Futsal MEFOB-döntő: így látták a vesztesek

Remekül helytállt az egyetemi futsalbajnokság (MEFOB) döntőjében az ELTE SEK férfi és a Testnevelési Egyetem női együttese. Jóllehet mindkét csapat alulmaradt ellenfelével szemben, nincs miért szégyenkezniük, legfőképpen az ELTE-seknek nem. Nézzük, hogyan értékelte a vereséget a két vesztes!

Olvasási idő: 3 perc

Férfiak

Mint megírtuk, nem várt izgalmak után, a hosszabbításban dőlt el a bajnoki cím sorsa a férfi egyetemei futsalbajnokság döntőjében. A második helyen zárt ELTE SEK sokáig kitűnően állta a sarat a címvédő ELTE Budapest ellen. Sőt a vezetést is megszerezte, ám a rendes játékidő utolsó másodperceiben kiegyenlítettek a fővárosiak, akik a hosszabbításban még egy gólt szerezve – 2019-hez hasonlóan – újra bajnokok lettek. Nagyon kevésen múlott tehát, hogy nem a szombathelyiek vitték haza a győztesnek járó kupát.

„Nem úgy kezdtük a mérkőzést, ahogyan szerettük volna – mondta a díjátadót követően Takács Soma, aki ezen a tornán az ELTE SEK csapatvezetőjeként és játékosaként volt jelen. – A gyorsan bekapott gólt a fáradtság számlájára írom. Jellemző azonban ránk, hogy egy- vagy akár kétgólos hátrányból is fel tudunk állni, és most is ez történt. Az egyenlítő találatunk átlendítette a csapatot a holtponton, utána viszont elpártolt tőlünk a szerencse. A házigazda ELTE Budapest – végig sportszerűen játszva – megérdemelten nyert. A tavalyelőtti keretünkhöz képest jóval fiatalabb volt az idei, a rutintalanabb játékosokat igyekeztünk beépíteni a csapatba, hiszen a tapasztalt futballistáink már nem lehettek itt velünk. Az újoncok remekül helytálltak, és úgy futballoztak, ahogyan döntőben illik.”    

Futsal MEFOB döntő - így látták a vesztesek

A férfiak döntőjét itt nézhetitek meg.

A 2020/2021-es férfi egyetemi futsalbajnokság végeredménye:

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
  2. Eötvös Loránd Tudományegyetem, SEK
  3. Miskolci Egyetem
  4. Budapesti Corvinus Egyetem

Nők

A női torna döntőjében – a tavaly előttihez hasonlóan – ezúttal is a Testnevelési Egyetem (TE) és az ELTE Budapest nézett egymással farkasszemet. A címvédő TE azzal a céllal érkezett a négyes döntőbe, hogy ismét hazavigye a bajnoknak járó kupát, ám az ELTE-s lányok másképpen gondolták. A 7–2-es ELTE-siker fölényes győzelmet sejtet, de máshogy látta ezt a pálya széléről a TE edzője, ifj. dr. Tóth János.

„A vereség ellenére jó a hangulat az öltözőben – közölte a szakember. – Nagyon ütőképes, főként fiatalabbakból álló garnitúrát sikerült összeraknunk erre az idényre. Bár a kétezer-tizenkilences keretünkhöz képest a mostaniban jóval több a rutintalan első- és másodéves hallgató, mindegyikük remekül helytállt az éles helyzetekben. A következő idényben már nekik is több tapasztalatuk lesz, így a jövőben bátran építhetünk rájuk. A mostani helyzetünket tekintve teljesen reális a második hely, hiszen ellenfelünknél rutinos futsaljátékosok szerepelnek. A mi lányainknak főként nagypályás tapasztalatuk van, ráadásul a legjobbjaink a válogatottal készülnek, így ők nem lehettek itt velünk. Leginkább ez a különbség döntött az ELTE javára.”

Futsal MEFOB döntő - így látták a vesztesek

A nők döntőjét itt nézhetitek meg.

A 2020/2021-es női egyetemi futsalbajnokság végeredménye:

  1. Eötvös Loránd Tudományegyetem, Budapest
  2. Testnevelési Egyetem
  3. Pécsi Tudományegyetem
  4. Eszterházy Károly Egyetem

Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: elteonline.hu, ELTE-BEAC

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn