Óriási sikert aratott a XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupája

„Sport határok nélkül„ jelmondattal rendezte meg 2020. március 5. és 7. között az ELTE sportegyesülete, a BEAC a XI. Kárpát-medencei Egyetemek Kupáját (KEK) Budapesten. A háromnapos rendezvényen rekordlétszámú mezőny gyűlt össze, a versenyek pedig kitűnő hangulatban zajlottak. A röplabdatorna ünnepélyes díjátadóján részt vett Prof. dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke, a BEAC korábbi elnöke is.

Olvasási idő: 2,5 perc

 

Öt sportág, 94 csapat, több mint 1300 sportolója, valamint 20 egyéni sportoló – így lehetne röviden – és a teljesség igénye nélkül – összefoglalni a tizenegyedik alkalommal megrendezett KEK-et, amelyre határon túlról (Erdélyből, Vajdaságból, Kárpátaljáról és Felvidékről) is szép számmal érkeztek versenyzők.

 

 

Mint azt már korábban írtuk, a rendezvény egyik fő célja, hogy a Kárpát-medencében tanuló felsőoktatási hallgatók tartós kapcsolatot építhessenek ki egymással a sporton keresztül.

Idén először szerepelt a torna programjában nagypályás foci. A nyitómérkőzést március 1-jén rendezték a nemrégiben avatott ELTE-BEAC Pluhár István pályán, amelyen az ELTE kiütéses győzelmet aratott a Műegyetemi FC felett, s mivel csupán két induló volt, előbbi csapat nyerte a KEK-et.

Nagy érdeklődés övezte az „örökzöld” versenyszámot, az egyetemi futsaltornát, amelyre összesen 22 csapat nevezett. A döntőben – amelynek kezdőrúgását dr. László Imre, Újbuda polgármestere végezte el – a csoportmeccseket és az elődöntőket kitűnően abszolváló Debreceni Egyetem (DE) és az ELTE-BEAC jutott be, és kiélezett küzdelemben a debreceniek 2–0-ra diadalmaskodtak a fővárosiak felett.

 

 

Ennél is több csapat (23) vett részt az alumni futsaltornán, amelyen Góbék–Odin Fiai döntőt rendeztek. A székely Góbé végig jól játszva egyszer sem hagyta felzárkózni ellenfelét, és végül 3–2-re győzött, elhódítva ezzel a győztesnek járó kupát.

A Tüskecsarnokban tartott kosárlabdatornán a nőknél a Közgáz SC és DSK, míg a férfiaknál a kolozsvári KMDSZ állhatott a dobogó legfelső fokára. A nőknél a tavalyi győztes Közgáz a BME-vel csapott össze a döntőben, és a Corvinus sima, 67-37-es sikert aratott a BME ellen. Jóval szorosabban alakult a férfiak döntője, amelyben a kolozsvári KMDSZ és az ELTE feszült egymásnak. Bár a fővárosiak több kísérletet is tettek, hogy tapadjanak ellenfelükre, a KMDSZ a mérkőzést magabiztosan kézben tartva 42–36-ra nyert.

 

 

Immáron harmadik alkalommal szerepelt a röplabda a KEK palettáján, és a szép számmal megjelenő csapatokat látva elmondhatjuk, az egyetemisták között egyre nagyobb az érdeklődés a látványos hálós labdajáték iránt. A nőknél a Nyíregyházi Egyetem, a férfiaknál az Eszterházy Károly Egyetem zsebelte be az első helyezésért járó vándorkupát, míg az öregdiákoknál a székelyudvarhelyi Góbék vitték a pálmát.

 

 

Asztaliteniszben az ELTE-s Both Levente nyerte az egyéni küzdelmeket, míg a párosok küzdelmében a dr. Varga Csaba Koppány (SZTE), Schmidt Máté (DE) duó bizonyult a legjobbnak.

 

 

Az ünnepélyes díjátadón részt vett Pánczél Károly, a Magyar Országgyűlés Nemzeti Összetartozás Bizottságának elnöke, a KEK védnöke, Prof. dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnöke, a BEAC korábbi elnöke, dr. László Imre, Újbuda polgármestere, Mayer Antal, a Mayer Pince tulajdonosa és Simon Gábor, a rendező BEAC igazgatója.

 

Prof. Dr. Kiss Ádám, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség elnöke beszédében kiemelte a szervezők lelkiismeretes munkáját, mely nélkül nem valósulhatott volna meg 11. alkalommal a Kárpát-medencei Egyetemek Kupája, valamint az egyetemi sport fontosságát is hangsúlyozta. A rendezvény fővédnöke dr. Kövér László, az Országgyűlés elnöke volt.

 

 

Az eseményt támogatta az Országgyűlés, az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sportért Felelős Államtitkársága, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Bethlen Gábor Alap, a Rákóczi Szövetség, az MLSZ Budapesti Igazgatósága, a Budapesti Röplabdaszövetség, a Magyar Egyetemi – Főiskolai Sportszövetség (MEFS), az ELTE Sport Kft., a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, az Újbuda Sportjáért Nonprofit Kft., a Joma, a VIWA Vitaminwater, médiapartnere az ELTE Online.

 

A KEK XI. röplabdatornájának kiemelt támogatója a MEFS volt.

Interjú Prof. Dr. Kiss Ádámmal itt olvasható.

 

A XI. KEK-ről készült képekért kattints ide.

 

Egyetemi futsal

  1. DE
  2. ELTE
  3. BME

 

Alumni futsal

  1. GÓBÉK
  2. OE ODIN FIAI
  3. Árnyék Kolozsvár

 

Férfi röplabda

  1. NYE
  2. SE
  3. SZTE

 

Női röplabda

  1. EKE
  2. ELTE
  3. NKE

 

Női kosárlabda

  1. Közgáz SC és DSK
  2. BME
  3. SOTE

 

Férfi kosárlabda

  1. KMDSZ
  2. ELTE
  3. SOTE

 

Asztalitenisz

Egyéni verseny

  1. Both Levente (ELTE)
  2. dr. Varga Csaba Koppány (SZTE)
  3. Mizsei Tamás (ELTE)

Páros verseny

  1. Dr. Varga Csaba Koppány és Schmidt Máté (SZTE és DE)
  2. Brindza Ágnes, Veréb Xénia (SZTE)
  3. Mizsei Tamás, Minh Hoang Trinh (ELTE és BME)

 

Nagypályás labdarúgás

  1. BEAC
  2. Műegyetemi FC

 

Szöveg: ELTE-BEAC, Márványkövi Ferenc
Fotó: Simó Szabolcs

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn