Kisebb gödörben a DEAC hokicsapata

Jól kezdte a szezont a DEAC jégkorong-csapata, ám az elmúlt hetekben kicsit visszaesett a teljesítményük. Jégkorong Erste-liga helyzetkép.

Olvasási idő: 1,5 perc

 

Tizenegy meccs után 19 ponttal áll a DEAC jégkorong-csapata a hazai pontvadászat negyedik helyén. Nagyszerű győzelmekben és küzdelmes meccsekben sem volt hiány ebben a szezonban, a csapat játéka nagyon hullámzó eddig.

A szezon első három meccsén is túlórázni kényszerült a debreceni csapat: a szezonnyitót a MAC Újbuda ellen még elbukta a hosszabbításban, viszont a Ferencváros ellen kétgólos hátrányból felállva harcolta ki a hosszabbítást, amit végül meg is nyert a csapat hazai pályán. Szintén otthon játszottak a Brassó csapatával: hiába a jó kezdés, a végét az esélyesebb erdélyi csapat bírta jobban, így hosszabbítás után ők örülhettek.

A másik két erdélyi csapat pont nélkül távozott Debrecenből: Gyergyói HK ellen 4:1-re győzött a DEAC, majd a Csíkszereda ellen 6:3-ra győztek David Musial tanítványai. A listavezető MAC Újbuda Debrecenben is győzni tudott, nagyon simán 5:1-re. Ebből a pofonból fel tudott állni a DEAC és 8:1-gyel küldte haza az UTE csapatát. Lendületük kitartott a következő mérkőzésig, amelyen idegenben múlták fel 5:3-ra a Dunaújvárosi Acélbikákat, majd 4:1-re a Titánokat is, amely az utolsó győzelme volt a bajnokságban a debreceni együttesnek.

Az UTE ugyanis vissza tudott vágni a debreceni zakóért, ami viszont fájó lehet a debrecenieknek, az a Vasas elleni vereség hazai közönség előtt. Ezen a mérkőzésen semmi nem jött össze a DEAC-nak, a Vasas kapusa pedig lehúzta a rolót.

A csapat továbbra is a légiósokra épít, a cseh Jakub Izacky a harmadik szezonját kezdte Debrecenben, 11 meccsen 14 kanadai pontjával ő a csapat legeredményesebbje. A cseh légió másik tagja Dominik Novotny is a harmadik szezonját tölti a DEAC-nál, 12 ponttal segítette eddig csapatát. Az egyetemisták is megkapják a lehetőséget: Molnár Dávid (DE-GTK) hét meccsen egy gólig jutott.

A DEAC legközelebb a Titánok csapatát látja vendégül, ahol reményeik szerint újra győztes pályára áll a csapat. További infókért keressétek a csapat honlapját!

 

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó: deac.hu

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn