Éremesélyes egyetemisták a paralimpián!

Éremesélyes egyetemisták a paralimpián

A mai napon megkezdődtek Tokióban a XVI. nyári paralimpiai játékok, ahol 37 fős magyar küldöttségnek szurkolhatunk, köztük nyolc egyetemista sportolónak is. Lássuk, hogy kik ők!

Olvasási idő: 3 perc

Augusztus 24. és szeptember 5. között, az olimpiához hasonlóan nézők nélkül rendezik Tokióban a koronavírus-járvány miatt 2021-re halasztott paralimpiát, ahol 22 sportágban, összesen 540 versenyszámban hirdetnek győztest. A nehéz körülmények ellenére idén 4400 parasportoló vesz részt a játékokon, ami a legnagyobb indulói létszám a paralimpiák történetében.

Magyarország sikeresen szerepel a paralimpiákon is, 1972 óta ugyanis 31 arany-, 50 ezüst- és 63 bronzérmet szereztek a magyar sportolók. Legutóbb a riói játékokon 43 sportolónk vett részt, idén viszont „csak” 37-en lesznek, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke nagyobb indulói létszámot remélt, de elmondása szerint eredményességben pótolja ezt a csapat. A Nemzeti Sportnak nyilatkozó sportvezető elmondta, hogy 15 éremmel, benne 3-5 aranyéremmel lenne elégedett (Rióban 18 érmet szerzett a magyar küldöttség: 1 arany, 8 ezüst, 9 bronz volt a mérleg). A magyar paralimpikonok 10 sportágban lesznek érdekeltek Tokióban: asztaliteniszben, atlétikában, erőemelésben, íjászatban, kajak-kenuban, kerekesszékes vívásban, kerékpárban, sportlövészetben, triatlonban és úszásban.

Az egyetemista sportolók közül a Testnevelési Egyetem hallgatója, Ekler Luca három számban is esélyes az éremre: 100 és 400 méteres síkfutásban és távolugrásban, ez utóbbiban ő a regnáló világ- és Európa-bajnok.

A vívás a paralimpián is hozhat érmeket, kerekesszékes vívásban ugyanis rendre jól teljesítenek a magyar sportolók. Második paralimpiájára készül Veres Amarilla (KRE), aki kard- és párbajtőr egyéniben javítana riói teljesítményén (akkor ötödik volt), és a párbajtőr csapattal is újra dobogóra állna a riói bronz után.

Szép eredményeket ért el az elmúlt években a kerékpározó Wermeser Zsombor (BME), aki a C5-ös sérültségi kategória mezőnyversenyében és az időfutamban is érdekelt lesz: az idei világbajnokságon hatodik helyet elérő sportoló reménykedhet a pontszerzésben Tokióban is.

A paraúszók teljesítményét idén is kiemelt figyelem övezi, közülük kerül ki a többi egyetemi sportoló is. Adámi Zsanett (BCE) második paralimpiájára készül, két számban (50 és 100m hát) lenne ismét pontszerző (Rióban negyedik és hatodik volt). Illés Fanni (ELTE) már a 2008-as pekingi paralimpián is a csapat tagja volt, idén négy számban indul (400m gyors, 100m hát, 100m mell és 200m vegyes), a korábbi eredményei alapján 100m-es mellúszásban érhet oda a pontszerző helyek valamelyikére (2019-ben világbajnok volt ebben a számban). Első paralimpiájára készül Iván Bence (PTE), aki 100m mellen és 200m vegyesen érne el szép eredményeket. Szintén Pécsi Tudományegyetem hallgatója Konkoly Zsófia, aki már Rióban is ott volt a mezőnyben, a legfiatalabb magyar paralimpikonként, és ha már ott volt, bronzérmet szerzett 100m pillangón. Tokióban is öt számban indul (100m gyors, 400m gyors, 100m hát, 100m mell és 200m vegyes), melyekben reális esélye van a pontszerzésre, sőt az éremre is.

A versenyeket az M4 Sport élőben közvetíti, és már a holnapi napon érdemes szurkolni, hiszen úszóink közül többen is érmekért csatáznak majd.

Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: Magyar Paralimpiai Bizottság

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn