Igazi strandidő, fordulatos meccsek a Strandröplabda MEFOB-on

Izgalmas összecsapások és remek idő jellemezte a Lupa-Beach-en rendezett Strandröplabda MEFOB-ot, melynek megnyitóján a MEFS azóta leköszönt főtitkára: dr. Székely Mózes mondott beszédet, de Lestár László, a Közgáz SC és DSK női röplabda szakosztály vezető edzője is köszöntötte az egybegyűlteket. A nőknél a Villám Lilla  (SE) – Juraszik Patricia (SZIE) páros állhatott a dobogó legfelső fokára, míg a férfiaknál a Papp Mátyás (TE) – Oszlányi Simon (METU) páros nyakába került az aranyérem.

Olvasási idő: 2 perc

Jó idő, kitűnő hangulat várta a Lupa-tónál a Strandröplabda és a Strandkézilabda MEFOB-ra érkező játékosokat valamint a strandolókat is augusztus 25-én. A pálya már a strandröplabda OB-ra vár, ám előtte még a legjobb egyetemi röplabdások bizonyíthattak rajta. A nőknél 13, a férfiaknál 11 páros adta le a nevezését az alábbi egyetemekről: BCE, BGE, BME, ELTE, METU, NYE, PTE, SE, SZE, SZIE, TE, ÓE. Míg korábban az EFOTT keretein belül rendezték a strandsportok egyetemi bajnokságait, most ezt a járványhelyzet miatt másképpen alakult, így szűkebb körben mérettek meg a hallgatók.

A nők mezőnyében az első elődöntőben egy szorosabb és egy könnyebb szettben győzött a Tátrai Nikolett (BCE), Veress Kata  (BME) páros a Lados Szilvia (BME), Törköly Kinga (ELTE) duó ellen. A döntőben ellenfelük a magas szintű röplabdát játszó Villám Lilla (SE), Juraszik Patricia (SZIE) volt, akik két könnyű szettben léptek túl Gracza Sóti Fanni, Rucz Réka (BCE) párosán. A bronzmérkőzést ez utóbbi duó nyerte két szettben és állhattak fel a dobogó legalsó fokára. A döntőben ismételten kiváló röplabdázást láthattunk Villám Lilláéktól, akik 21:10, 21:16 arányban győzték le a BME párosát.

Női strandröplabda MEFOB – eredmények:

elődöntő, Tátrai Nikolett, Veress Kata — Lados Szilvia, Törköly Kinga (21:17, 21:7) végeredmény 2:0
elődöntő, Villám Lilla, Juraszik Patricia — Gracza Sóti Fanni, Rucz Réka (21:8, 21:7) végeredmény 2:0
bronz mérkőzés, Gracza Sóti Fanni, Rucz Réka —  Lados Szilvia, Törköly Kinga (21:11, 21:19) végeredmény 2:0
döntő, Villám Lilla, Juraszik Patricia — Tátrai Nikolett, Veress Kata (21:10, 21:16) végeredmény 2:0
A férfiaknál a Testnevelési Egyetem párosa is eljutott az elődöntőig. Molnár István és Kun Benedek László nagy küzdelemben, 2:1 arányban tudta csak legyőzni a Szalai Tamás (SZE), Oláh Gergely (BME) párost, míg Papp Mátyás (TE) és Oszlányi Simon (METU) két 21:16-os szettben múlta felül a Nyíregyházi Egyetem hallgatóit: Hubicska Patrikot és Imre Tibort. A két nyíregyházi fiú azonban felszívta magát a bronzmeccsre, amelyet 2:0-ra húztak be. A döntő  is izgalmasan alakult: az első szettet csak “hosszabbításban” nyerték Papp Mátyásék 23:21-re, lendületük pedig a második szettre is kitartott, és 21:16-tal zárták le a meccset és állhattak fel a dobogó tetejére.
Férfi strandröplabda MEFOB – eredmények:
elődöntő, Molnár István, Kun Benedek László — Szalai Tamás, Oláh Gergely (21:17, 19:21, 15:10) végeredmény 2:1
elődöntő, Hubicska Patrik, Imre Tibor — Papp Mátyás, Oszlányi Simon (16:21, 16:21) végeredmény 0:2
bronz mérkőzés, Hubicska Patrik, Imre Tibor —  Szalai Tamás, Oláh Gergely (21:18, 21:17) végeredmény 2:0
döntő, Papp Mátyás, Oszlányi Simon —  Molnár István, Kun Benedek László (23:21, 21:16) végeredmény 2:0
A dobogósoknak Vladár Csaba a MEFS elnökségi tagja valamint a BCE Testnevelési és Sportközpontjának megbízott vezetője adta át a díjakat.
Női strandröplabda MEFOB végeredménye:
I. Juraszik Patrícia (SZIE) – Villám Lilla (SE)
II. Tátrai Nikolett (BCE) – Veress Kata (BME)
III. Gracza Sóti Fanni – Rucz Réka (BCE)
Férfi strandröplabda MEFOB végeredménye:
I. Oszlányi Simon (METU) – Papp Mátyás (TE)
II. Molnár István – Kun Benedek László (TE)
III. Hubicska Patrik – Imre Tibor (NYE)
Szöveg: Janzsó Miklós, MEFS
Fotó: Kriston Attila
Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn