Látogatói rekordot hozott a magyar szervezésű, digitálisan rendezett 2020 FISU World Forum

A világon elsőként online rendezte meg a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) FORUM-át a Testnevelési Egyetem (TE) a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetséggel (MEFS) közösen, a Digitális Jólét Program (DJP) szakmai támogatásával. A hat kontinensre kiterjedő, minden idők legnagyobb résztvevői létszámát tudhatja magáénak a budapesti központtal augusztus 12-14. között megrendezett, digitális kiterjesztésű 2020 FISU WORLD FORUM! 

Olvasási idő: 8 perc

 

Thomas Bach a NOB elnöke, Oleg Matytsin a FISU elnöke, drSzabó Tünde sportért felelős államtitkár, drHankó Balázs az ITM helyettes államtitkára, dr. Kamuti Jenő a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, ötszörös Universiade győztes tőrvívó, Schmitt Pál a Nemzet Sportolója, Universiade győztes párbajtőrőző, profdr. h. c. Mocsai Lajos, a Testnevelési Egyetem rektora, a MEFS elnöke, profdrKiss Ádám a MEFS volt elnöke, örökös tagja, profdrMerkely Béla a Semmelweis Egyetem rektora, a MEFS alelnöke valamint dr. Gál András Levente, a MEFS alelnöke, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője részvételével minden eddig rekordot megdöntött az idei FISU FORUM.

A FISU 174 tagországából 106 ország küldöttei voltak kíváncsiak az egyetemi sport 2 évente megrendezendő világrendezvényére, melyre: 1358-an regisztráltak, mely létszámból 615 egyetemi hallgató volt. A 3 nap során lezajlott 7 kerekasztal beszélgetést, illetve a párhuzamosan zajló 15 műhely-megbeszélést Peruból (287 fő), Magyarországról (181 fő), Ukrajnából (118 fő) követték a legtöbben.

 

A FISU FORUM fő témája: a FISU öröksége és jövője mellett, öt fókuszpont köré szerveződtek a plenáris ülések és műhely-megbeszélések: (1) a FISU új arculata és kommunikációja, (2) az Egészséges Campusok (Healthy Campus), (3) az Egyetemi Sport Nemzetközi Napja (IDUS), (4) az Egyetemi Sportrangsorok, valamint a (5) Digitalizáció. A műhely-megbeszélések során a résztvevők megvitathatták az egyetemi sport és az inklúzó, valamint az egyetemi sport kihívásai témaköröket is. Kísérőprogramként FIFA20 és digitális sakkbajnokságon, kvízjátékon versenghettek az érdeklődők, illetve Kovács Ági olimpiai, világ- és Európa-bajnok úszónő által vezetett virtuális budapesti városnéző túrákon is részt vehettek.

Az esemény megnyitóján dr. Szabó Tünde sportért felelős államtitkár beszédében kiemelte, hogy miután a sportéletre a vírus miatti sportesemények sorozatos elmaradása negatívan hatott, kifejezetten jó lehetőséget nyújt a FORUM, hogy meg tudják vitatni az egyetemi sportélet befolyásoló tényezőit és az arra való felkészülést e keretek között.

Videón üzent a résztvevőknek Thomas Bach NOB-elnök a megnyitón. Üzenetében elmondta, hogy hiába élünk most nagy bizonytalanságban és várnak ránk komoly kihívások, a FISU World Forum egy alapvető és meghatározó időszakban valósult meg.

 

Oleg Matytsin FISU-elnök is videón üzent: “A változás az egyetlen állandóság az életünkben, a FISU is folyton változik, de követni kell a felmerülő nehézségeket, hiszen ezek eredményezik a szükséges innovációt, ami előre visz. Fontos megmutatni az egyetemi sport örökségét és jövőjét, amit a Healthy Campus projekt terjeszt, főleg világjárvány idején. Ha lehet, most még több változásra, innovációra lesz szükség, hiszen még több változás vár ránk!”

A házigazda Testnevelési Egyetem rektora, a MEFS elnöke: prof. dr. Mocsai Lajos szavaival zárult az ünnepélyes megnyitó, aki kiemelte: „A sport, a sporttudományok mindegyike otthonra talált a TE-n, és hiszem, hogy ezek a kutatások segíthetik az országot, hogy megőrizze a sportban betöltött vezető szerepét.”

 

A FISU FORUM keretein belül zajló, a FISU elmúlt 70 éve elnevezésű kerekasztal beszélgetésen dr. Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, a két szervezet közötti folyamatos együttműködés fontosságát hangsúlyozta ki.

A MOB korábbi elnöke Schmitt Pál azt emelte ki, hogy az egyetemi sportnak köszönheti, hogy egyszerre lehetett jó tanuló, jó sportoló, ez adta meg neki a duális karrier lehetőségét, sőt ez indította el sportolói pályafutását is.

A beszélgetés másik kiemelt résztvevője, dr. Verena Burk volt, aki hangsúlyozta:

„Az egyetemi sport nemcsak sportolóknak szól, hanem minden egyetemi hallgatónak, mindenkinek lehetősége van tenni érte a helyi szervezetekben folytatott munkával.”

 

Eric Saintrond a FISU főtitkára kiemelte, hogy az elmúlt 20-30 év változásait a FISU vonatkozásában, a fókuszpontok a globalizáció, a sport és az egészségmegőrzés, melyben a további fejlődés motorjai maguk a hallgatók.

„Az egyetemi sport nem csak az élsportról szól, hanem a szabadidő sportról, valamint az egészségmegőrzésről, a szociális élet alakításáról – a hallgatók az utolsó generáció, melyet lehet még pozitívan befolyásolni az egészséges életmód felé – erre szolgál a Healthy Campus projekt, mely által több millió hallgatót szándékozunk megszólítani.”

 

FISU globális stratégiájáról folytatott megbeszélésen Knoch Viktor, a MEFS elnökségi tagja, olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó fontos célként emelte ki, hogy a sportolókkal meg kell ismertetni a FISU globális stratégiáját, hogy aztán ők is tevékeny részesei lehessenek az egyetemi sport alakításának.

D’Ess Szabina (TE) a FISU Önkéntes Vezetők Akadémiájának tagjaként hangsúlyozta, hogy a hallgatók elsősorban az önkéntesség és a sportesemények szervezése területeken tudnak segíteni a FISU stratégiájának megvalósításában. Leonz Eder FISU-alelnök pedig az egyetemek, egyetemi sportszövetségek valamint a kontinentális egyetemi sportszövetségek közötti szorosabb együttműködést (melyet az ugandai Peninnah Kabenge is megerősített) emelte ki, mint a jövő fontos kihívását, amiben nagy szerepe lehet a FISU Healthy Campus projektjének.

digitalizáció az idei vitafórum egyik kulcstémájaként jelent meg. A plenáris ülésen Bill Thompson a FISU Oktatási Bizottságának tagja vezetésével a digitalizáció kihívásairól értekeztek, melynek dr. Gál András Levente, a MEFS alelnöke, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője is előadója volt. Beszédében elmondta, hogy a magyar egyetemi sport a digitalizációra való átállás folyamatában van és jó példákkal szolgálhat a világ számára, melyek a következők: Hajós Alfréd Terv (HAT), mely célja a teljes magyar egyetemi sport megújítása a MEFS irányításával, az E-sport az egyetemeken keresztül nyer teret a magyar sportéletben, Healthy Campus program keretében az egyetemek, az egyetemi campusok aktív részesei az innovációnak, mint okos városok kerülnek a fókuszba, illetve a DigitalSportMentor keretrendszer, melyben a hallgatók, sportolók, edzők, klubok megtalálhatják a megfelelő sportolási módot, proaktívan cselekedve, folyamatosan fejlődve. A TE hallgatói: Oláh Nóra és Csurilla Gergely kiemelték továbbá, hogy a digitalizáció a legfontosabb eszköz a Z-generáció megszólításában, hiszen ebben a közegben érzik magukat komfortosan. A digitalizáció témájú workshop keretében dr. Székely Mózes, a MEFS főtitkára kiemelte, hogy az egészségmegőrzés fontossá vált az elmúlt években és a WHO által meghatározott keretrendszerben megindult az egészségmegőrzés előremozdítása az egyetemeken.

