Messze még a tél vége – irány a sípálya!

Bár már a tél derekán járunk, hó eddig alig esett hazánkban, így a téli sportok szerelmesei határon belül csak hóágyúk által hódolhatnak szenvedélyüknek. Ennek ellenére érdemes böngészni a kiváló hazai sípályák kínálatából, s ha mégsem találunk ínyünkre valót, Ausztria síparadicsomai is nyitott kapukkal várnak! 

Olvasási idő: 3,5 perc

 

Az utóbbi években megtapasztalhattuk, hogy a hazai síterepek működése főként az időjárási viszonyoktól függ. A sízést kedvelőinek azért nem kell kétségbe esniük, hiszen, ha itthon nincs is hó, pár órányi autózást követően a határon túl remek síterepeket találni!

 

Eplény

Az egyik legmenőbb hazai helyszín, ahol akkor is síelhetünk, ha az időjárás nem a terveink szerint alakul. Az előző idényben 52 hóágyú biztosította a sportoláshoz szükséges havat, ami idén sem lesz másképp. Tizenhat pálya (ez Magyarországon a legtöbb), nyolc felvonó, közel két kilométernyi kék szakasz várja a síelőket reggel 9.00-től este 22.00 óráig.

Közlekedési tipp:

Budapestről vonatozzunk el Veszprémbe, majd onnan szálljunk át buszra! Székesfehérvárról ugyanígy juthatunk el a leggyorsabban, Győrből pedig másfél órányi vonatozást követően érjük el a legjobb hazai síparadicsomot – mindössze pár száz forintért.

Jó hír, hogy van diákkedvezmény, így akár 1000 forintot is megspórolhatsz, főleg, ha hétköznap mész. A részletes árlistát ITT találod.

ITT pedig egy remek felvételt láthatsz arról, milyen király érzés lecsúszni a pályán.

Síszezon: 2019.12.06. – 2020.03.31
Magasság: 333 méter – 509 méter
Sípályák hossza: 7,9 kilométer
Felvonók száma: 9
Budapesttől mért távolság: 113 kilométer

 

 

Bánkút

Az egyik legjelentősebb hazai síközpont a Bükk szívében. Jóllehet a pályarendszer hossza alig több mint három kilométer, egy oktató, két kék, három piros és két fekete kategóriás sípálya vár rád. Ha csak szánkózni szeretnél, használd az erre a célra elkülönített pályát! Mivel hóágyú nincs, ezért indulás előtt érdemes lecsekkolnod a hóhelyzetet. A pálya reggel 09.00-kor nyit és délután 16.00 órakor zár.

 

Közlekedési tipp:

Budapestről a Keleti-pályaudvarról induló vonattal egy átszállást követően érkezünk Bánkútra, a menetidő kicsivel több mint három óra. Aki Miskolcra jár egyetemre, félórányi autózást követően juthat el ide, Egerből pedig jó háromnegyedórát kell vezetnie annak, aki síelni akar. Miskolcról ingyenes buszjáratokat is indítanak, a menetidő 45 perc. Előzetes regisztráció és részletek ITT.

Nem mellékesen Bánkút némileg olcsóbb, mint Eplény, a napijegy ára diákkedvezménnyel együtt 5500 forint. A pályákról, árakról és szálláshely-lehetőségekről ITT tájékozódhatsz.

 

Síszezon: hóhelyzettől függ
Magasság: 770 méter – 935 méter
Sípályák hossza: 3,3 kilométer
Felvonók száma: 7
Budapesttől mért távolság: 216 kilométer

 

Mátraszentistván

A Mátraszentistváni Sípark az ország egyik, hanem a legdinamikusabban fejlődő sípályarendszere. Az utóbbi évek fejlesztéseinek köszönhetően kitűnő minőségű, korszerű pályák és szolgáltatások várják az idelátogatókat. A síélmény mellé lenyűgöző panoráma is jár, tiszta időben szabad szemmel akár a Tátra hegyvonulatáig is elláthatunk. Ha nincs vagy kevés a hó, az üzemeltetők a hóágyukat vetik be. A pálya reggel 9.30-tól 16.30-ig tart nyitva, de pénteken és szombaton este 20 óráig lehet a kivilágított pályákon síelni.

A diák napijegy ára 7000 forint, a félnapos viszont már csak 6000. További infóért katt IDE, a pályáról pedig ITT tudhatsz meg többet.

 

Közlekedési tipp:

A síközpont személyutóval Budapestről másfél óra alatt könnyen elérhető, a parkolás miatt sem kell aggódnunk. Ha távolsági busszal megyünk, érdemes gyorsjárattal (1 óra 10 perc) Gyöngyöst megcéloznunk, ahonnan szűk egy óra alatt juthatunk el Mátraszentistvánra.

 

Síszezon: 2019.12.20. – 2020. 04.02
Magasság: 678 méter – 821 méter
Sípályák hossza: 4,3 kilométer
Síliftek száma: 8
Budapesttől mért távolság: 109 kilométer

 

A fentieken kívül érdemes kisebb hazai sípályákra is ellátogatnunk, mint amilyen a visegrádi és a sátoraljaúlyhelyi.

 

 

Semmering-Stuhleck (Ausztria)

Ha pedig itthon reménytelen a hóhelyzet, irány Ausztria! Semmering – amely a magyar síelők körében az egyik legkedveltebb külföldi síterep – mindössze háromszáz kilométerre fekszik Budapesttől, és egészen április közepéig nyitva van. Összesen 18 kilométer hosszú kék, és hat kilométer hosszú piros jelzésű pálya között választhatunk, ki-ki tudásszintje szerint. Van szánkó- és hófánkpálya, de a snowboardosok és a freeride-osok is megtalálják a számításukat.

A diákjegy 40 euró (cca.12 000 forint), ám a kitűnő minőségű sípályák és a mindenféle földi jót (forralt bor, spagetti, almássüti) kínáló hütték mindenért kárpótolnak. Nyitás reggel 08.30-kor, zárás 16.00-kor.

Íme egy korrekt, két és félperces snowboardos kisfilm arról, mekkora sebességgel lehet lecsúszni a simmeringi lejtőkön.

 

Közlekedési tipp:

Érdemes társaságot toboroznunk és autóba ülnünk, az út Budapesttől alig több mint három óra. Ha nagyobb társaságra vágyunk, a pénztárcánk pedig soványabb, keressük fel a Rokon Baráti Kört, amely évek óta szervez egynapos síutakat a helyszínre. A részletekért katt IDE.

Síszezon: 2019.11.30.-2020.04.13
Magasság: 777 méter – 1774 méter
Sípályák hossza: 24 kilométer
Liftek száma: 9
Budapesttől mért távolság: 301 kilométer

 

Kép: pixabay
Szöveg: Márványkövi Ferenc

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn