A magyar sportlövészet egyik legnagyobb tehetsége a PTE-ETK gyógytornász hallgatója: Major Veronika, aki első magyarként vehette át a Nemzetközi Sportlövő Szövetség Golden Target-díját. Lövészetről, kikapcsolódásról és természetesen a tanulmányokról kérdeztük.
Olvasási idő: 3 perc
J.M.: Milyen egy élsportoló élete, amikor a körülmények arra kényszerítik, hogy nem versenyezhet és nem is edzhet, legalábbis a csapatsportokban. Sportlövőként meg lehet oldani a mai körülmények között is az edzést?
M.V.: Sajnos a sportot is elérte a járvány, természetesen mindenki otthon marad, sok lőteret be is zártak a kialakult körülmények miatt. Szerencsére nekem megadatik az a lehetőség, hogy az egyesületem keszthelyi lőtéren folytathatom a felkészülésemet egyedül, így semmi sem veszélyeztet az edzéseim során. Ezen kívül még a lehető legjobb választás nekünk, sportlövőknek az úgynevezett szárazedzés, ami otthon is végezhető. Ez tulajdonképpen célratartást jelent, amikor csak imitáljuk a lövést, ilyenkor a fegyver csövét semmi nem hagyja el, teljesen biztonságos.
J.M.: Most az egyetemre sem kell bejárni, de hogy oldod meg a helyzetet, amikor épp nincsenek a mostanihoz hasonló körülmények? A sok verseny mellett be tudsz járni órákra? A tanáraid mennyire támogatnak?
M.V.: Az olimpiai felkészülés érdekében jelenleg passzív a félévem, így ténylegesen csak a célomra tudok koncentrálni. Eddigi tanulmányaim alatt tanáraim és csoporttársaim is maximálisan mellettem álltak amennyire lehetőségeik engedték, ezért nagyon hálás vagyok nekik.
J.M.: Nyilatkoztad, hogy szívesen edzősködsz, ez a távlati cél, vagy inkább majd az egyetemi végzettségednek megfelelően szeretnél a későbbiekben dolgozni?
M.V.: Szeretném elvégezni a szakomat, majd a sportlövő edző egyetemi képzést is. Ebben a pillanatban még nem tudom, hogy edzőként vagy gyógytornászként tudom leginkább elképzelni magam, mindkettő nagyon érdekel. Abban azonban biztos vagyok, hogy ha edzőként fogok tevékenykedni, a gyógytornász tanulmányaim rengeteget fognak segíteni a munkám során.
J.M.: Sok kiváló eredményt értél el mind a juniorok, és most már a felnőttek között is. Melyik sikeredre vagy a legbüszkébb?
M.V.: Talán a legszebben csillogó aranyérmem a delhi világkupán született. Ekkor az aranyérem nem csupán egy világkupa győzelmet, hanem egy világcsúcsot és olimpiai kvótát is ért. Ami viszont legközelebb áll a szívemhez, az a tavalyi, Gyenesdiáson megrendezett futócél Európa-bajnokságon elért aranyérmem, ami nem csak azért kiemelkedő, mert ez a tizedik Európa-bajnoki címem – illetve az első felnőtt aranyérmem-, de abban a szakágban sikerült megszereznem, amivel a pályafutásomat elkezdtem. Mindezt azon a lőtéren, ahol felnőttem.
J.M.: Habár az olimpia idén egészen biztosan elmarad, azért nyilván folytatódik a felkészülésed. Korábbi interjúban elmondtad, hogy a folyamatos versenyzést preferálod, egyrészt, hogy meglegyen a szükséges versenyrutin, és a téthelyzetet sem lehet edzésen szimulálni. Most, a versenyek kiesésével hogy tudsz majd készülni?
M.V.: Őszintén reméltem, hogy nem halasztják el az Olimpiai Játékokat és sikerül majd az eredetileg tervezett időpontban elkezdeni. Sajnos ebbe mi, sportolók nem szólhattunk bele, de biztos vagyok benne, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság a sportolók érdekét szem előtt tartva, felelősségteljes döntést hozott. Természetesen örültem volna, ha az eredetileg tervezett versenyzési lehetőségeim megmaradnak, sajnos nem így alakult, így más megoldást kell keresni. Edzőimmel folyamatosan konzultálva készülök rengeteg edzéssel, ebben a helyzetben mást nem lehet tenni.
J.M.: Hogy jött a lövészet az életedbe? Ez szerelem volt első látásra, vagy más sportokon keresztül vezett az út?
M.V.: 12 éves voltam, mikor unokatestvérem, Sándor István ellátogatott a BEFAG Keszthelyi Erdész Lövészklub egyik edzésére és annyira megtetszett neki, hogy következő edzésre már magával vitt, mert úgy gondolta, nekem is ki kell próbálnom. Ez annyira bejött, hogy azóta is együtt járunk edzeni. Mondhatjuk, hogy első látásra szerelem volt, más sportban nem próbáltam ki magam.
J.M.: A versenyek miatt sokat utazol, sokszor kontinenseket is átszelve. Bár a szülővárosod, Keszthely a szíved csücske, de azért van olyan pontja a világnak, ami nagyon tetszett, ahova később szívesen visszamennél?
M.V.: Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a versenyek által világot láthatok, megtapasztalhatom, milyen az élet a világ különböző pontjain. Azonban ezen utazások során leginkább a versenyekre koncentrálok, így csak egy-két látnivaló fér bele a programomba, sok esetben egy sem. Tavaly novemberben viszont voltam Los Angelesben az egyik legjobb barátnőmnél látogatóban, ahol annyira jól éreztem magam, hogy már a következő utazást tervezem.
J.M.: Hogy tudsz kikapcsolódni a versenyek között?
M.V.: Itthon leginkább a családom és barátaim társaságát keresem, szeretek kirándulni, természetben lenni. Az a fajta ember vagyok, akit leginkább a mozgás, aktív pihenés tud kikapcsolni. Ha versenyen vagyok és két versenyszám között szeretnék feltöltődni, akkor is az itthoniakkal szeretek beszélgetni, elmesélni, mi van velem, meghallgatni, mi történik itthon, amíg én a világ másik felén vagyok. Szerencsére a csapattársaimmal nagyon jól kijövök, így velük is szeretek időt tölteni.
Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: Major Veronika
