Versengő medikusok

Egy év kihagyást követően immáron 48. alkalommal rendezték meg az ország egyik legrangosabb egyetemi sportversenyét, a Medikus-kupát, amelynek népszerűsége a hagyományoknak köszönhetően továbbra is töretlen.

Olvasási idő: 2,5 perc

Összesen öt sportágban, kispályás labdarúgásban, kézilabdában, röplabdában, kosárlabdában és vízilabdában mérték össze tudásukat az ország orvosi egyetemeinek hallgatói a 48. alkalommal megrendezett Medikus Kupán, amelynek ebben az évben Szeged adott otthont. Mint ismert, tavaly a koronavírus-járvány miatt törölték az eseményt, így a szervezőnek, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Hallgatói Önkormányzatának (SZTE ÁOK HÖK), újra rá kellett hangolódnia a rendezvényre.

„A pandémia miatt sajnos tavaly két héttel a torna kezdete előtt le kellett mondanunk a rendezvényt – mondja Bálind Eta  főszervező, az SZTE ÁOK HÖK korábbi elnöke. – Sokat kellett egyeztetnünk az új időponttal kapcsolatban, és végül a nyáron dőlt el, hogy szeptemberben rendezzük meg a kupát. Ez azt jelenti, hogy egy év helyett csupán két és fél hónapunk volt a szervezésre. Legnagyobb kihívásként azt éltük meg, hogy a rendezvényen segítő hallgatók szervezőként még nem találkoztak sem a Medikus-kupával, sem pedig nagyobb egyetemi rendezvénnyel.”  

Mint minden évben, most is rengeteg rajongót sikerült mozgósítaniuk a szervezőknek, és természetesen a vezérszurkolók sem hiányoztak a mérkőzésekről.

„Szerencse, hogy a kupát mindig hétvégén tartják, így sokan el tudnak látogatni rá – magyarázza Bálind Eta a fokozott érdeklődés okát. – A társegyetemek ilyenkor közös utazást szerveznek a torna helyszínére, és már olyanra is volt példa, hogy közös szurkolói vonatot indítottunk. Nem is beszélve a vezérszurkolók csoportjairól, amelyek mindig megtalálják egymást. Nekünk, szervezőknek, mindig van lehetőségünk arra, hogy kicsit formáljuk a szurkolói közösségeket, akár a különböző közösségimédia-felületeken keresztül. A legnagyobb segítség azonban, hogy a Medikus-kupa sokéves hagyományra tekint vissza, így toborzás nélkül is özönlenek a szurkolók az eseményre.”

Ahhoz, hogy az egyetemi bajnokságok, a MEFOB-ok színvonala felnőjön a Medikus-kupa mellé, leginkább az kell, hogy nagyobb súlyt kapjon az egyetemek közötti rivalizálás. Ezenkívül a Medikus-kupán csupán egy szűk kör, azaz néhány felsőoktatási intézmény vesz részt, és gyakori jelenség, hogy a különböző egyetemek csapattagjai jól ismerik egymást, amiből fakadóan presztízskérdést csinálnak az összecsapásokból.

„Persze a hagyomány a legfontosabb tényező és az, hogy olyan oktatók is ellátogatnak a Medikus-kupára, akik fiatal korukban saját egyetemük színeiben versenyeztek egymás ellen. Az ő szerepük megkerülhetetlen, hogy beszervezzék a hallgatókat a csapatokba” – fedi fel a főszervező.

Versengő medikusok

Hogy a teljesítményről is szóljunk néhány szót, a pécsi orvoshallgatók több sportágban, női és férfi kézilabdában, vízilabdában és kispályás labdarúgásban is taroltak, így nem csoda, hogy az egyetemek közötti összesített pontversenyben is ők végeztek az élen a Debreceni Egyetem és a Semmelweis Egyetem előtt.

Ez itt a 48. Medikus Kupa Facebook-oldala, ahol képeket és még több információt találhattok az eseményről.

Szöveg: Márványkövi Ferenc
Kép: a 48. Medikus Kupa Facebook-oldala

Share on facebook
Facebook
Share on twitter
Twitter
Share on linkedin
LinkedIn