Tanulásban is rátesz még egy lapáttal a 2019. év kenusa

A maratoni kajak-kenu Európa-bajnokságon és a világbajnokságon is bronzérmet szerzett kenu egyesben a Szegedi Tudományegyetem mérnök-informatikus hallgatója Laczó Dániel, aki jól állta a vizes megpróbáltatásokat, és hasonlóra készül a szárazföldön is.

Olvasási idő: 3 perc

 

2019 decemberében a Magyar Kajak-kenu Szövetség az év férfi kenusának választotta Laczó Dánielt. Sikereiről, terveiről kérdeztük a sportolót.

 

M.F.: Számítottál a megtisztelő kitüntetésre? 

L.D.: Nagyon örültem neki, amikor a szövetség felhívott, és felkért, hogy vegyek részt a díjkiosztó gálán. Ekkor már sejtettem, hogy nem ok nélkül kaptam a telefonhívást. Őszintén szólva titkon számítottam rá, mert eredményes év van a hátam mögött.

 

M.F.: Beavatnál minket a részletekbe?

L.D.: Az Európa-bajnokságon az egyes sikerülhetett volna jobban is, egy-két apró hibán múlott a fényesebb érem, de a bronz is szépen csillog. A maratoni táv mellett idén rendeztek először rövidkörös: 3,5 km-es versenyt, ahol 4. lettem. A világbajnokságon ahhoz képest, hogy az U23-asok között indultam, nagyon erős volt a mezőny, alig maradt el a felnőttétől. Ott is hibáztam, mégpedig a futásban, emiatt leszakadtam az élbolyról, és a verseny hátralévő részében már nem tudtam behozni a hátrányomat. Végül a dobogó harmadik fokára állhattam. Az egyes mellett Nagy Gergely Balázzsal (UTE) rajthoz álltam felnőtt párosban is. Az Eb-n egy fordulóban léket kaptunk az előttünk haladó hajó kormányosától, így az 5. helyen értünk célba. A vébén pedig szoros verseny után a harmadik helyen értünk be.

 

 

M.F.: Akkor most következhet a jól megérdemelt pihenés. 

L.D.: Bárcsak így lenne! Ebben a félévben fejeztem be a szakdolgozatomat, amelyet január elején, az államvizsga előtt védek meg.

 

M.F.: Ezek szerint diplomásként vágsz neki a következő versenyidőszaknak?

L.D.: Minden bizonnyal igen. De nem elégszem meg ennyivel, sem a vízen, sem pedig az iskolapadban. Szeretném folytatni a tanulmányaimat, és lediplomázni a Master képzésen is. Nagyon érdekel, amit tanulok, lesz még két évem, hogy eldöntsem, csak az élsportot csináljam tovább, vagy keressek mellé valamilyen civil foglalkozást is, amely a megélhetésemet biztosítja.

 

M.F.: Ha úgy adódna, el tudnád engedni az élsportot?

L.D.: Az élsportolóknak számolniuk kell azzal, hogy bármikor megsérülhetnek, és félbetörhet a karrierjük. Ezért nem akarom csak a sportra építeni az életemet, viszont addig szeretném folytatni, amíg lehet. Tizenegy éve kenuzom, a mindennapjaim részévé vált, megtanított, hogyan osszam be az időmet, és hogy a legtöbbet hozzam ki magamból.

 

M.F.: Hogyan tudod kamatoztatni mindezt az egyetemen? 

L.D.: Rájöttem, ugyanúgy fel tudok készülni a vizsgákra, mint a versenyekre. Nemcsak a sporttal, hanem a tanulással is napi szinten kell foglalkoznom, ami szerencsére a tanulmányi eredményeimen is meglátszik.

 

M.F.: Úgy hallottam, Szegeden jó dolguk van a kenusoknak.

L.D.: Így van. Nagyon közel van hozzánk a Maty-ér, amely ideális hely a felkészülésre, az ország legjobb síkvízi pályája. Minden adott ahhoz, hogy elérhessem a céljaimat.

 

 

M.F.: Mesélnél róluk egy kicsit?

L.D.: Úgy gondolom idén sokat fejlődtem az ezer méteres távon, így jövőre át akarok térni a síkvízre, amelyen nemzetközi versenyen, az U23-as világbajnokságon szeretnék indulni. Emellett, ha van lehetőségem, szeretnék kijutni a maratoni vébére is.

 

M.F. Sokak példaképe vagy már most is, de vajon neked van-e példaképed?

L.D.: Több is akad, de kiemelném Kopasz Bálintot, ő nagyon összeszedett, tudatos versenyző, ami példaértékű számomra. Van még mit tanulnom tőle.

 

 

Itt nézheted meg, hogyan zajlik egy maratoni kenuverseny.

Itt pedig némi bizonyíték arról, nem csak a győzelemért adja vérét Laczó Dani.

 

Laczó Dániel idei eredményei (2019):

  • Maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság, Decize, Franciaország (2019. július 25–28.): felnőtt kenu egyes 3. hely, rövidkörös felnőtt kenu egyes 4. hely, felnőtt kenu páros 5. hely
  • Maratoni kajak-kenu világbajnokság, Saohszing, Kína (2019. október 17–20.): felnőtt kenu páros és U23-as kenu egyes 3. hely
  • Graboplast maratoni magyar bajnokság, Győr (2019. május 17–19.): felnőtt kenu egyes 1. hely, felnőtt kenu páros 2. hely
  • Serdülő, ifjúsági és U23-as magyar bajnokság, Sukoró (2019. augusztus 8–11.): U23 kenu négyes 500 m 2. hely, U23-as kenu egyes 4000 m 3. hely, U23-as kenu egyes 1000 m 4. hely

 

Szöveg: Márványkövi Ferenc

Fotó: Laczó Dániel Facebook-oldala

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn