Sportban és tanulásban is kiváló eredményekre gyúr a magyar női labdarúgó válogatott és az FTC csatára: Kocsán Petra. A BME-GTK műszaki menedzser szakos hallgatóját tanulásról, téli felkészülésről és a szezon kihívásairól kérdeztük.
Olvasási idő: 3 perc
J.M.: Hogy kerültél a foci közelébe, mikor döntötted el, hogy profi focista leszel? És miért pont a focit választottad?
K.P.: A sport már egészen kisgyermek korom óta része az életemnek. A mi gyerekkorunk még nem a telefonos virtuális világról szólt, hanem arról, hogy minden nap kint játszottunk a barátokkal, barátnőkkel a szabadban késő estig. Nem volt nehéz a focit megszeretnem mert a család minden férfi tagja (nagyapám, édesapám és a bátyám is) ennek a sportnak hódolt, a foci a családunkhoz tartozik. Így engem is hamar magával ragadott ez a sportág. Óvodában kezdtem el focizni, ami érdekes szituáció volt. Talán 4 éves lehettem mikor a legelső edzőm Virovec Pali bácsi bejött a csoportunkba és nekiszegezte a kérdést főként a srácoknak, hogy ki szeretne focizni, azonban a fiúk mellett én is feltettem a kezem. Természetesen mondanom sem kell, hogy mennyire meglepődött mindenki, de hál’ Istennek elvittek focizni magukkal. Ekkor derült ki, hogy tehetségem van ehhez a sportághoz és egészen 11 éves koromig Mátészalkán fociztam a fiúk között.
J.M.: Egyetemista élsportolóknál mindig adódik a kérdés, mennyire tudod összeegyeztetni a meccseket, edzéseket a tanulással?
K.P.: A sulit az élsporttal véleményem szerint rendkívül bonyolult összeegyeztetni főleg, ha mind a kettőt igyekszik az ember jól csinálni. Már rutinos vagyok benne, hiszen lassan nyolc éve élek Budapesten és a foci a sulival azóta párhuzamosan az életem része. Megtanultam, hogyan tudok a foci mellett hatékonyan tanulni, ami egyáltalán nem egyszerű, főleg nem vizsgaidőszakban. Sokszor a suliból hazaérve edzésig gyorsan tanulok valamennyit és sajnos edzés után is kénytelen vagyok, mikor már pihenni is szeretnék, de muszáj leülni és tanulni. Mindig beosztom az anyagot és igyekszem mindent megtanulni a vizsgákig. Nem arra megyek, hogy csak legyen meg, szeretem eredményesebben megírni a dolgozataimat. Ez is egy kihívás számomra: ha elkezdek valamit, igyekszem azt jól is csinálni.
J.M: A tanáraid mit szólnak, ha edzés vagy meccs miatt hiányzol az órájukról?
K.P.: Az élsportolói tevékenységeim miatt természetesen kicsit kivételes esetben vagyok a dolgozatokkal és óralátogatásokkal kapcsolatban. Gyakran ütközik az edzés vagy a meccs egy órával vagy éppen dolgozattal, de az előadók nagyon segítőkészek és a legtöbb esetben sikerül kompromisszumot kötnöm velük a pótlással kapcsolatban.
J.M.: Most érkeztél haza az edzőtáborból: hogy áll a felkészülés a tavaszi szezonra? Kezdtek már formába lendülni?
K.P.: Úgy gondolom, jól haladunk a felkészüléssel. Az első hetekben inkább csak egymás közötti játékokon volt a hangsúly, valamint az erőnlét és állóképesség fejlesztésén, azonban az edzőtábor óta beindultak az edzőmeccseink leginkább külföldi női csapatokkal.
J.M.: Mennyi edzőmeccs vár még rátok a március közepi bajnoki rajtig?
K.P.: Az elmúlt két hétben 5 edzőmeccsünk is volt, egy még február 16-án vár ránk. Márciusban válogatott szünet lesz, amikor Törökországba utazunk egy minitornára, ahol szintén sűrű lesz a meccsprogram. A klubbal 2-3 edzőmeccsünk lesz a bajnoki rajtig, úgyhogy a válogatott meccseket is beleszámítva, nagyon sűrű hetek elé nézek.
J.M.: A Fradiban már alapember vagy, a válogatottban is számítanak már Rád. Mi a célod erre a szezonra klubszinten, és a válogatottban?
K.P.: A szezonra nézve az elsődleges célunk a bajnoki cím megvédése, valamint a kupát is szeretnénk újra immár zsinórban hatodszor elhódítani. A válogatottra Eb-selejtező mérkőzések várnak, három meccsünk lesz tavasszal: egymás után játszunk majd a Vb-bronzérmes svéd csapattal, aztán a szintén komoly játékerőt képviselő izlandi válogatottal, végül pedig Lettországgal. Szeretnénk a magasabban jegyzett csapatok ellen is bravúros eredményt elérni, amire – úgy gondolom – most lehet itt a lehetőség.
J.M.: Hogy érzed, megbecsülik itthon a női labdarúgást?
K.P.: Szerintem egyre jobban megbecsülik a női futballt. Más országokban már teljes mértékben egyenrangúként kezelik a női és férfi focistákat. Nálunk sajnos még nem így van, de úgy gondolom, hogy rohamos fejlődésen ment át a női labdarúgás az utóbbi pár évben és nőtt az elismertsége is.
J.M.: Szerinted megfelelő a magyar női foci PR-ja?
K.P.: Úgy gondolom, hogy jó irányba halad, de még nagy a lemaradás. Egyre több meccset közvetítenek élőben a tévében, melynek egyértelműen a népszerűsítés a célja.
J.M.: Sokan szkeptikusak a női labdarúgással kapcsolatban, ők vajon meggyőzhetők?
K.P.: Tényleg sokan vannak, viszont rengeteg esetet hallottam arról, hogyan formálódott át ezeknek az embereknek a véleménye egy női mérkőzés megtekintése után. Az emberek fejében gyakran összeférhetetlen az, hogy nők és futball, de az utóbbi időben már egyre elfogadottabb ez az egész, aminek őszintén örülök és remélem, hogy ezt a fejlődést fent tudjuk tartani.
J.M.: Van-e olyan célod, amit mindenképpen szeretnél az idén elérni? Fejlődni egy játékelemben vagy a gólkirálynő címét elnyerni?
K.P.: Sportolóként és emberként is fejlődni szeretnénk, ezért megyünk ki nap mint nap edzeni, hogy minden nappal, minden edzéssel többek legyünk. Azt szeretném, hogy tavasszal gólokkal tudjam segíteni a csapatot a céljaink eléréséhez. Az őszi szezonom sajnos most nem úgy sikerült, ahogy terveztem, de ezért szép a futball, mindig lehet javítani és a legfontosabb mérkőzéseink talán még előttünk állnak, remélem, hogy a tavaszi szezon – csak úgy, mint a tavalyi – sokkal jobban sikerül majd számomra!
J.M.: Hogyha éppen nincs sem meccs, sem edzés és még csak tanulni sem kell, akkor mivel foglalkozol?
K.P.: Mivel vidéki lány vagyok a szabadidőmben általában azt lesem és tervezem, hogyan tudok hazautazni a családomhoz, hogy minél több időt tölthessek velük. Hiszen ezek az órák, napok ritka esetben hetek tudnak a legjobban feltölteni, kikapcsolni. A családom rendkívül fontos szerepet tölt be az életemben és a szabadidőmet igyekszem mindig velük eltölteni, ilyenkor mindegy mit csinálunk. Gyakran filmezünk, kártyázunk, xboxozunk a bátyámmal (hiszen nagy játék “függő” vagyok) túrázunk vagy éppen csak sütünk, főzünk, pihenünk. Természetesen a bátyámmal általában fifázunk, bár ezek a meccsek nem mindig sülnek el jól. Mind a ketten örököltük az “utálok veszíteni” tulajdonságot és hát be kell vallani, ilyenkor a szüleink nosztalgiázhatnak a gyerekkori civakodásainkból.
Szöveg: Janzsó Miklós
Fotó: Kocsán Petra (Instagram)
