Látványos összecsapásokkal zajlott a Strandkézilabda MEFOB a Lupa-tónál

Megváltozott körülmények, kevesebb csapat, ennek ellenére izgalmas összecsapások jellemezték a strandkézilabda MEFOB megméretést augusztus 25-én a Lupa-tónál. A nőknél a Károli, a férfiaknál a Corvinus csapata állhatott a dobogó legfelső fokára.

Olvasási idő: 1,5 perc

 

A megszokottól eltérően nem két nap alatt zajlottak le a strandkézilabda MEFOB küzdelmei, ráadásul a járványhelyzet okozta bizonytalanság miatt a korábban biztos résztvevőnek számító Pécsi Tudományegyetem és az Eötvös Loránd Tudományegyetem sem tudott kiállítani csapatot, sem a nőknél, sem a férfiaknál. Így mindössze 5 egyetem (BCE, BME, KRE, SE, DE) 7 csapata vett részt a küzdelemben: a férfiaknál kettő, a nőknél öt csapat versengett a győzelemért. 

A megmérettetés dr. Székely Mózes, a MEFS azóta leköszönt főtitkárának nyitóbeszéde után vette kezdetét két pályán, így a férfiak és a nők egyszerre tudtak játszani.

A két férfi csapat (BME és BCE) öt mérkőzést játszott egymás ellen: az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban a BCE bizonyult jobbnak, akik ezzel sikeresen védték meg a tavaly megszerzett elsőségüket.

A nők körmérkőzéses rendszerben játszottak, összesen tíz mérkőzést. Az éppen nem pályán lévők mindig szurkoltak, így a hangulatra sem lehetetett panasz. Mivel mindenki játszott mindenkivel, így nem a jó, vagy rossz sorsolás döntött a végeredményről. A nőknél is címvédés történt: a Károli Gáspár Református Egyetem csapata meggyőző játékkal hódította el ismét a bajnoki címet. A dobogó második fokára a BME állhatott fel, harmadikként pedig a Semmelweis Egyetem csapata végzett.

A sportszerű, barátságos hangulatú mérkőzések után a díjátadón dr. Székely Mózes és Vladár Csaba, a MEFS elnökségi tagja és a BCE sportigazgatója adták át a díjakat a győzteseknek.

 

Strandkézilabda MEFOB végeredmény – Nők:

1. KRE

2. BME

3. SE

4. DE

5. BCE

 

Strandkézilabda MEFOB végeredmény – Férfiak:

1. BCE

2. BME

 

Szöveg: Janzsó Miklós; KRE-Sportiroda

Fotó: Kriston Attila

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn