Már majdnem kétszer körbefutotta a Földet Csere Gáspár olimpikon maratonista

Már majdnem kétszer körbefutotta a Földet Csere Gáspár olimpikon maratonista

Bár nem indul a tokiói olimpián Csere Gáspár, a BEAC magyar bajnok hosszútávfutója, nem esik kétségbe, hiszen kárpótlásként féléves kislánya felejthetetlen percekkel ajándékozza meg. A riói játékokon ugyan csak a hátát nézte a maratoni bajnok Eliud Kipchoge-nak, mindmáig vélhetően ő az egyetlen magyar atléta, aki válthatott vele néhány szót egy szálloda liftjében. Büszke arra, hogy a BEAC versenyzője, és még nem tett le a 2024-es párizsi olimpiáról sem, ahol már érett futóként szeretne maradandót alkotni.

Olvasási idő: 4 perc

– Elhúzódó vírusos betegséged felborította a tavaszi felkészülésedet, ráadásul sokat szigorítottak az olimpiai kvalifikáción, ezért le kellett mondanod az olimpiai részvételről. Ennek ellenére úgy tűnik, nemigen bánod, hogy lemaradsz Tokióról, hiszen féléves kislányod körül rengeteg a teendő, ami boldoggá tesz.
– Így van, de gyorsan hozzáteszem, hogy az olimpiai részvétel volt mindig is az elsődleges célom. Magyarországon óriási becsben tartják, ha valaki eljut az ötkarikás játékokra, én pedig hálás vagyok, hogy egyszer már ott lehettem az eseményen – mondja Csere Gáspár, aki a 2016-os riói játékokon a maratoni távon képviselte a magyar színeket. – Megtiszteltetésnek érzem, hogy most már én is olimpikonnak nevezhetem magam. Mivel azonban élsportoló vagyok, kicsit csalódott vagyok amiatt, hogy nem utazhatok Tokióba. Nemcsak a sportban vannak céljaim, hanem a magánéletemben is – ilyen például a családalapítás. Rendkívül szép és boldog napokat élünk meg a családommal, és a futást is nagy örömmel végzem. Továbbra is vannak tehát terveim, például ott szeretnék lenni a kétezer-huszonnégyes párizsi játékokon.

– Akkor megvan rá az esély, hogy látunk még olimpián?
– Igen. Fitalon, mindössze huszonöt évesen, beugróként vettem részt a riói játékokon, így ajándékként tekintek rá. Tokióban szerettem volna egy szinttel feljebb lépni, de ez sajnos jön össze, amit nem bánok különösebben, hiszen kétezer-huszonnégyben leszek ideális életkorban jó eredmény eléréséhez. Addigra remélem, beérik a sok munka, amit a futásba fektetek.

– Melyik számodra a legemlékezetesebb emlék a riói olimpiáról?
– Nehéz lenne csupán egyet kiemelni. Számos kellemes élményt őrzök, de nehézségekkel is meg kellett birkóznom. Bár nem esélyesként utaztam ki, nagy elvárásokat támasztottam magammal szemben, ezért feszült voltam. Az olimpiai faluban pezsgett az élet, én mégis egyedül éreztem magam. Nem igazán találtam ott a helyem, ráadásul nagyon izgultam a verseny előtt. Egy kedves emléket azonban sohasem felejtek el. Az ebédlőben összefutottam a londoni játékokon győztes maratoni futóval, az ugandai Stephen Kiprotichcsal, és váltottunk néhány szót. Emlékszem, próbált bátorítani, ami nagyon jól esett.

– Nemcsak a londoni olimpia maratoni győztesével van testközeli élményed, hanem a riói játékok bajnokával, Eliud Kipchoge-dzsal is.
– Vele többször is találkoztam versenyen, Rióban és a berlini maratonin is, nézőként pedig ott voltam Bécsben, ahol a világon elsőként két órán belül futotta le a maratoni távot. A riói olimpián csak a rajt előtti bemelegítésnél láttam, az olimpiai faluban nem találkoztam vele. Kétezertizenötben a berlini maratonin azonban összefutottunk egymással, méghozzá a szálloda liftjében, ahol váltottunk néhány szót. Ő akkoriban vált igazi klasszissá.

– A honlapodon szerepel egy érdekes adat, amely szerint még soha nem adtál fel versenyt.
– Valóban, és hálás vagyok, hogy ez mindmáig így maradt. Sok száz versenyen vettem már részt életemben, s bár több viadalon akadtak kisebb-nagyobb problémáim, mindig sikerült túltennem magam rajtuk. Tizenkét maratoni verseny van a hátam mögött, és mindegyiket végigfutottam. Jóllehet nem számítok kiemelkedő versenyzőnek a nemzetközi porondon, büszke vagyok arra, hogy egyetlen viadalt sem kellett feladnom. Remélem, ez a jövőben is így marad.

– A weboldaladon az is olvasható, hogy életed során több mint negyvenezer kilométert lefutottál, vagyis egyszer már biztosan megkerülted a Földet.
– Talán még ennél is többször. Ez az adat egy korábbi kalkuláció eredménye, de azóta újraszámoltam a kilométereket, és a gyerekkori edzésnaplóm adatait is figyelembe véve hatvanezer kilométernél járhatok.

– Pályafutásod meghatározó részévé vált a BEAC, amelynek színeiben most is versenyzel. Miért ezt a klubot választottad?
– Húsz éve vagyok a BEAC tagja, ami büszkeséggel tölt el. Gyerekkoromban Budafokon laktunk, és a BMTE-ben kezdtem el atletizálni, de ott nem volt hosszútávfutó szakosztály, s mivel a szüleim úgy látták, hogy később nagyobb távokon lehetek eredményes, azt tartották a legjobbnak, ha beiratnak a hozzánk közel eső BEAC-ba, amelyet már régóta ismertek. Nagyon családias és kellemes hangulat uralkodott akkor a klubban, suli után alig vártam, hogy edzésre mehessek. Két és fél év kivételével mindig is a BEAC tagja voltam, és soha nem akartam máshová menni. Fontosnak tartom a hűséget, többek között ezért is választottam az ELTE-t, pedig a Testnevelési Egyetemre is felvettek volna sportszervező szakra. Bár a mesterszakot már a sportegyetemen végeztem el, három évig egyszerre voltam az ELTE és a BEAC tagja. Sajnos ez az egyesület ma már jóformán ismeretlen a fiatalok körében.

– Szerinted miért?
– A BEAC egészen a rendszerváltásig meghatározó szereplője volt a hazai sportéletnek. Tudomásom szerint az ezerkilencszázkilencvenes években azonban szétzilálódott, így annak a nemzedéknek a tagjai, akik akkor születettek, nem hallhattak róla, hacsak nem a kerületben laktak. Még a kétezres évek elején sem volt túl rózsás a BEAC helyzete, s amikor én elkezdtem odajárni, alig akadt egy-két aktív szakosztálya az egyesületnek. Később aztán elkezdték újraéleszteni, aminek köszönhetően szépen felépült, de a korábbiakkal ellentétben nem az egyetemi élsport erősödött meg, hanem a szabadidős szakág. Jó látni, hogy rengeteg egyetemista veszi igénybe a tömegsport-szolgáltatásokat, és remélem, hogy a klub az egyetemi versenysport területén is hamarosan felzárkózik a többi mögé.

– Már csak egy kérdés maradt hátra: ki nyeri a tokiói olimpiát a férfi maratoni versenyen?
– Vitathatatlan, hogy Eliud Kipchoge a nagy esélyes. Az utóbbi hét-nyolc évben olyat mutatott, mint amilyet előtte senki. Ő minden idők legjobb maratoni futója.

Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: BEAC

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn