Nagyszerűen teljesítenek a BEAC sportolói a Spartan Race versenysorozatban, legutóbb Nagykanizsán értek el kiváló eredményeket

Olvasási idő: 2 perc

 

Még csak 2014 óta van jelen Magyarországon a Spartan Race, mégis egyre többen próbálják ki ezt az extrém akadályverseny-sorozatot, köztük pedig sok egyetemista. A BEAC Spartan szakosztálya 2019-ben alakult, így a működése javarészt a koronavírus-járvány idejére esett. Mostanra azonban az életnek ezen a területén is helyreállt a rend, így meg lehet tartani a versenyeket, amelyeken egyre nagyobb számban jelennek meg a BEAC-versenyzői.

Legutóbb Nagykanizsán rendeztek Spartan Race hétvégét több száz résztvevővel, volt olyan is a résztvevők között, aki mindkét napon rajthoz állt. Szombaton a Sprint versenyszámot rendezték, ami 5 km, ezalatt minimum 20 akadályt kell teljesíteni. Vasárnap a Super versenyszámra került sor: itt 10 km a táv, legalább 25 akadállyal. A Beast versenyszámmal (félmaratoni táv, legalább 30 akadállyal) kiegészítve meg lehet szerezni a Trifectát, ami a három táv egy szezonon belüli teljesítését jelenti.

A BEAC-os sportolók közül Tóth Kristóf volt a legjobb: a sprintet 1 óra 15 perc, a super versenyszámot 1 óra 57 perc alatt teljesítette, ezalatt csak 1-1 akadályt hibázott el. Kicsivel volt lassabb nála az ugyanennyit hibázó Juhász Péter (a BEAC labdarúgója), a harmadik legsikeresebb pedig Császár Péter volt. Csapatban is jó teljesített a BEAC: a sprint-csapat negyedik helyen végzett, a super-csapat pedig ötödikként zárt.

Aki ki szeretné próbálni ezt az izgalmas, kihívásokkal teli versenyt, az legközelebb szeptember 25-én Salgótarjánban teheti meg, ahol több távon (sprint, beast és trail) van még lehetőség regisztrációra (https://www.spartanrace.hu/hu/race/detail/7552/overview). Ha csatlakoznál a BEAC több, mint 100 tagot számláló Spartan-csapatához, az alábbi linken megteheted:

https://www.facebook.com/groups/2918644251542814/?ref=share

 

Szöveg: Janzsó Miklós, beac.hu

Fotó: spartan.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn