Vízilabda MEFOB: A nőknél a Szeged, a férfiaknál a BGE lett az aranyérmes

Vízilabda MEFOB Miskolcon

A tavalyi szezonnal ellentétben idén megrendezhették a vízilabdázók Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokságát, amelynek házigazdája a Miskolci Egyetem volt. A seregszemlére négy női és tizenkét férfi csapat adta le nevezését, amelyek két helyszínen, a Miskolctapolcai Strandfürdőn és a Kemény Dénes Városi Sportuszodában mérkőztek meg egymással július 3-án és 4-én.

A női torna körmérkőzéses rendszerben zajlott, a férfiaknál pedig négy csoportba sorsolták a csapatokat, ahonnan a csoportgyőztesek kerültek be az elődöntőbe, a többiek pedig a helyezésük szerint alsóházi helyosztókon küzdöttek tovább a minél jobb eredmény eléréséért.

Az első nap során mind a női, mind a férfi csapatok két-két mérkőzést játszottak. A program már reggel 8 órakor elkezdődött az Eszterházy Károly Egyetem és a Károli Gáspár Református Egyetem férfi csapatainak összecsapásával. A torna központi helyszíne a miskolctapolcai strandfürdő volt, ahol kissé borús, de kellemes nyári idő és igazi meccsdömping várta az eseményre kilátogatókat.

A női mezőnyben a játéktudás alapján egyértelműen kiemelkedtek a Szegedi Tudományegyetem pólósai, hiszen mind a két találkozójukat elsöprő fölénnyel nyerték meg, így, ha matematikailag nem is, de gyakorlatilag már az első játéknapot követően bajnoknak érezhették magukat. A szegedieken kívül az Eszterházy Károly Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem csapatai is szereztek egy-egy győzelmet, a debreceni lányok viszont két vereséggel zárták az első napot.

A férfiaknál mind a négy csoportban komoly harc folyt a csoportelsőségért. Végül a címvédő BGE-n kívül a Szegedi Tudományegyetem, a Semmelweis Egyetem és a Corvinus hármasa jutott be a legjobb négy közé. A továbbjutást illetően a legszorosabban a „C” jelű hármas küzdelmei alakultak, hiszen BCE csapata a Testnevelési Egyetem ellen két góllal, a BME ellen pedig mindössze egy góllal bizonyult jobbnak.

A második nap programjában már több meccset rendezetek a Kemény Dénes Városi Sportuszodára, hiszen az előző napi két mérkőzés után ezúttal hat összecsapásra is sor került a komplexumban. Ezek közül a két leginkább várt találkozó a férfiak elődöntői voltak.

Elsőként a Szeged és a SOTE mérkőzött meg egymással, ahol a szegediek a félidei ötgólos hátrányukból folyamatosan tudtak faragni, de végül egy góllal alulmaradtak. A másik döntős csapata kiléte a BCE és a BGE között dőlt el. Egészen a negyedik negyedig úgy nézett ki, hogy elmarad a címvédés, hiszen a BGE háromgólos hátrányba került. Az utolsó negyedet viszont 6-0-s arányban behúzták a címvédők, így a SOTE mellett ők készülhettek az esti döntőre.

A férfi helyosztók mellett sor került a hölgyek utolsó két találkozójára is. A szegedi lányok a harmadik meccsükön is sikert arattak, a másik találkozón pedig az egriek szerezték meg a győzelmet, így előbbiek hibátlan mérleggel lettek aranyérmes, utóbbiak pedig két győzelemmel és egy vereséggel másodikok, míg a bronzérmet a Pécsi Tudományegyetem hallgatói szerezték meg. A női bajnokság ünnepélyes díjátadóján többek között Faragó Tamás, a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó, a szintén olimpiai bajnok vízilabdázó Varga Tamás, a MEFS főtitkára Juhász Péter és Adam Roczek, az Európai Egyetemi Sportszövetség elnöke adta át az érmeket és az esemény főszponzora, az Eaton Industries kft. által felajánlott ajándékcsomagokat.

A díjátadó után következett a férfi bajnokság 5. helyéért zajló találkozó, amelyet a Debreceni Egyetem nyert meg, majd jöhetett a két éremcsata. Elsőként a bronzmérkőzés, amelyen a Szeged csapott össze a Corvinus Egyetem gárdájával.  A színvonal nemcsak a medencében, azon kívül is igen magas volt, hiszen a mérkőzés két játékvezetője Faragó Tamás és Prof. Dr. Merkely Béla volt. A bronzérmet végül a Corvinus egyetem hallgatóinak kaparintották meg, akik magabiztos játékkal és hat gólos előnnyel múlták felül a nagyot küzdő szegedieket.

Végül jöhetett a nap és torna utolsó találkozója, a férfi bajnokság döntője. A kérdés az volt, hogy a BGE megőrzi-e elsőségét, vagy a hétvégén végig kiváló teljesítményt nyújtó SOTE szerzi meg a bajnoki címet. Az első negyedben 3-0-ra elhúzott a címvédő, de a játékrész végére sikerült egy gólra felzárkóznia a Semmelweis együttesének. A szoros kezdést követően azonban a BGE egyre jobban kezdett játszani, és fokozatosan lépett el a SOTE csapatától, így a legutóbbi kiíráshoz hasonlóan ismét a Budapesti Gazdasági Egyetem lett az Egyetemi és Főiskolai Országos Bajnokság (MEFOB) győztesei!

Az esemény záróünnepségén a férfi bajnokság éremátadója előtt beszédet mondott Prof. Dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora és Faragó Tamás, az esemény fővédnöke. Merkely Béla elsősorban a magas színvonalú szervezést emelte ki, kitért az egyetemi tanulmányok és az élsport által nyújtott pozitívumokra, emellett külön megköszönte Faragó Tamás áldozatos munkáját, aki a mai napig élharcosként képviseli az egyetemi sport érdekeit.

Női bajnokság, végeredmény:

  1. Szegedi Tudományegyetem
  2. Eszterházy Károly Egyetem
  3. Pécsi Tudományegyetem
  4. Debreceni Egyetem

Férfi bajnokság, végeredmény:

  1. Budapesti Gazdasági Egyetem
  2. Semmelweis Egyetem
  3. Budapesti Corvinus Egyetem
  4. Szegedi Tudományegyetem
  5. Debreceni Egyetem
  6. Pécsi Tudományegyetem
  7. Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
  8. Eszterházy Károly Egyetem
  9. Eötvös Loránd Tudományegyetem
  10. Pázmány Péter Katolikus Egyetem
  11. Testnevelési Egyetem
  12. Károli Gáspár Református Egyetem

Szöveg: Fajcsák Balázs
Fotó: Magyar Vízilabda Szövetség

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn