Trieszti vízi csata – még két hely kiadó az olimpiára

Március közepére eldől, hogy az egyetemi hallgatókkal megtűzdelt magyar női vízilabda-válogatottnak sikerül-e a pótselejtezőn kivívnia az indulás jogát a 2020-as tokiói nyári olimpiai játékokra

Olvasási idő: 2 perc

 

Mint arról korábban beszámoltunk, a Garda Kriszta (Szent István Egyetem, SZIE) és Keszthelyi-Nagy Rita (Testnevelési Egyetem, TE) vezette magyar női vízilabda-válogatott harmadik helyen végzett a januári, hazai rendezésű Európa-bajnokságon, és ezzel eldőlt, hogy a csapatnak pótselejtezőn kell kivívnia az olimpiai indulás jogát.

 

 

Az út Tokióba a festői szépségű olasz tengerparti városon, Trieszten keresztül vezet, itt rendezik meg ugyanis tíz csapat részvételével az olimpiai pótselejtező-tornát március 8. és 15. között. (Feltéve persze, hogy addig nem kerül vesztegzár alá a koronavírus miatt Friuli tartomány is, amely szomszédos a már érintett Venetóval.) Keszthelyi Ritáék tehát nem a hasukat süttetni mennek a magyarok körében igen népszerű olasz városba, hanem komoly erőpróba vár rájuk. A tét nagy: a torna két legjobb alakulata jegyet vált az ötkarikás játékokra induló járatra.

 

A lányok Bíró Attila szövetségi kapitány vezényletével február 18-án kezdték meg a felkészülést, amelynek részeként kisebb alapozáson esett át a csapat. A szakember örömmel újságolta, hogy a januári Eb-t követően a keret tagjai jó állapotban érkeztek a válogatottba.

 

„A felkészülés és a világversenyek alatt nagyon nehéz összeegyeztetni a tanulást a sporttal – nyilatkozta az UniSport szerkesztőségének Garda Krisztina, a Szent István Egyetem Kertészmérnöki Karának hallgatója, aki jelenleg passzív féléven van. – A különböző világesemények és a passzív féléveim miatt kissé el is vagyok csúszva a tanulmányaimmal, lassan utol kell érjem magam. Van, aki a csapatban nappalira jár, mások levelezőre, ám ilyenkor sehogy sem egyszerű megoldani a helyzetet. Bár én levelezős vagyok, sokszor még így is nehéz összehangolni a kettőt.”

 

A mieink a B-jelű csoportban, Görögország, Izrael, Új-Zéland és az ázsiai kontinensbajnokság eddig ismeretlen győztesének társaságában vágnak neki a küzdelmeknek. Persze a csoportbeosztás alakulhatott volna rosszabbul is, hiszen a másik ágon – többek között – Hollandia és a házigazda olaszok legjobbjai szállnak vízbe, így velük a csoportküzdelmek során nem kell megvívnunk.

 

Budapest, 2020. január 25.
A bronzérmes magyar vízilabda-válogatott tagjai a budapesti vízilabda Európa-bajnokság nõi tornájának eredményhirdetésén a Duna Arénában 2020. január 25-én.
MTI/Czagány Balázs

 

Ha minden a papírforma szerint alakul, és a magyar csapat továbbjut a csoportjából, várhatóan Olaszországgal vagy Hollandiával kerül majd szembe a legjobb négy között, ahol a tét a döntőbe jutás és a részvétel az ötkarikás játékokon. Az az együttes ugyanis, amelyik beverekszi magát a fináléba, annak eredményétől függetlenül kijut a tokiói olimpiára.

 

„Egészen különleges torna lesz, az erőviszonyok alapján tulajdonképpen egy meccsen múlik minden, arra készülünk, azt kell megnyernünk, mindegy, hogy ki az ellenfél” – nyilatkozta korábban az olimpia.hu-nak Bíró Attila szövetségi kapitány, aki ezzel arra utalt, hogy az elődöntőbeli párharc dönt majd mindenről.

“Egy biztos, ha túlleszünk a csoportküzdelmeken, és bejutunk az elődöntőbe, bárki is lesz az ellenfél, verekedős, igazi kemény csatát kell vívnunk ellene, amire jól fel kell készülnünk – erősítette meg Bíró Attila szavait Keszthelyi Nagy-Rita csapatkapitány, aki a Testnevelési Egyetem  hallgatója a sportszervezői és szakedzői szakon, ám tanulmányait csak szeptembertől folytatja. – Az ellenfél valószínűleg provokálni fog minket, ezért okosan és higgadtan kell majd játszanunk, és élnünk kell a lehetőséggel.”

 

Ismerve a mieinket és a magyar vízilabda hagyományait, a lányok meg akarják majd nyerni a tornát, ám már a második hely is boldogságot jelent. Sikeres kvalifikáció esetén pedig nekigyürkőzhetnek, hogy megszerezzék a hazai női szakág történetének első olimpiai érmét. De ez már, reméljük, egy másik történet lesz.

A selejtezőtorna pontos programját innen töltheted le.

 

Tudtad?

  • A női vízilabda 2000-ben, Sydneyben került fel először az olimpia programjára.
  • A magyar válogatott a 2000-es sydney-i olimpia kivételével minden nyári játékra kvalifikálta magát.
  • A női pólóválogatott még nem nyert érmet a nyári olimpiák történetében, ám három alkalommal (2004, 2008, 2012) is a negyedik helyen végzett.

 

A női vízilabda-válogatott 16 fős keretében szereplő egyetemisták:

Kasó Orsolya, Testnevelési Egyetem
Keszthelyi-Nagy Rita, Testnevelési Egyetem
Máté Zsuzsanna, ELTE
Leimeter Dóra, ELTE
Garda Krisztina, Szent István Egyetem
Szücs Gabriella, Állatorvosi Egyetem
Gurisatti Gréta, Dunaújvárosi Egyetem

 

Szöveg: Márványkövi Ferenc
Fotó: MTI/Czagány Balázs, MTI/Szigetváry Zsolt, MTI/Czeglédi Zsolt, a magyar női vízilabda-válogatott hivatalos Facebook-oldala

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn