Világbajnokság után a MEFOB-on bizonyítottak legjobb aerobikosaink

Világbajnokság után a MEFOB-on bizonyítottak legjobb aerobikosaink

Nyíradonyban rendezték az aerobic MEFOB idei kiírását, ahol négy kategóriában 12 versenyző mutathatta be gyakorlatát.

Olvasási idő: 1,5 perc

Tíz évvel ezelőtt rendezték az aerobikozók első egyetemi bajnokságát, idén – egy év kihagyás után –  visszatérhettek a táncos lábú lányok és fiúk, hogy eldöntsék, ki a legügyesebb a saját kategóriájában. Idén négy kategóriában hirdettek győztest: sport aerobic női, illetve férfi egyéni, aerobic dance, és basic aerobic női egyéni.

Az aerobik, mint mozgás- és edzésforma népszerű, versenyszerűen azonban kevesen űzik egyetemeinken, ráadásul a koronavírus árnyékában kevés volt az edzéslehetőség, így a korábbi évekkel ellentétben kevesebb versenyző mutatta be gyakorlatát. A legnépesebb mezőny a basic aerobic női egyéni számában volt, itt négyen indultak: Szegedi Dóra Alexandra (SE) mindössze öt századdal előzte meg a második helyen végző Bencze Emesét (ÓE). A dobogóra még Pataki Júlia (SZE) állhatott fel, míg negyedikként Földvárszki Edina (ELTE-SEK) zárt.

A profik között ott volt a magyar aerobicsport krémje: a fiúknál Bali Dániel (BCE) volt az egyedüli induló. A 24 éves sportoló már hatszor volt az év aerobikosa Magyarországon, többszörös Európa-bajnok, az idei bakui világbajnokságról három ezüstéremmel tért haza (párosban, trióban és csapatban), most pedig a MEFOB-on is megmutatta magát.

A nők versenye jóval több izgalmat ígért: két, a bakui világbajnokságot ugyancsak megjárt sportoló, Ákoshegyi Dóra (PTE) és Simon Zsófia (PPKE) vetélkedett az aranyért. A bírók a PTE hallgatójának gyakorlatát értékelték jobbnak, így Ákoshegyi Dóra nyakába került az aranyérem. Az aerobic dance kategóriában a Debreceni Egyetemi ötfős csapata (Magyar Anna, Ökrös Janka, Ötvös Panna Éva, Szász Nóra, Szőllősi Panna) indult egyedül, így aranyérmet kaptak ők is.

Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: Magyar Torna Szövetség

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn