Nemrég Mádon ülésezett a 2024-es Európai Egyetemi Játékok (EUG) debreceni szervezőbizottsága. A tanácskozáson kijelölték a szervezési részfeladatokat és felelőseit, valamint elkezdődött a megvalósíthatósági tanulmány összeállítása.
Olvasási idő: 2 perc
Két év múlva, 2024-ben Debrecenben és Miskolcon rendezik az Európai Egyetemi Játékokat, melynek a Debreceni Egyetem lesz az egyik házigazdája. A játékokat jövőre nívós nemzetközi versenyek vezetik fel a Debreceni Egyetemen.
A leginkább az olimpiára hasonlító nemzetközi sportrendezvény keretében mintegy hatezer sportoló és kísérőik érkeznek majd a cívisvárosba.
Balogh László, a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézetének vezetője a hirek.unideb.hu-nak elmondta, minden a terv szerint halad az előkészületekkel kapcsolatban.
„Rendszeres az egyeztetés a másik szervező várossal, Miskolccal és az ottani egyetemmel, valamint a nemzetközi szövetséggel is annak érdekében, hogy minden rendben legyen, és minden készen álljon a nagyszabású sportesemény megnyitójára. Június 2-án Mádon ült össze a debreceni szervezőbizottság, ahol újabb konkrétumokról született döntés. Mindenki tudja, mi a dolga, és sikerült megfogalmazni a konkrét irányokat is a rendezvénnyel kapcsolatban” – tájékoztatott a DESKI vezetője.
A DE már jövőre is hazai és nemzetközi sporteseményekkel kívánja népszerűsíteni a 2024-es EUG-t.
2023 április végén kezdődik a MEFOB Fesztivál, melynek ezúttal a Debreceni Egyetem ad otthont. Hét sportágban rendeznek majd egyetemi országos döntőket, 1500 sportoló és kísérőik érkeznek Debrecenbe. Július elején 20 férfi és 20 női csapat részvételével 3×3-as egyetemi kosárlabda Európa-bajnokságot rendez a DE, a kosárlabdapályát és a lelátókat a főépület előtt, az egyetem téren állítják majd fel. Július közepén frizbi egyetemi világbajnokság is lesz 16 csapat részvételével.
„Az egyetemet és a várost is népszerűsíthetjük ezeken a rendezvényeken, így aki nemzetközi sportot szeretne látni jövő nyáron, annak a Debreceni Egyetem is a kedvében tud járni. Ezek a rendezvények összhangban vannak az Európai Játékokkal, a lebonyolításuk során ugyanis kiderülhetnek még olyan hiányosságok, amelyek elkerülhetők a 2024-es esemény szervezésénél. Az EUG népszerűsítésére honlapot és applikációt is fejlesztünk” – tette hozzá az intézetigazgató.
Ebben az évben a lengyelországi Lódzban rendezik az Európai Egyetemi játékokat. Balogh László tájékoztatása szerint ötven fős küldöttséggel utazik a Debreceni Egyetem a helyszínre annak érdekében, hogy megfigyelőként beépíthető, jó gyakorlatokat szerezzenek. Az olimpiához hasonló záróeseményen a magyar szervezők ünnepélyesen átveszik majd a stafétát a lengyelektől.
Szöveg: civishir.hu
Fotó: civishir.hu