Hári József a PTE sportiroda vezetője, a PTE PEAC parasport, a futsal és szabadidősport szakosztályvezetője. A nagylelkű, odaadó sportbarát hangja és cselekedetei messze elérnek, lelkesedése, elhivatottsága pedig megtörhetetlen.
Olvasási idő: 5 perc
MEFS: Egy 20 000 hallgatót meghaladó egyetem, sportért felelős vezetőjének lenni nagy kihívás. Mit szeretsz leginkább a munkádban?
H.J.: A PTE Magyarország Első Egyeteme, 2017 ben ünnepeltük alapításának 650. évfordulóját. Természetesen ez is kötelez, de ha azt is megemlítem, hogy az egyetemi klubunk a PTE PEAC, 2023-ban lesz 100 éves, akkor gyakorlatilag egy oktatási- és sporttörténeti ékszerdobozba érezheti magát az ember és itt bizony vannak elvárások, célok, elképzelések. 2013-tól, az irodánk megalakulása óta vagyok a sportirodai vérkeringésben, mint vezető. Gyakorlatilag egy még raktárnak számító szobából, az első szék beszerzésétől a most már lassan több tízmilliós sporteszköz parkig, mindent közösen építettünk a kollégákkal. Leginkább azt szeretem, amikor -vírusmentes időszakban- megtervezünk egy szemesztert lefedő sport programot és azt a hallgatók, dolgozóink és vezetőink örömére sikeresen lebonyolítunk. Rengeteg ötletelés, szervezés, érvek ütköztetése van egy ilyen megvalósított programban. Gyakran vérre menő veszekedésekkel is, de a siker, a kollégáink megelégedettsége mindenért kárpótol. A szervezés és a munka siker éltet azt hiszem sokunkat!
MEFS: Remek mozgalmakat, kezdeményezéseket indítotok: pl. Maszkban is menő vagy! Mik a tapasztalások, visszajelzések a hallgatóktól?
H.J.: Az említett programot és a Moonbike-hoz csatlakozást is a pandémia okozta sokk hozta felszínre. Számunkra a kontakt foglalkozások, versenyek jelentik a tényleges életteret, de itt egy kicsit másfajta tereppel kellett megismerkedni és több kolléga, egység, összedolgozása hozta meg a szép sikert, az egyetemünk hírnevének öregbítését. Egyébként az egyetemisták “mindenevők”, csak jó program, helyszín, hitelesség kell és tapadnak, mint mágnesre a vasreszelék. Szeretik, ha megkérdezik Őket és ha jól csinálod, legközelebb is jönnek, sőt még többen. Ezért gondolom, azt, hogy ez a korosztály nagyon is lehet a jövő sportoló Magyarországának a záloga. Csak legyen elég muníciónk és ötletünk, nyitottságunk feléjük. Sok mindent tudnak önállóan, de azért elkel sokszor a terelgetés.
MEFS: Melyik kezdeményezés sikere lepett meg az elmúlt évek során legjobban és miért?
H.J.: Az elmúlt nyolc évben megközelítőleg 200 programon, több mint 25 000 hallgató, munkatárs, középiskolás és pécsi polgár sportolt az eseményeken. Nagyon nehéz kiválasztani a legeket, de sose fogom elfelejteni az első eseményünket, amely egy mecseki gyalogtúra volt és a több mint 20 000 fős egyetemről eljött – írd és mondd – 8 fő. A csapatom helyben főtt gulyáslevessel várta őket a végén, jómagam főztem. Aznap, aki élt és mozgott gulyást vacsorázott. De nem lehet elfelejteni a sárkányhajó regattáinkat, a sportok éjszakája, vagy a kocsmasportok éjszakája hangulatát sem, vagy amikor a PTE B3x3 fiú csapata Coimbrában kiejtette a belgrádi egyetem csapatát (Belgrád egy 3 milliós város). Az utolsó dobásokat a palánknak háttal állva éltem át. A szerbekkel szemben ugyanis szinte semmi esélyünk nem volt.
MEFS: A Parasport szakosztály vezetőjeként mi a véleményed a parasportolók megítéléséről, megbecsültségéről? Min változtatnál ezügyben, ha tehetnéd?
H.J.: Pásztory Dóri (kétszeres olimpiai paralipiai bajnok úszó) menedzsereként kerültem közel a parasporthoz, majd Sors Tominak (világcsúcstartó, többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszó) is sikerült valamennyit segítenem és immár 7 éve, hogy a PTE Sportiroda és a PEAC égisze alatt több sportágban is sportolhatnak a sérült polgártársaink, és amire büszke vagyok, hogy egyetemi hallgatóink is. A Csörgőlabda után, a boccia – a vak teke – és immár a kerekesszékes kosarasokat is segíteni tudjuk. Voltam Athénban a Paralimpián. Az több volt, mint katarzis! Aki a parasportolók mellé áll, az életet vált és tudja, hogy ez akár napi 24 órás szolgálat is lehet. Nekem megvan az a szerencsém, hogy remek emberek a segítőim ezekben a munkákban: Szappi (Szappanos Zoltán), Horvát Gyuszi, Janovics Laci, Mogyorósi Andris szinte családtagjaikként foglalkoznak a sportolókkal. Igyekszünk áttörni egy gátat, hogy vállalják fel magukat, legyenek példaképek. Már nem az a fontos, hogy így is lehet, hanem, hogy így is kell sportolni! Mutassák meg és vigyék magukkal sorstársaikat! Az elfogadás, meglátásom szerint jól halad. Rengeteg érzékenyítőn vagyunk túl és imádják az alázatukat, akaratukat. A legtöbb, amit tenni kell és ez országos feladat: megfelelő mennyiségű anyagi támogatást kellene direktbe biztosítani, azoknak a műhelyeknek, ahol áll a rendszer. Itt nem pályázatokról beszélek és egyéb megszerezhető forrásokról, hanem konkrét pántlikázott állami támogatásokról. Sokszor arcpirító, hogy a sportolók felkészítését, támogatását egy köszönömmel kell rendezni.
MEFS: Melyik a legnépszerűbb sportág az egyetemen?
H.J.: Az egyetemünkön a PEAC és a Sportiroda tudja biztosítani a versenysportot. Éves szinten több mint 20-25 MEFOB versenyre visszük a hallgatóinkat és hazai rendezéseink is vannak. Évek óta mi rendezzük az asztalitenisz egyetemi versenyt, de rendeztünk futsal és birkózó országos döntőt is. A labdajátékok a legnépszerűbbek, de a triatlon vonalunk is erős. A hallgatók, dolgozók körében is egyre népszerűbb a sárkányhajó. Mondhatom ebben a sportágban jelentősebb vizes helyszín nélkül is, hogy az ország egyetemei között vezető pozíciót töltünk be. Örömteli, hogy a különböző futó eseményeink is “teltházasak”.
MEFS: Milyen a hallgatókkal a kapcsolatotok? Nyitottak az új ötletekre? Aktívan vesznek részt a sportélet fejlesztésében?
H.J.: Mint mondtam, ha jó a projekt jönnek és viszik a hírét. A Sportiroda kifejezetten jó kapcsolatokat ápol a sportban vezető szerepet játszó kari “hangadókkal”, törekszünk egy sportnagyköveti rendszerbe terelni ezeket a jó szándékú sportos kollégákat. Azt gondolom, hogy ennek a rendszernek vannak még tartalékai, de az esetleges fluktuáció, a rövid egyetemi itt tartózkodás sokszor nem a legkedvezőbb eredményeket hozhatja. De ha “megfertőzted” őket, vinni fogják az életvitelükkel a sport, vagy akár nálunk például a tánc fontosságát, szeretetét. Ez a lényeg, megtartani, vagy megnyerni Őket a mozgás, sport ügyének. A jövőben mégiscsak Ők jelentik majd a magyar társadalom egyik meghatározó rétegét. Legyenek példaképek!
MEFS: Szakmai pályafutásod alatt mely eseményekre, történésekre emlékszel vissza legszívesebben? Amik okkal vésődtek be.
H.J.: Három nemzetközi versenyen volt eddig szerencsém részt venni. Mind Split, mind Coimbra, mind Porto szép emléke az egyetemi nemzetközi versenyeknek, de mégis a legemlékezetesebb a PTE által rendezett Egyetemi Birkózó VB volt. Téczely Tamás Tanár úr – a középiskolás testnevelő tanárom – volt a világverseny helyi motorja. Nagy tisztelettel gondolok ma is arra a sikeres rendezésre és örömmel tölt el, hogy segíteni tudtam – ha csak kicsiben is -, Tamás nagy álmát megvalósítani.
MEFS: Melyik sportág áll a szívedhez legközelebb? Miért?
H.J.: Labdarúgó voltam és 25 évig aktívan játszottam. Jelenleg a PTE PEAC és az egyetemi futsal csapatvezetője is vagyok, így ez a kedvenc, de a sárkányhajó is közel áll szívemhez és örömteli, hogy ezt a sportágat szintén a Sportiroda hozta a PTE közelébe. Ma már volt hallgatóink, jelenlegi hallgatóink viszik a sportág “melós”, szervezési oldalának nagy részét is. Beletesznek apait-anyait, így már csak a szárnyaikat kell erősíteni.
MEFS: Mit tapasztalsz az utóbbi években a hallgatók sport iránti érdeklődése nőtt, avagy csökkent?
A hallgatói aktivitás egyértelműen nőtt. A lehetőségek elején járunk. Vannak még üres “kofferek” és van még ötlet, cél, amivel pakolhatók. Szerintem kicsit jobb összefogással, több országos egyetemi sport ünneppel hatalmas energiák mozgathatók még a szabadidő sport vonalán, illetve a tömegsport rendezvényeken. Egy magyar egyetemistákat tömörítő szurkolói klub is nagy összetartó erőt jelenthet. Csak egy példa: ha jövőre pandémia mentes lesz már a világ és a Kézilabda EB-re több egyetemi szurkoló csoport is megjelenhetne, mekkora élmény és mekkora hangulat lesz ott! Az a himnusz örökre a fülekben marad, az biztos!
MEFS: Miként készülnek a versenysportolóitok a 2021-es EEJ-re? Ti milyen módon tudjátok a távoktatás nehézségei mellett segíteni őket?
H.J: Belgrád közelsége miatt egy nagyobb csapattal mennénk az EEJ-re. Már a tavalyi rendezvényre is összeraktunk a Sportirodán mindent. Miénk a tökéletes logisztikai háttér biztosítása, a hallgatók és a klubok a felkészülést, felkészítést adják. Ez az év rengeteg betervezett versenytől hemzseg. Nagyon nehéz ilyenkor látni, tudni, milyen versenyek alakulhatnak ki, de igyekszünk a sport és parasport ösztöndíj lehetőségével a legjobban motiválni a hallgatóinkat. Iszonyatosan nehéz egy év áll minden komolyan versenyző egyetemista mögött. Az oktatás nehézségei, az elmaradt versenyek mind, mind bizonytalanságot, instabilitást hoztak a rendszerbe, pedig a sport pont az ellenkezőjét adja. Erő, magabiztosság, tudatosság, akarat, alázat, meló és eredmény. Ezek most mind újraépülő értékek és azt gondolom, akkor segítünk a legtöbbet a mostani sportoló hallgatóinknak, ha a lelki, mentális erejüket tudjuk újból egészségessé tenni. Támogatók vagyunk irányukba. Hiszünk bennük és ott állunk mindenben mögöttük!
MEFS: Mik azok a szakmai céljaid, törekvéseid, amik megvalósítása nélkül nem éreznéd teljesnek a pályafutásodat?
H.J.: Történelem-horvát szakos tanárként kerültem az egyetemi sport világába. A sport számomra egyfajta szerelem. Nem tudtam sérülések miatt befutni azt a pályát, amit talán a szorgalmam ellenére lehetett volna, így számomra jelentős motiváció, ha a fiataljaink sikeréhez az iroda munkatársaival, a munkánkkal, némileg segíteni tudunk. Ahogy már említettem: a PEAC 2023-ban lesz 100 éves. Nagyon nagy megtiszteltetés lenne számunkra az irodán, ha egy nívós nemzetközi egyetemi verseny megszervezésére kapnék megkeresést a vezetőktől. Fontos számomra továbbá az is, hogy az irodánkban a baráti hangulat legyen a meghatározó, még ha néha egy jó olasz családot is lekiabálunk az érveléseink során. Az álmom egyébként egyszer egy NBI-es futsal klub irányítása itt Pécsett, a Mecsek lábainál. A gyermekem is judózik. Szeretném, ha megmaradna a kitartása, szorgalma és idővel érte is szívesen izgulnék nemzetközi versenyeken!
Szöveg: MEFS – Flatsker Anett
Fotó: Csortos Szabolcs – UnivPécs, MEFS
