Sítájfutó egyetemi világbajnokságot rendeznek a Mikulás hazájában márciusban

Az egyetemi világbajnokságok idei sorozatának harmadik állomása a sítájfutó egyetemi világbajnokság, melyet a finnországi Rovaniemi-ben rendeznek március 23. és 27. között.

Olvasási idő: 1,5 perc

 

Lappföld fővárosa, a Mikulás otthona, az északi sarkkörön fekvő Rovaniemi látja vendégül a legjobb egyetemi sítájfutókat az idei egyetemi világbajnokságon. Legutóbb 1970-ben rendeztek itt utoljára téli Universiadét, azóta is a téli sportok paradicsoma. A világbajnokságot a város körül elterülő Ounasvaara dombvidéken tartják, amely mind a téli, mind a nyári időszakban számtalan túralehetőséget kínál az ide érkezőknek. A versenyzőknek a hó miatt sem kell aggódniuk: novembertől május elejéig ugyanis hó borítja a vidéket, a hó mennyisége nyolcvan centiméter, vagyis tökéletesen alkalmas a síelésre. Február végétől már hosszabbodnak a nappalok, így a versenyzőket szikrázó napsütés várja majd a szervezők reményei szerint.

 

 

 

Kis háttérinfó a sítájfutásról

A történelme visszanyúlik egészen a 19. század végéig, de világbajnokságot csupán 1975 óta rendeznek. Miként a neve is mutatja a tájfutás és a sífutás elemeit ötvözi, utóbbiban nincs megkötés, hogy valaki klasszikus stílusban vagy szabad-stílusban síel. Általában előkészített sínyomokon zajlik a verseny, a tájékozódás sítávfutó-térkép alapján történik. Ebből a videóból többet is megtudhatsz a sítájfutásról!

A tájfutásnál nagyon fontos, hogy milyenek a terepviszonyok, milyenek a körülmények. A verseny 80 és 203 méter tengerszint feletti magasságon zajlik, benne nagyobb emelkedőkkel és lejtőkkel, javarészt fenyőerdőben, de egy-két kis utacska valamint családi ház is belekerült az útvonalba. 

 

A vb-ről

Négy versenyszámot rendeznek: elsőként (március 23.) a sprintváltót, kétfős csapatokkal. Ezt követi a nők és a férfiak sprintszáma március 24-én, ezután egy pihenőnapot kapnak a versenyzők, majd március 26-án az üldözéses verseny veszi kezdetét, a világbajnokságot pedig 27-én, a tömegrajtos középtávú verseny zárja.

Jelenleg húsz ország 104 versenyzője nevezett a sítájfutó egyetemi világbajnokság különböző versenyszámaiba, Magyarországot egy női és egy férfi versenyző képviseli, akiket később nevez meg a szövetség.

A verseny hivatalos oldalán megtaláljátok a világbajnoksággal kapcsolatos legfrissebb információkat! De követheted az eseményeket Facebookon és Instán is!

 

Szöveg: Janzsó Miklós

Fotó: 2020 FISU WUC Ski Orienteering (Facebook)

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn