Bemutatkozott a téli paralimpia egyetlen magyar indulója, Dumity Richárd

Bemutatkozott a téli paralimpia egyetlen magyar indulója, Dumity Richárd

A MATE korábbi hallgatója 30. lett óriásműlesiklásban, az ülő kategóriában. Szlalomban március 13-án, vasárnap mutatkozik be.

Olvasási idő: 1,5 perc

A 2026-os milánói téli paralimpiára készült elsősorban Dumity Richárd, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem korábbi hallgatója, álma azonban hamarabb valóra vált: a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság elfogadta szabadkártya-kérelmét, így már Pekingben ott lehet az alpesi síelés mezőnyében.

A MATE Károly Róbert Campusán 2021 decemberében mezőgazdasági mérnök szakon végzett hallgató 2013-ban ismerkedett meg a monosí alapjaival , ám a nagy áttörés 2020-ban következett be, amikor a Magyar Síszövetség, a Magyar Síakadémia és Magyar Paralimpiai Bizottság segítségével klasszifikált versenyző lett, és elindulhatott nemzetközi versenyeken is. Az idei szezonban pedig már olyan jól teljesített, hogy ezzel kiérdemelte az indulás jogát a paralimpián.

„Jó volt lejönni a pályán, igazán élveztem a versenyt. Ahogy korábban is említettük Fábián Attila szövetségi kapitánnyal, rettenetesen kemény volt a hó, helyenként pedig kikádasodott a pálya. Emiatt egyszer-kétszer megdobott a talaj. Elégedett vagyok az elért eredménnyel, sikerült teljesítenem azt a szintet, amire most képes vagyok” – összegezte véleményét élete legelső téli paralimpiai szereplését követően a pekingi delegáció egyetlen magyar sportolója.

Korábban elmondta, hogy az indulás előtti edzéseken jól ment a csúszás, és ha tudja tartani azt a formáját, akkor már elégedett lesz. Mindkét versenyszámot – óriásműlesiklás és szlalom – szereti, de előbbiben többet vár magától. A szlalomot vasárnap rendezik.

Szöveg: Janzsó Miklós, Márványkövi Ferenc
Forrás: paralimpia.hu
Fotó: Magyar Paralimpiai Bizottság/Hoffer Szilvi

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn