Idén rendhagyó módon Franciaországban rendezik meg a téli sportok magyar egyetemi seregszemléjét, amelyen nem lehetnek ott a pekingi téli olimpiára kijutott hallgatók, ám így is erős mezőny gyűlik össze Puy-Saint-Vincent-ban.
Olvasási idő: 1,5 perc
A hóhiány szülte bizonytalanság miatt idén ismételten külföldön, ezúttal Franciaországban rendezik meg az alpesi sí, snowboard és sífutó magyar egyetemi bajnokságot. Noha a folyamatos hóágyúzásnak köszönhetően az eplényi sípályán is akad hó, a rendezők semmit sem bíztak a véletlenre, ezért a francia Alpok szívében fekvő, télen síparadicsomként működő Puy-Saint-Vincent-ba „költöztették” az eseményt.
A helyszín egyébként nem teljesen ismeretlen a magyar sportszeretők számára, hiszen a 2016-os labdarúgó Európa-bajnokságon itt nyílt meg a magyar Eb Falu, ahol több ezer magyar szurkoló ünnepelhette válogatottunk visszatérését a kontinenstornára.
„Nagyon jól állunk az előkészületekkel – mondta Kertész Péter versenyszervező, akit a helyszínen értünk el telefonon. – A helyi sportklub képviselőivel megbeszéltük a versenyszámok lebonyolításával kapcsolatos részleteket. Mivel kevés a hó, sajnos elmaradnak a bordercrossversenyek, és jelentkezők hiányában az ötkilométeres sífutást is törölnünk kellett a programból. Jó hír azonban, hogy a parallelszlalom-viadalokat közvetlenül a szálláshely közelében tartjuk meg. A szálláshely amolyan franciás: a szobák kissé szűkösek, de a célnak tökéletesen megfelelnek. Az sem mellékes, hogy a sípályáról jóformán egyenesen be lehet csúszni a házba, ahol a versenyzők lakni fognak. Az eseményt természetesen a járványügyi előírások következetes betartásával rendezzük meg.”
Megtudtuk, hogy mintegy 300-350 magyar szurkoló érkezik a helyszínre, és a sportolók létszáma is jócskán meghaladja a 150-et. Legnagyobb számban a Budapesti Gazdasági Egyetem és a győri Széchenyi István Egyetem képviselteti magát a MEFOB-on, de érkeznek hallgatók a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemről, az egri Eszterházy Károly Katolikus Egyetemről, az Óbudai Egyetemről és a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetemről is. Kertész Péter elárulta, a mezőnyben többen is akadnak, akik korábban versenyszerűen sportoltak.
A résztvevők január 29-én érkeznek a MEFOB helyszínére, a versenyek pedig február 2-án kezdődnek, és 4-én fejeződnek be. Az összesített pontverseny megnyerésére a Budapesti Gazdasági Egyetemnek és a győri Széchenyi István Egyetemnek van a legnagyobb esélye.
A férfi és női indulók – amatőr és profi kategóriában – alpesi síben és hódeszkában egyaránt két számban, parallel szlalomban és óriás-műlesiklásban mérik össze tudásukat.
Az eseményeket a BGE Sportiroda honlapján és Facebook-oldalán követhetjük figyelemmel.
Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: mefsarchivum.hu