Kiemelt témaként jelent meg a Világfórumon a fogyatékkal élők és épek közös sportolása is. A beszélgetésben magyar részről Szekeres Pál egyaránt olimpiai- és paralimpiai érmes, világbajnok tőrvívó, a Magyar Mozgáskorlátozottak Sportszövetségének egykori elnöke, 2014-ig sportért felelős helyettes államtitkár vett részt, aki hangsúlyozta: „A sport akár a fogyatékkal élőknek, akár az épeknek szól, mindenki számára lehetőség, hiszen azok lehetünk, akik szeretnénk, a sport által megtalálhatjuk önmagunkat”. A sport integráló szerepéről beszélt Marius Vizer, a Nemzetközi Judo Szövetség elnöke, aki kiemelte, hogy a judo segítségével már sikerült kiemelni fiatalokat a nehéz helyzetükből vagy éppen a békülés útjára vezetni ellenséges nációkat.

A kerekasztal beszélgetések mellett zajló workshopok is izgalmas témákat feszegettek. Czirfusz Dóra ELTE hallgató vezetésével zajlott az egyetemi rangsorok workshop, melyen azt vitatta meg dr. Fábri György az ELTE-PPK Felnőttképzés-kutatási és Tudásmenedzsment Intézetének égisze alatt működő Társadalmi Kommunikáció Kutatócsoport vezetője és dr. Székely Mózes a MEFS főtitkára és a Társadalmi Kommunikáció Kutatócsoport tagja, hogy a sportnak milyen aspektusait lehet figyelembe venni egy esetleges “sport-rangsor” megalkotásakor. Dr. Fábri György meglátása szerint nem is rangsorolni kellene az egyetemeket, hanem a saját erősségeik bemutatására kellene fókuszálniuk. Mindannyian egyetértettek abban, hogy ez a beszélgetés csak a kezdet. Prof. Dr. Merkely Béla a MEFS alelnöke, az SE rektora az egyetemi sport és az egészség kapcsolatáról, a magyarországi egyetemek kötelező testnevelésének jótékony hatásairól is beszélt a workshop keretében.

Tanulságosak voltak a hallgatói projektek is: hat csoport mutathatta meg honlap- és applikáció-projektjeit, egészségre nevelő akcióit, a sport hátrányos helyzetű területeit megcélzó terveit, összesen 7 pályaművet bírált el a szakmai bizottság.

A korábbi Forumokkal ellentétben ezúttal egyetlen témát adtak meg a FISU képviselői, amely az ‘Egyetemi sport hallgatókra, mint a jövő vezetőire gyakorolt hatásának promóciója’ címet kapta. A zsűri végül – a FORUMok történetében először – két győztest hirdetett. A második győztes csapatot magyar hallgatóként Oláh Nóra a 2020 FISU World Forum szervezőbizottságának tagja, a TE hallgatója, a Digitális Jólét Program gyakornoka is erősítette.

A Student Program részletei itt.

Nagy érdeklődés mellett bonyolították le a 2020 FISU World Forum e-sport küzdelmeit, amelyen FIFA 20-ban és digitális sakkban csaptak össze a felek. Összesen 99 játékos regisztrált az e-sport bajnokságra, a legtöbben (70) PS4 platformon játszottak, Xboxban 13-an, HearthStone-ban pedig 16-an mérettek meg. A háromnapos bajnokság házigazdája a Debreceni Egyetemi Atlétikai Club (DEAC) volt. Mindkét sportág küzdelmei a dél-amerikai versenyzők győzelmét hozták, de HearthStone-ban magyar siker született. 

A digitális sakkbajnokság házigazdája a Testnevelési Főiskola Sportegyesülete, a TFSE volt. A fórumra regisztrált résztvevők az esemény honlapján, élőben nézhették meg a meccseket. A svájci rendszerű bajnokság során a szervezők – 21 játékos részvételével – összesen 7 fordulót bonyolítottak le. Már az első három kört követően kialakult az élmezőny, és végül öt győzelemmel és két döntetlennel, így összesen hat pontot gyűjtve az argentin Gustavo Salaberry nyerte a küzdelmeket.

Részletek az e-sport küzdelmekről és a sakk bajnokságról itt.

A digitalizált felületen virtuális kiállítóteret is felállítottak, ahol sport, illetve digitális fókuszú cégek, startupok, sport-szervezetek kiállító standjain nyerhettek betekintést adott cég munkájába, fejlesztéseibe, termékeibe az érdeklődők.

A virtuális bemutatóterem országokat bemutató standjain 31 ország mutatkozott be, ahol Magyarország turisztikai értékeit bemutató image-filmek, valamint a FISU bemutatkozó-filmje mellett ún. posztereken mutatták be az országok egyetemi sportértékeiket, az aktuális ország sportszövetségének törekvéseit, eredményeit. Új-Zéland (26) posztere volt a leglátogatottabb, Tajvan (15) a 2. legtöbbet megtekintett, míg Magyarország- MEFS (13) bemutatkozó posztere pedig a 3. legnépszerűbb volt. Albánia, Argentína és Mexikó (12) a 4. leglátogatottabb bemutatkozó plakáttal épphogy lemaradtak a dobogóról. Az érdeklődők idén az Egyesült Arab Emírségek, valamint Japán (3) posztereire voltak kevésbé kíváncsiak.

Egy külön virtuális teremben volt lehetőség megismerkedni a Testnevelési Egyetem képzéseivel is.

Az esemény ünnepélyes záróbeszédeiben több ízben kiemelték a kimagasló részvételi számokat, a 2020 FISU WORLD FORUM ugyanis az esemény történetében a legkiemelkedőbb érdeklődői és részvételi számot tudhatja magáénak! Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) részéről dr. Hankó Balázs felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár köszönte meg a kitűnő szervezést, kiemelve a hazai jó példákat, hogy már a kormány előtt van a Hajós Alfréd Terv (HAT) 3.0, az egyetemi sport fejlesztési programja. Őt a MEFS leköszönő elnöke és Örökös Tagja, prof. dr. Kiss Ádám követte, aki videóüzenetében hangsúlyozta, hogy az egyetemi sport egyre nagyobb szerepet játszik majd a jövőben, hiszen a sport révén tehetünk szert az együttműködés, a kreativitás képességére. A házigazda Testnevelési Egyetemet kiemelve pedig az edzők, testnevelők képzésének fontosságát helyezte fókuszba. Végül pedig a FISU Oktatási Bizottsága értékelte az eseményt: Dr. Verena Burk FISU OB elnök, Kiss Viktor a FISU Diákbizottságának tagja és Sami Garabedian a FISU Oktatási Bizottságának elnökhelyettese állította össze a 3 nap során megvitatott témák tanulságait.

Innovatív és egyedi – így jellemezték a FORUM megvalósítását, mely eredményességét pontokban foglalták össze.

 

Oleg Matytsin FISU elnök őszintén gratulált a sikeres szervezéshez, és örömét fejezte ki a Healthy Campus program sikeressége miatt, ami ékesen bizonyítja a FISU innovatív erejét.

A FISU FORUM végeztével jelképesen átadták a FISU-zászlót a következő FISU WORLD FORUM szervezőjének: Costa Ricának, akik 2022-ben lesznek házigazdái az eseménynek. Az esemény zárásaként a közép-amerikai ország képviseletében Paulino Méndez, a Műszaki Egyetem rektora is videóüzenetben köszöntötte a résztvevőket, majd Epsy Campbell, Costa Rica alelnöke élő egyenes adásban tartotta meg üdvözlőbeszédét.

 

Szöveg: MEFS

Fotó: MEFS, Vidor Gergely

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn