Túrázz, de okosan!

Örömteli hír, hogy nálunk is enyhültek a kijárási korlátozások, aminek köszönhetően már a szabad ég alatt is kötetlenebbül végezhetünk testmozgást. Az enyhítés a szervezett kirándulásokat és a teljesítménytúrákat is érinti, ám néhány előírást be kell tartanunk! 

Olvasási idő: 3 perc

 

A Magyar Természetjáró Szövetség (MTSZ) nemrég újabb állásfoglalást tett közzé a természetjárással és a túrázással, valamint a természetjáró rendezvényekkel kapcsolatosan. A szervezet – az operatív törzzsel egyeztetve – számos enyhítésről tájékoztatta a túrázás kedvelőit, aminek joggal örülhetünk. Pucoljátok hát ki túrabakancsaitokat, kaparjátok elő a hátizsákot a szekrény mélyéről, töltsétek le a legmenőbb túraalkalmazásokat, és irány a természet!

 

 

Mi változott a korábbiakhoz képest?

Mivel a túrázás és a vezetett túrázás is a szabadidősport keretei között végezhető edzéstevékenységnek minősül, bátran jelentkezzünk szervezett túrákra, hiszen a vonatkozó kormányrendelet értelmében Magyarországon engedélyezettek. A korábbi rendelkezés még tiltotta, hogy szervezett túrákon vegyünk részt, ezért leginkább csak gondolatban járhattuk be az ország legszebb tájait.

Aki óckodik az idegenekkel történő csoportos megmozdulásoktól, azok számára rengeteg lakóhelyhez közeli kirándulási alternatíva kínálkozik, érdemes a túrelírásokat böngészve kiválasztani az életkorunknak, terhelhetőségünknek legideálisabb túrát és persze a tömegesen látogatott célpontok helyett a kevésbé idealizált területeket felkeresni.

 

 

Valódi túratippek, valódi túrázóktól

Akik Pest megyében keresnek könnyedebb, lazább, maximum fél napos túrát, azok rövid túratippek közül itt és itt válogathatnak. Rövid, nem zsúfolt kellemes sétára vágyók számára kiváló túralehetőség a váci Ártéri Tanösvény bebarangolása. A Velencei-tó területét megismerni vágyók itt találnak remek kirándulási lehetőségeket. A Balatonhoz kellemes kerekező kiruccanási tippek pedig itt olvashatók.

 

Egyéni kiránduláskor mindenképpen tartsuk be az alap szabályt és ne induljunk neki félinformációkkal egy ismeretlen területnek! Az alábbi dolgokat vegyük alapul:

1. úti cél kiválasztása igényeink alapján (mindenképpen infromálódjunk a tervezett túraút hosszáról)
2. applikációk, digitális térképek letöltése – bővebb infó itt
3. helyi értékek, megnézendő látnivalók listázása (sokszor annyira apró vagy nem az út mentén található, hogy simán elmegyünk mellette)
4. tájékozódás a település, adott nemzeti park, erdészet, aktív turisztikai szövetség weboldalán, közösségi oldalakon (szükséges weboldalak lementése/ismerete)

 

Hová menjek túrázni?

A Velencei-hegységben heti rendszerességgel indított, igazán élményteli kirándulásokon lehet résztvenni. Bővebb infó a szervező FB oldalán.

Majd minden nemzeti parkunk is folyamatosan indít szervezett kirándulásokat, melyekről saját FB oldalaikon tájékoztatják az érdeklődőket.

Kiváló munkát végző erdészeteink közül pl. a Pilisi Parkerdő Zrt. is szervezett régebben kirándulásokat, most azonban a kevésbé tömeges területek egyéni felfedezését ajánlják itt.

 

 

Jó, de merre induljak?

Ez jelenleg az egyik legrészletesebb applikáció hazai viszonylatban, bár messze nem tartalmazza az összes bejárható túrát és útvonalat, felülete szépen gyarapszik és valódi segítség a haladó túrázók számára. Az alkalmazás beépített túravezetőt és számos túraajánlatot kínál, amely a bringásoknak és a vízitúrázóknak egyaránt hasznos lehet.

Mielőtt útrakelnél, feltétlen tölts le offline állapotban is működő túratérképet, ugyanis bár a túraleírások többsége nagyon könnyen átláthatónak és követhetőnek mutat be egy-egy kirándulást, a tapasztalt kirándulók azonban már tudják, hogy nem egyszeri eset az ösvényeken bolyongva keresni a leírás szerint következő jelet vagy látnivalót.

 

Mire figyeljek?

Az MTSZ csokorba gyűjtötte a legfontosabb előírásokat, amelyeket mindenkinek be kell tartania túrázás közben:

  • Kerüld a zsúfolt helyeket!
  • Lehetőleg ne tömegközlekedéssel, hanem autóval vagy kerékpárral gyere a túra helyszínére!
  • A természetben is tartsd mindenkitől a másfél (1,5) méteres távolságot!
  • A 65 évesnél idősebbeknek pedig a saját biztonságuk érdekében maradjanak otthon!

Egyes tanulmányok azonban arra figyelmeztetnek, hogy a kerékpárosoknak és a futóknak a javasolt 1,5-2 méteresnél nagyobb távolságot kell tartaniuk egymástól saját és embertársaik védelmében.

Tehát ne feledd: #turazzfelelosen és #vigyazzunkegymasra!

Szöveg: Márványkövi Ferenc, MEFS
Forrás: termeszetjaro.hu
Fotó: freepiks.com

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn