Az Év Egyetemi Sportolója-díjjal tüntették ki Bodonyi Dóra világ- és Európa-bajnok, olimpiai arany- és bronzérmes kajakozót, a Debreceni Egyetem elsőéves kereskedelem és marketing szakos hallgatóját. Dóra nem tudott részt venni a november 25-i díjátadó ünnepségen, de utólag boldogan mesélt sportpályafutásáról, tanulmányairól, a vidéki élet szépségéről és előnyeiről az unisport.hu szerkesztőségének.
– Jó látni, hogy a Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség is figyelemmel követi a pályafutásodat.
– Valóban, pedig az olimpiai felkészülés miatt passziváltatnom kellett a tanulmányaimat, és csak most, az olimpia után vettem fel újra a fonalat. Levelező szakra járok, és nagyon jó csoportba kerültem. Mivel mindenki munka mellett tanul, sokat segítünk egymásnak. Gyakran előfordul, hogy nem tudok részt venni az órákon, de az oktatók és a tanárok rendkívül segítőkészek, mindig feltöltik az anyagokat, és ezért nagyon hálás vagyok nekik.
– Miért vágtál bele az egyetembe?
– Viszonylag későn, huszonnégy évesen iratkoztam be. Ekkorra érett meg bennem a gondolat, hogy a kajakozás mellett mással is kellene foglalkoznom, mert egyszer vége lesz a sportpályafutásomnak. Érettségi után azt gondoltam, életem végig kajakozni fogok, de közben rájöttem, hogy ez nem így lesz. Bár nem sportmenedzsernek tanulok, sportkarrierem befejeztével szívesen foglalkoznék sportolók vagy kisebb egyesületek menedzselésével, mert ezen a területen látok némi hiányosságot itthon.
– Tanáraid, illetve a csoporttársaid tudják, ki vagy?
– Igen, és emiatt néha kellemetlenül érzem magam. Legszívesebben eltitkolnám, de meglehetősen hamar kiderül.
– Úgy tudom, ha teheted, inkább kerülöd a rivaldafényt.
– Igen. Van olyan közeg, amelyben kifejezetten jól érzem magam. Szeretem a sporttársaimat, és más sportág versenyzőivel is jó viszonyt ápolok, de, ha lehet, kerülöm a feltűnést.
– Nálad ez családi vonás?
– Nehéz kérdés. Tény, hogy családtagjaim soha nem éltek nyilvános életet. Én inkább a sportteljesítményemmel szeretnék kitűnni a többiek közül.
– A Szolnoki Kajak-kenu Klubban kajakozol, távol a főváros zajától, Hogyan tetszik a vidéki élet?
– Nekem nagyon bejön, bár nem tudom, milyen lehet az UTE-ban vagy a Honvédban kajakozni. Itt, Szolnokon jól el tudok bújni, szerencsére nem jut el hozzám semmilyen pletyka. Szinte soha nem jönnek oda hozzám az utcán, csak a bolti eladók ismernek fel. Burokban élek, de remekül érzem magam. Szarvasi vagyok, simán el tudom képzelni, hogy ott vagy még annál kisebb helyen éljek, de ez a sport miatt jelenleg elképzelhetetlen. A telepen, ahová edzeni járok, nagyon sok a gyerek, ők tudják, ki vagyok, aminek azért örülök. Ez persze felelőséggel is jár, mert példaképnek tekintenek.
– Bár vannak hosszabb távú terveid a civil életben, a párizsi olimpiáig azért maradsz a hajóban?
– Igen, és talán a 2028-as Los Angeles-i olimpia is simán beleférhet. Két olimpiai ciklusban gondolkodom, noha addig még sok minden megtörténhet.
Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: Bodonyi Dóra Facebook-oldala
