Büszke az Universiadékon elért sikereire és arra, hogy nemcsak a sportban, de a civil életben is megállta a helyét, és példaképe lehet a felnövekvő generációknak. Még mindig tevékeny, és szívén viseli az egyetemi sport ügyét dr. Kamuti Jenő, aki Universiade-élményeiről mesélt honlapunknak.
Olvasási idő: 6 perc
Kamuti Jenő a magyar sport élő legendája, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, és sok-sok elismerés birtokosa, emellett világbajnok, olimpiai ezüstérmes tőrvívó (ötszörös olimpiai résztvevő) és amire elmondása szerint a legbüszkébb, az öt Universiade-aranyérem: “Egész életem legnagyobb sikerének tartom az Universiade-győzelmeket”– szögezi le beszélgetésünk elején. Valóban egyedülálló, amit elért: rajta kívül még senkinek sem sikerült ugyanabban a versenyszámban négy egymást követő Universiádén győznie.
De nem csak a győzelmek miatt emlékszik szívesen a legjobb egyetemi sportolók seregszemléire: “Az Universiadék légköre semmivel nem hasonlítható össze, sokkal spontánabb, mint az olimpia, a versenyzők közelebb állnak egymáshoz. Közösen örülünk mindannyian egymás sikerének, ezért szól a Gaudeamus igitur a himnuszok helyett. Mindenki barátságos a másikkal, egyszóval nagyon jó a hangulata!” Az Universiádéért, az egyetemi sportolók örömünnepéért nemcsak sportolóként, de sportvezetőként is sokat tett, amiért a FISU 2019-ben Primo Nebiolo-díjjal jutalmazta.
“Különleges élmény volt, hogy egyszerre voltam orvostanhallgató és értem el sportsikereket: a sport iránti szenvedélyemet át tudtam vinni a tanulmányaimra is, majd az küzdőszellem, ami a páston jellemzett, a betegeimért folytatott küzdelemben is hasznosítottam: egy beteg gyógyulása több aranyéremmel is felér” – mondja a sport és a civil élet összefonódásáról.
Kamuti Jenőnek minden Universiade emlékezetes, mindegyik másért: “A torinói volt az első Universiadém, ahol a finálé napján – szerencsére már a döntő után – rosszul lettem, enni sem tudtam. A csapatorvos megvizsgált és megállapította, hogy vakbélgyulladásom van. Másnap az első géppel jöttem is haza, és még aznap meg is operált a későbbi apósom.”
Az 1961-es szófiai Universiadén egyéniben és csapatban is győzött, erre így emlékszik: “A tőr csapatverseny volt az első versenyszám, még a megnyitó előtt, így eljött az egész magyar küldöttség, mindenki szurkolt nekünk. Én akkor életre szóló barátságot kötöttem a vízipólósokkal. A döntőben pedig sikerült legyőznöm a római olimpia bajnokát, a szovjet Viktor Zsdanovicsot.”
Porto Alegrében, 1963-ban egy csúfság is megesett a magyar párbajtőr-csapattal: “A versenyt fél nappal előbbre hozták, és elfelejtettek szólni a magyar csapat tagjainak, akik nyugodtan zsugáztak a táborban. Utána jöttek oda hozzánk, hogy kizártak bennünket, mert nem voltunk jelentünk meg.”
“Mindegyik közül a negyedik volt a legizgalmasabb, a budapesti Universiade, 1965-ben” – meséli. Sokan próbálták lebeszélni az indulásról, ám Kamuti Jenőt nem tudták meggyőzni: “Nagy kihívás és még nagyobb öröm saját hazámban nyerni, ezért mindent elkövettem az indulás érdekében. A léc magasan volt, hiszen három győzelem után mindenki várta az újabb aranyat. Legidősebb és legeredményesebb sportolóként én vihettem a csapatzászlót a megnyitón a Népstadionban, felejthetetlen élmény maradt.” Volt azonban egy rettegett ellenfél, a sokszoros világbajnok szovjet tőröző, Viktor Putyatyin, akitől az Universiade előtt többször is kikapott, így most speciális felkészülésre volt szükség: “A világbajnokság után hazajöttem és szóltam Szőcs Berci barátomnak, hogy segítsen felkészülni ellene. Lement a Tisza-tóra horgászni, de azt mondta, hogy kitalál valami akciót ellene. Így is lett: hetente háromszor jött fel Budapestre, és segített nekem begyakorolni, mindezt a szabadsága idején. Végül a versenyen Putyatin is, meg én is bejutottunk a döntőbe, ahol először a reflexmozdulatok jöttek, amivel korábban kikaptam tőle, de addig szuggeráltam magam, hogy használjam a Bercitől tanult akciót, míg sikerült, és ezzel győztem le végül.”
A nosztalgiázás mellett Kamuti Jenő szót ejtett a tokiói olimpiáról is: “Attól félek, hogy ez most egy rossz emlékű olimpia lesz. Mindenki be lesz zárva, csak a szállás és a pálya között mozognak majd a sportolók, nem lesz meg a korábban megszokott szabadság. De nagyobb veszteség lenne, ha elmaradna.”
A sportkarrier mellett az orvosi praxisában is komoly sikereket ért el: sebész főorvosként – francia kapcsolatainak köszönhetően – ő hozta Magyarországra a laparoszkópos műtéti eljárást. Fontosnak tartja, hogy ez a kettő együtt teszi teljessé az életét, és mindenkinek azt tanácsolja: ne válasszon sport és a tanulmányok között, lehet együtt csinálni a kettőt.
Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: olimpia.hu