Sikeres a FISU Healthy Campus programja

Tudásmegosztással segíti a világ egyetemeit az egészségre nevelésben a FISU Healthy Campus program május 12-től. 

Olvasási idő: 2 perc

 

A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség: a FISU már korábban is indított programokat az egészségmegőrzés, az egészséges életmód ösztönzésére, ám a FISU Healthy Campus az első olyan nagyívű projektjük, melybe szeretnék bevonni a világ összes felsőoktatási intézményét, hogy megoszthassák egymással mindazt a tudást, tapasztalatot, melyet az egészségre nevelés terén elértek. Ebbe nem csak a sport és a fizikai aktivitás tartozik bele, hanem a mentális egészség, a helyes táplálkozás, a különféle prevenciós kampányok és a környezettudatosság is.

A FISU célja ezzel a programmal, hogy ne csak az élsportolókat érjék el, hanem minden egyetemistát (nagyjából 200 millió hallgatót!), hogy felelősen gondolkodjanak önmaguk és környezetük egészségéről. Éppen ezért kérik az egyetemeket, hogy csatlakozzanak a programhoz, amely ezen a honlapon lehetséges. A résztvevő egyetemek az ún. Standard Document-ben meghatározott kritériumoknak megfelelően nyerhetik el az Egészséges Campus (Healthy Campus) címet a projekt első évében, a második év végére pedig ennek különféle fokozatai (bronz, ezüst, arany, platina) érhetők el.

Az egyetemeknek ezeken a területeken kell fejlesztéseket véghezvinni a Healthy Campus cím eléréséhez:

  • fizikai aktivitás és sport
  • táplálkozás
  • betegség-megelőzés
  • mentális és társadalmi egészség
  • kockázati magatartás
  • környezettudatosság
  • Healthy Campus menedzsment

Ahhoz, hogy ezeken a területeken a jelentkező egyetem fejleszteni tudjon, a Healthy Campus programban résztvevő intézmények megosztják egymással a saját tapasztalataikat, miként tudják megszólítani a hallgatókat akár sportolásról, akár a mentális fittségük megőrzéséről van szó. Az együttműködés az, ami igazán hasznossá teszi ezt a projektet, mert itt láthatóvá válnak azok az egészségmegőrző programok, amelyek eddig nem kaptak nagy nyilvánosságot, itt azonban a résztvevő egyetemek könnyen hozzáférhetnek a szükséges információkhoz.

A FISU főtitkára: Eric Saintrond nagyon optimista a programmal kapcsolatban: “A legjobb időpontban indult a program, hiszen a Covid-19 járványban az egész világ érintett, így az egészségről való gondoskodás most még inkább fókuszba került. Ebben az időszakban jó az egészségről beszélni, és hangsúlyozni, mit tegyünk érte a jövőben. Szeptemberre már teljes üzemmódban megy majd a program, ráadásul a hallgatók extrán motiváltak lesznek a mozgásra és a sportra, mert több hónapos bezártságból fognak újra kiszabadulni, még könnyebb lesz hát őket megszólítani.

A projektet hét egyetemmel indították el: University of Western Australia (Ausztrália), Universidad Nacional de La Matanza (Argentina), Torinói Egyetem (Olaszország), Népek Barátsága Egyetem – RUDN (Oroszország), Peking University (Kína), University of Lausanne – UNIL (Svájc) és a University of Johannesburg (Dél-Afrikai Köztársaság) részvételével.

A május 12-én indult projektet hosszútávú együttműködésnek szánja a FISU, és az már jól látszik, hogy van fogadókészség az egyetemek részéről. Egy hónap után 27-re nőtt a résztvevő egyetemek száma, és további száz kérelem áll elbírálás alatt, ami felülmúlta a várakozásokat. A cél, hogy minél több egyetemet, és minél több hallgatót érjenek el! 

 

Forrás: FISU

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó: freepik

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn