A nőknél fővárosi, a férfiaknál enyhe vidéki fölény a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda-bajnokság heti mérkőzésein

A héten folytatódtak a férfi és női Nemzeti Egyetemi Kosárlabda-bajnokság küzdelmei. A férfiaknál a keleti rangadót a Nyíregyháza nyerte a Debrecen ellen, míg nyugaton a Közgáz és a Mosonmagyaróvár remekelt. A nőknél keleten a TFSE, nyugaton a Közgáz továbbra is hibátlan.

Olvasási idő: 1,5 perc

 

A 8. fordulót rendezték a férfiaknál a Keleti csoportban. A Nyíregyháza szoros mérkőzésen gyűrte le a Debreceni Egyetemet (80–77), míg a két fővárosi együttes, az ELTE és a TFSE egyaránt fölényes győzelmet aratott aktuális ellenfelével szemben. A csoport élén a TFSE áll, második a Miskolc, harmadik a Nyíregyháza.

Részletes képes beszámoló ITT.

 

A Keleti csoport eddigi eredményeit, valamint a bajnoki tabellát ITT találod.

A nyugati ágon négy találkozóra került sor. A csoport élén álló Szombathely szoros mérkőzésen nyert a BME-MAFC vendégeként (76–73), míg a PTE-PEAC idegenben győzte le az NKE SE-t (85–73). A csoport másik két összecsapása simán alakult: a Közgáz otthon verte a SMAFC-ot (95–54), míg a Mosonmagyaróvár Széchenyi Egyetem idegenben múlta felül a Petőfi SE-t (120–49). A csoportban első a Szombathely, második a Közgáz és harmadik a Mosonmagyaróvár.

 

 

Részletes képes beszámoló ITT.

A Nyugati csoport eddigi eredményeit, valamint a bajnoki tabellát ITT találod.

 

A nőknél a keleti ágon az 1. fordulóból elhalasztott mérkőzésen az ELTE csak szoros küzdelemben gyűrte le vendéglátóját, a Szegedet (52–54), míg a TFSE a harmadik fordulóbeli meccsét pótolta a Miskolc ellen – fölényes sikerrel (93–34). A csoportot az eddig hibátlan TFSE vezeti, második a Debrecen, harmadik a Miskolc.

Részletes képes beszámoló ITT.

A Keleti csoport eddigi eredményeit, valamint a bajnoki tabellát ITT találod.

 

A Nyugati csoportban két mérkőzést játszottak a 6. fordulóban. A Közgáz idegenben aratott sikert a Széchenyi Kosárlabda Akadémia felett (72–63), míg az NKE-Csata hazai közönség előtt múlta felül a Petőfi SE-t (75–66). A csoportban első a még mindig hibátlan Szombathely, ám zárkózik a Közgáz és a Mosonmagyaróvár is.

 

 

Részletes képes beszámoló ITT.

A Nyugat csoport eddigi eredményeit, valamint a bajnoki tabellát ITT találod.

 

Szöveg: Márványkövi Ferenc
Fotó: Práczki Péter

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn