Éremeső a paralimpián!

Éremeső a paralimpián

Fantasztikusan szerepelnek sportolóink a tokiói paralimpiai játékokon, hiszen már kilenc éremnél tart a magyar küldöttség, mellette számos pontszerző hellyel is büszkélkedhet. Egyetemista paralimpikonjaink teljesítményére lassan elfogynak a szavak.

Olvasási idő: 1,5 perc

A sort kezdjük a TFSE kiválóságával, Ekler Lucával! Paralimpiai bemutatkozásán 100 méteres síkfutásban negyedikként zárt, ami miatt kissé csalódott volt ugyan, ám a távolugrás mindenért kárpótolta! Már az első ugrása világcsúcs volt (saját korábbi világcsúcsát döntötte meg), majd egy rontott ugrás után harmadikra tovább javított, és így 563 cm-es ugrással paralimpiai bajnok lett! Még vár rá egy 400 méter, ahol a döntőbe kerülés a célja.

Újra dobogóra állhatott Veres Amarilla (KRE), aki a riói párbajtőrcsapat-bronzérme után idén egyéniben remekelt, és fantasztikus vívással szerezte meg az aranyérmet, miután a döntőben 15:12-re legyőzte kínai ellenfelét, akitől a selejtezők során még kikapott.

Az úszók mezőnyében Illés Fanninak (ELTE) és Konkoly Zsófiának (PTE) is szurkolhattunk, előbbi 100 méteres mellúszásban esélyeshez méltón elsőként ért célba, amivel a magyar csapat harmadik aranyérmét szerezte, utóbbi pedig 400 méteres gyorsúszásban másodikként csapott célba. Emellett 100 háton is bejutott a döntőbe, ahol végül a hatodik, pontszerző helyet szerezte meg. Mindkettejükre várnak még megmérettetések: Illés Fanni a 100 méteres mellúszás után háton is csúcsra érhet, míg Konkoly Zsófia 100 méteres pillangóúszásban érhet oda a legjobbak közé. Adámi Zsanett (BCE) szintén 100 háton jutott döntőbe az S2-es sérültségi kategóriában, ahol végül a hetedik helyen ért célba. Másik számában, az 50 méter háton, csütörtökön úszik majd. Iván Bencének (PTE) nem sikerült döntőbe jutnia.

A kerékpározó Wermeser Zsombor (BME) hetedik helyen végzett az országúti időfutamon, ahogy a pályán az üldözéses versenyben is. Vár még rá az országúti mezőnyverseny pénteken, ahol hasonló eredményre számít.

A tokiói paralimpián még a héten szoríthatunk a magyar versenyzőknek, hiszen szeptember 5-én befejeződnek a küzdelmek, és kialszik a láng Tokióban.

Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: MTI

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn