Vereséggel kezdte fennállása első NB I-es idényét az ELTE BEAC férfi futsalcsapata, amelynek vezetőedzője a klub korábbi játékosa, Béni Zoltán. A szakember a nem túl szerencsés nyitány ellenére bizakodó, hogy a csapat megveti a lábát a legjobbak között. Ehhez azonban – egyebek mellett – az is kell, hogy mindenki tudja, hol a helye.
Olvasási idő: 4 perc
Mit éreztél abban a pillanatban, amikor elkezdtél dolgozni az első osztályú kerettel?
Érdekes helyzet volt, hiszen az előző idényben számos mostani „tanítványommal” is együtt játszottam – felelte a vezetőedző, aki játékosként 2010. és 2022. között segítette az ELTE BEAC futsalcsapatát. – Mindebből kifolyólag jól ismerem az együttes magját, ám tudtam, hogy a tavalyihoz képest idén teljesen más szerepkörben kell helytállnom. Két kihívással is meg kell birkóznom: egyrészt azzal, hogy most már vezetőedző vagyok, és nem játékos, illetve azzal, hogy edzőként másképpen kell viszonyulnom korábbi csapattársaimhoz. Az első pillanatban nem úgy tekintettek rám a srácok, mint egy idősebb trénerre.
Valóban nem könnyű feladat – hogyan sikerült eddig megbirkóznod vele?
Úgy érzem, a játékosok elfogadták, és helyén tudják kezelni, hogy én vagyok az edzőjük, és már nem csapattársként vagy haverként tekintenek rám. Tudják, hogy végre kell hajtaniuk az utasításaimat és kéréseimet. Akárcsak az élet minden területén, a sportban is elengedhetetlen a hitelesség, amellyel ki lehet vívni a tiszteletet. Ha valaki következetes és hiteles az életében és a szakmájában, előbb-utóbb tisztelni fogják a játékosai. Úgy érzem, nekem sikerült elfogadtatnom magam.
Tervezted, hogy idén befejezed a játékoskarriered, vagy a felkérés miatt döntöttél így?
Évek óta lógott a levegőben, hogy szögre akasztom a futballcipőt, de komoly eredménnyel a hátam mögött akartam visszavonulni. Minden sportoló életében eljön az idő, amikor tudja, hogy mit kellene csinálnia egy-egy helyzetben, ám a teste nem feltétlenül akar már engedelmeskedni. Ilyen helyzetben rendkívül nehéz meghozni egy ilyen fajsúlyos döntést. Könnyen lehet, hogy ha nem kértek volna fel vezetőedzőnek, még mindig játszanék. Nem akartam játékosedzőként irányítani a csapatot, ezért a sors is úgy akarta, hogy a visszavonulás mellett döntsek.
Váratlanul ért a felkérés, hogy te irányítsd a csapatot?
Inkább az volt kicsit váratlan, hogy a csapatot az NB I-be feljuttató szakember, Dunai András már nem akarta vállalni az edző szerepét, még úgy sem, hogy a szakmai stáb tagjaként dolgozzon. Sejtettem, hogy a klubnál nekem is szánnak majd valamilyen szerepet a stábban, ám meglepetésként ért, hogy engem kértek fel vezetőedzőnek.
Milyen célokkal vágtatok neki első NB I-es idényeteknek?
Nagy múltú egyetemi egyesület vagyunk, ennek szellemében képviseljük a klubot, és ennek megfelelően tervezünk. Nekünk nincsen akkora támogatottságunk és bázisunk, mint a DEAC-nak vagy más NB I-es kluboknak, amelyek már jó ideje a legjobbak között szerepelnek. Anyagi helyzetünk azt sem engedi meg, hogy rutinos játékosokat csábítsunk ide más első osztályú egyesületektől. Ezért nem lehet más a célunk, minthogy megragadjunk az NB I-ben. Sokáig az sem volt biztos, hogy a BEAC vállalni tudja az első osztályt, de amikor eldőlt, hogy indulunk a legjobbak között, ajándékként tekintettünk a lehetőségre. Ehhez mérten az a célunk, hogy minden téren fejlődjünk, és ha már itt vagyunk, igyekszünk bentmaradni.
A nyitómérkőzésen 6–0-ra kaptatok ki az Aramistól. Milyen érzések kavarogtak benned a lefújás után és most?
Már a meccs közben és utána is reálisan láttam a történteket, az érzelmeim nem befolyásolták az ítélőképességemet. Az összecsapás előtt is tudtuk, hogy másfél hónap nem elég, hogy rendesen felkészüljünk az NB I-re, hiszen ez óriási ugrás. Eddig – nem pejoratív értelemben – amatőr játékosaink és sportvezetőink voltak, hiszen társadalmi munkában végeztük a dolgunkat. Egy kívülállónak felfogni is nehéz, mekkora ugrás és váltás a másodosztályból az elsőbe jutni, és az ország legjobb 12 csapata között focizni. A különbséget nem lehet eltüntetni másfél hónap alatt. Az Aramis elleni meccs előtt tudtuk, hol a helyünk, és ennek megfelelően az első tíz perc jól is alakult. A bekapott gól után azonban kicsit megroggyantunk, majd többet hibáztunk, így könnyen ellépett tőlünk az ellenfél.
Láttál valami biztatót?
Igen, futsalban a hatgólos vereség nem arcpirító, nálunk sokkal jobb együttesekkel is előfordul, hogy belefutnak ekkora különbségű vereségbe. Ebből a teljesítményből már lehet építkezni, és van hová fejlődnünk.
A srácok hogyan élték meg a vereséget?
A mérkőzés előtt mindenki bizakodó volt, ám az első bekapott gól mindenkit megfogott egy kicsit. Hangsúlyoztuk is a második találat utáni időkérésnél, illetve a félidőben, hogy előbb-utóbb úgyis gólt fogunk kapni, hiszen elkerülhetetlen, a cél ezért az volt, hogy ez minél később történjen meg. Reálisan kell látnunk, hogy hol a helyünk, csak így tudunk előrébb lépni. Nekünk az alapszakasz a tanulási folyamat, a rájátszásban kell olyan formát mutatnunk, amellyel fel tudjuk venni a harcot a bentmaradásért. Visszatérve a kérdésedre, nem volt temetői hangulat az öltözőben a meccs után, de nyilván senki sem örült a vereségnek. Az első csatát ugyan elvesztettük, de a háborúban szeretnénk talpon maradni.
Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: Micheller Szilvia
