Megkerülték a Földet az SZTE hallgatói és dolgozói a karantén ideje alatt

Az öthetes kihívás alatt több, mint 43 ezer kilométert tettek meg az egyetem hallgatói, dolgozói és alumnusai.

Olvasási idő: 1,5 perc

Április közepén indult az SZTE Sportközpont által meghirdetett SZTE Mozdulj! elnevezésű verseny, melyben arra bíztatták a hallgatókat, sőt a dolgozókat és alumnusokat is, hogy mozogjanak minél többet, fussanak, bringázzanak, gyalogoljanak sokat. A verseny annyira sikeresnek bizonyult, hogy a résztvevők összesen 43 395,57 km-t teljesítettek, amely több, mint az Egyenlítő hossza!

Az SZTE ezzel a vetélkedéssel sikeresen buzdította sportolásra az egyetem polgárait, amit a megtett kilométerek száma jól mutat. Az itthon egyedülálló kezdeményezés nagy siker volt mind a hallgatók, mind a dolgozók körében.

A legnépszerűbb mozgásforma a kerékpározás volt, összesen 27 480,5 km-t tettek meg így a hallgatók. A futás is nagyon ment: 6284,899 km-t teljesítettek így, gyalogosan ennél valamivel kevesebbet, 5358,17 km-t. A futópad és a szobabicikli is előkerült, de görkorisok és gördeszkások is kitettek magukért, sőt a vizen is összejött az ezer kilométer!

A kampány célja elsősorban az volt, hogy minél többen mozogjanak, de persze a versenyzés külön motivációt jelentett, akár egyénileg, akár a karok között. Ez utóbbi kategóriában a Mérnöki Kar vitte a prímet: 7114,543 km-t teljesítettek a hallgatói, amivel virtuálisan elérték New York-ot. A Természettudományi és Informatikai Kar 6505,25 km-t gyűjtve végzett a dobogó második fokán, akik ezzel az eredménnyel Dhaka-ig (Bangladesh) értek volna el. A BTK hallgatói állhattak fel a virtuális dobogó legalsó fokára 6004,936 megtett kilométerrel, ami elég Nepál fővárosáig, Kathmandu-ig. Több, mint ötezer kilométert teljesített az ETSZK és az ÁOK is.

A nőknél Kátai Fanni volt a legsportosabb, a BTK hallgatója 1858,19 km-t tekert az öt hét alatt, őt Szolga Valentina (GYTK) követi 1314,29 km-rel, a harmadik helyen pedig Kulman Csilla (ETSZK) végzett 1234,67 megtett kilométerrel. A férfiaknál Kiss Dániel (MK) 1201,12 km-rel végzett az első helyen, Makai Ádám (TTIK) 1084,79 km-rel a dobogó második fokára állhatott fel, harmadikként Márkus Viktor (JGYPK) végzett 999,99 km-rel.

Kategóriánként a következő hallgatók érték el a legtöbb kilométert:

  • Gyalogosan: Kulman Csilla (ETSZK) 328,5 km
  • Futva: Kovács Sarah (ÁOK) 316 km
  • Kerékpárral: Kátai Fanni (BTK) 1844,42
  • Gördülő eszközzel: Márkus Viktor (JGYPK) 424,09 km
  • Beltéri eszközzel: Hős Dániel Dominik (FOK) 554,1 km
  • Egyszemélyes vízi sporteszközzel: Laczó Dániel (TTIK) 321,66 km

Sikeres volt a vetélkedés a dolgozók és alumnusok között is: 11 kar és 5 szervezeti egység 57 fővel képviseltette magát, az elért eredmény pedig 13 718 km.

További információk az SZTE Sportközpont honlapján és Facebook-oldalán.

Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: Pixabay

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn