Rajtol az egyetemi kosárlabda bajnokság

A nőknél és a férfiaknál is kezdetét vette a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság. Részletes heti összefoglaló a cikkben!

 

Olvasási idő: 2 perc

 

A 2020/2021-es évadban a nőknél két csoportban 7-7, míg a férfiaknál 8-8 együttes méri össze az erejét. A mezőnyben történtek változások. A nőknél a nyugati csoportban nem indul a PTE-Petőfi SE csapata, viszont egy év kihagyás után visszatért a Szombathelyi Egyetem Sportegyesülete. Több év után a SOTE női együttese is nevezett és a keleti csoportba nyert besorolást, így alakult ki a 14-es mezőny. A férfiaknál sem lesz csapata a Petőfi SE-nek, ráadásul az AKE sem áll rajthoz, itt keleten és nyugaton is 8-8 csapat küzd majd a bajnoki címért.

A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság az utánpótlás versenyrendszer része. A szervezők részéről Tahin Péter a lapunknak elmondta, hogy ennek megfelelően az egyetemi bajnokságra is ugyanazok az előírások érvényesek, mint a többi utánpótlás bajnokságra. A mérkőzések helyszínéül szolgáló termekben, csarnokokban a rendező, mindenkori hazai csapatnak kötelező betartani és betartatni az egészségügyi előírásokat, így például kézfertőtlenítőkről is gondoskodniuk kell . A szervezők tisztelettel kérik a mérkőzésekre kilátogató szurkolókat, ők is tartsák be az előírásokat, tehát maszkot viselve, s egymástól az előírt távolságot tartva biztassák majd csapataikat.

A Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokságban 1995. június 1-én vagy utána született sportolók szerepelhetnek. Továbbra is bármennyi NB I. A csoportos játékengedéllyel rendelkező játékosnak kérhetnek játékengedélyt a klubok. Tahin Péter elmondta nekünk, hogy változás a tavalyi évhez képest, hogy akkor a mérkőzésekre közülük csak egyet lehetett beírni. A korábbi tapasztalatokat értékelve azonban ezt eltörölték és immár a mérkőzéseken sincs létszámkorlát. A bajnokság rájátszásában és döntőjén viszont továbbra is azok szerepelhetnek, akik az alapszakaszban az adott csapat mérkőzéseinek legalább 50%-án pályára léptek.

A tervek szerint a bajnokság alapszakaszát 2020. október 12. – 2021. április 5. között rendezik. Az alapszakasz első fele december 8-ig tart, majd rövid szünet után február 1-én térnek vissza a csapatok. A rájátszás mérkőzéseit 2021. április 6. – 2021. április 30. között kell lejátszani. A női és a férfi bajnokság döntőit 2021. május 1. – 2021. május 31. között rendezik, az MKOSZ által a későbbiekben kijelölt időpontban.

 

A héten lezajlott meccsek összefoglalóját itt és itt olvashatod.

 

Forrás: Nagy Norbert, wbasket.hu

Fotó: Práczki Péter

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn