolatban voltunk egymással, megbeszéltük a csapat-összeállítást a fordulók előtt és bíztattuk egymást egy-egy rosszul sikerült forduló után is. Természetesen hiányzott a fa bábuk és a tábla illata, a partik utáni csacsogás és a személyes jelenlét.

 

J.M.: Miben más az online sakk, mintha látnád az ellenfeledet?

J.B.: Egy rendes partiban látjuk az ellenfelünk gesztusait, reakcióit, melyek alapján következtetni lehet az ellenfél idegállapotára és lelki folyamataira. Az online sakkozásban nagyobb jelentőséggel bír az egérhasználat, az internet erőssége, az online sakkozás rutinja és a komfortos környezet (szék, asztal, zajok stb). Én épp karanténban voltam, amikor a versenyen részt vettem, így számomra előnyösebb volt interneten játszani. Az online sakkozásban, szerintem a csalás gondolatát a legnehezebb elengedni.

 

J.M.: Hogy jön össze a tanulás és a sakk? A jó eredményekhez rengeteg gyakorlásra van szükség, ezt hogyan lehet összeegyeztetni a tanulmányokkal?

J.B.: Én már szerencsére egy éve befejeztem tanulmányaimat az SE ETK dietetikus szakirányon, így a tanulmányaimat már nem befolyásolja a sakkozás. Egyetemistaként könnyebben meg tudtam oldani a versenyzést figyelembe véve a hiányzási lehetőségeket, klinikai gyakorlatokat és a szünetet, ráadásul vizsgaidőszakban a vizsgákra is a versenyekre tekintettel tudtam jelentkezni. A tanulmányaim mellett nagyon sokat dolgoztam, így a sakkra kevesebb idő jutott, mint szerettem volna.

 

J.M.: Mi az, amit a sakkozásból tudtál hasznosítani a tanulmányaidban?

J.B.: Nagyon örülök a kérdésnek, ugyanis több éve kutatott terület, hogy a sakkozás milyen készségek fejlesztésére és képességek kialakítására képes. Én leginkább a koncentrációs készséget, a gyors gondolkodást és az emlékezőképességet tudtam alkalmazni. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni a gyors döntéshozatal képességét, a váratlan helyzetekhez való alkalmazkodást, a türelmességet, a küzdőszellemet és az egymás iránti tiszteletet, melyek a hétköznapokban is visszaköszönnek. 

 

J.M.: Mennyire népszerű a sport a fiatalok, elsősorban az egyetemisták körében? 

J.B.: Sajnos nagyon sok fiatal tehetség egyetemistaként abbahagyja a sakkozást a tanulmányok előtérbe kerülése miatt. Vannak olyan játékosok, akik szórakozásból, kellemes időtöltésből játszanak és vannak olyanok is, akik magasabb szinten űzik a tevékenységet, címviselők, konkrét célok megfogalmazásával. Legtöbben a versenyhangulat, a társaság és a játékszeretet miatt sakkoznak, valószínűleg ezek a közös pontok a sakkozók között, ennek értelmében találó a FIDE mottója „Gens una sumus”, azaz „Egy család vagyunk”.

 

J.M.: Mivel lehetne megfogni őket? A Hello Sakk nagyon ígéretes kezdeményezésnek tűnik…

J.B.: Immár több, mint hatszáz követőnk van a Hello Sakk Twitch oldalán, a Facebook oldalon pedig már nyolcszáznál is több! A Hello Sakk megalakulásának célja, hogy a sakkozás népszerűbb és szórakoztató legyen. A két dolog jobban érvényesül élő adással, visszanézhető videókkal és a megfelelő szakmai háttérrel: olimpikonok; nagymesterek; sakklegendák előadásaival és részvételével. Bízunk benne, hogy a Hello Sakk mozgósítja, motiválja és „leköti” a fiatalabb generációt.

 

J.M.: Mit ajánlanál azoknak, akik most kezdenének sakkozni, mivel kezdjék (tutorial videók, online játék stb.)?

J.B.: Persze vannak jó oktató videók, mint például Prohászka Péter nagymester előadásai, melyek a saját YouTube csatornáján is megtekinthetőek. A sakkozás alapjait érdemes inkább a „fizikai” sakktáblán megtanulni, párhuzamosan az online tananyagokkal. Vannak konkrét oldalak – chess.com és lichess.org a teljesség igénye nélkül – melyeken megtalálhatók a kezdők szintjéhez összeállított gyakorló feladatok és sakkleckék. A fejlődéshez előbb-utóbb elengedhetetlen feltétel a sakkedző jelenléte.

 

J.M.: Mik a további terveid a sakkozásban, mennyire tudod összeegyeztetni a sportot a munkával?

J.B.: Rövidtávú cél a női nagymesteri cím elérése, ehhez pedig Élő-pontszámot kell gyűjtenem és normákat teljesítenem. Hosszabb távú célkitűzés pedig a magyar női válogatottba kerülés, illetve a Sakkolimpián való részvétel. Ehhez mindenképpen több gyakorlásra és tanulásra lesz szükség, amihez megkezdtem az első lépéseket megtenni. Ugyanakkor, ha nem jönne össze a sakkozói célkitűzés, akkor a sakk és táplálkozás összefüggéseinek kutatását szeretném folytatni, mellyel periférián részt veszek a sakkozók életében.

 

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó: Juhász Barbara, pixabay

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn