Pécsi győzelem a Rókaűző Váltófutó MEFOB-on

11 csapat eredt a róka nyomába a váltófutó MEFOB idei versenyén.

Olvasási idő: 1,5 perc

 

Immár huszonhatodik alkalommal rendezte meg a Pécsi Tudományegyetem a Rókaűzők elnevezésű váltófutó versenyét, amelyet a járvány miatt kétszer is el kellett halasztani. Összességében 33 csapat nevezett (11 egyetemi hallgatói és oktatói csapattal), amely nem érte el a korábbi évek létszámát, amit a szervezők a vírushelyzetnek tulajdonítottak.

A verseny elején dr. Ács Pongrác a PTE Egészségtudományi karának egyetemi tanára, dékáni feladatokat ellátó általános dékánhelyettese a MEFS elnökségi tagjaként köszöntötte a résztvevőket. Majd dr. Miseta Attila a PTE rektora indította a versenyt. A Pécs belvárosából induló 85 km-es, 12 szakaszból álló kihívás, a Mecsekből indulva a somogyi dombokon át éri el célját: Kaposvár főterét. Az indulásnál még szemerkélt az eső, végül a célban nem csak a szurkolók és a rezesbanda hangja szólt, de a nap is kisütött. A szervezés nehéz feladatát ismét fantasztikusan látta el a Péter Attila vezette versenyigazgatóság, az újraindításoktól kezdve egészen az útvonal biztosításáig mindenre odafigyeltek.

És micsoda verseny kerekedett belőle! A PTE és az SZTE csapata felváltva vezettek, hol a helyiek, hol a szegediek kerültek előnybe, ám az utolsó, kaposvári rövid szakaszon Szerencsés Lili futott nagyot és ezzel a PTE csapata lett a Rókaűző Váltófutó MEFOB győztese! A szegediek mindössze 1 perccel maradtak le az aranyról. Harmadikként – hat perc hátránnyal – az Eszterházy Károly Egyetem csapata ért célba. Bár nagy hátránnyal értek célba az Óbudai Egyetem, a SZIE Kaposvári Campus és az SE csapatai, teljesítményük így is elismerésre méltó.

Az oktatóknál a PTE négy csapata mellett a SZIE kaposvári campusának oktatói indultak, amelyet a Brainpower elnevezésű pécsi csapat nyert a kaposváriak előtt, a PTE-ÁOK tanárai pedig harmadikként futott célba.

A célban Dér Tamás, Kaposvár alpolgármestere és Dulánszky Jenő a PTE sportért felelős kancellári megbízottja gratulált a csapatoknak és adta át a díjakat.

 

Rókaűzők – Váltófutó MEFOB végeredménye:

1. Pécsi Tudományegyetem – 5:35:13

2. Szegedi Tudományegyetem – 5:36:19

3. Eszterházy Károly Egyetem – 5:42:51

 

A teljes végeredmény itt olvasható.

 

A kapos.hu videóbeszámolója az eseményről itt érhető el.

 

Szöveg: Janzsó Miklós, Péter Attila

Fotó: sonline.hu

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn