Milyen lehet röplabdázni kerekesszékben? Hogyan lehet focizni szemünk világa nélkül? A debreceni tesisek már tudják. Első alkalommal szervezett érzékenyítő programot kedden a Magyar Parasport Napja alkalmából a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete.
Olvasási idő: 2 perc
A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) és a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- és Szabadidősport Szövetsége (FODISZ) 2018-tól minden évben megrendezi a Magyar Parasport Napját február 22-én. Az országos akcióhoz idén a Debreceni Egyetem Sporttudományi Koordinációs Intézete is csatlakozott.
Február 21-e kedd délután csaknem 150 testnevelő és gyógytestnevelőtanár-szakos hallgató érkezett a DESOK-ba, hogy részt vegyen a különböző érzékenyítő programokon. A közös melegítés után a leendő pedagógusok kipróbálhatták az ülőröplabdát és a csörgőlabdában használt labdát, valamint számos egyéb ügyességi mozgásformát gyakorolhattak bekötött szemmel.
„A program elsődleges célja, hogy felhívjuk a figyelmet a fogyatékossággal élők társadalomba integrálásának fontosságára. A tanárjelöltek számára pedig nemcsak szemléletformáló hatása van, hanem szakmai tudásukat is bővíthetik, hiszen rendkívül fontos, hogy leendő pedagógusként a testnevelésórák vagy a rekreációs tevékenységek megtartásán túl legyen meg a kellő érzékenységük, szaktudásuk a fogyatékkal élő diákok oktatásához, neveléséhez” – hangsúlyozta Laoues-Czimbalmos Nóra, a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Kar Művészetnevelési Sport és Egészségnevelési Tanszék tanársegéde, testnevelő tanár.
A rendezvényen a DEAC két parasportolója, Máté Balázs sakkozó és Osváth Richárd paralimpikon kerekesszékes vívó is tartott élménybeszámolót.
Szöveg: unideb.hu
Fotó: unideb.hu