A BME lett az erőemelő MEFOB csapatversenyének győztese
Kiválóan szerepeltek hazai pályán a BME erős emberei, ugyanis mind a nőknél, mind a férfiaknál a műegyetemisták nyerték a csapatversenyt. Olvasási idő: 1,5 perc Ahogy
Kiválóan szerepeltek hazai pályán a BME erős emberei, ugyanis mind a nőknél, mind a férfiaknál a műegyetemisták nyerték a csapatversenyt. Olvasási idő: 1,5 perc Ahogy
A Magyar Úszószövetség (MÚSZ) hosszú távú együttműködési megállapodást kötött nyolc hazai felsőoktatási intézménnyel, amivel az Úszó Nemzet Programban részt vevő oktatók kiválasztását és fejlesztését segítik
A tavalyi versenyhez hasonlóan ezúttal is Pécsre került a legtöbb érem, a baranyaiak a csapatbajnokság mellett több egyéni és páros számban is dobogóra állhattak. Olvasási
Cegléden rendezik a tollaslabda MEFOB-ot, ahol öt versenyszámban mérhetik össze magukat a nevezők, és lesz csapatverseny is. Olvasási idő: 1,5 perc Egy év kihagyás után
A hetedik alkalommal megrendezett viadalon az evezősök között a Budapesti Műszaki- és Gazdaságtudományi Egyetem, a sárkányhajók versenyében pedig a Nemzeti Közszolgálati Egyetem és a Széchenyi
Egyéniben (Bicsák Flóra és Faldum Gábor) és váltóban is a Pécsi Tudományegyetem hallgatói voltak a legjobbak a kaposvári Deseda Jótékonysági (fél)maratonon, ahol több mint nyolcszázan
A Győrben korábban elért kettős PTE-siker után ezúttal Székesfehérváron is a pécsiek világbajnok egysége volt a leggyorsabb mindkét távon a hétvégi sárkányhajó MEFOB második fordulójában.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem honlapja tudatta, hogy az olimpiai bronzérmes rövid pályás gyorskorcsolyázót, Jászapáti Petrát választották az intézmény sportarcának. A megtisztelő kinevezést Borhy László rektor
A népes magyar küldöttség legjobb eredményeit a férfiaknál Ormay Mihály (11. hely a sprintben, hosszútávon 18.), illetve a nőknél Sárközy Zsófia (középtávon 17.) érte el.
Első NB I-es futsalmérkőzését játszotta az ELTE BEAC csapata. Az egyetemi alakulat tisztesen helytállt az esélyesebb Aramis SE ellen, amely végül 6–0-ra győzött. Megkezdte szereplését
Cookie | Duration | Description |
---|---|---|
cookielawinfo-checbox-analytics | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics". |
cookielawinfo-checbox-functional | 11 months | The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional". |
cookielawinfo-checbox-others | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other. |
cookielawinfo-checkbox-necessary | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary". |
cookielawinfo-checkbox-performance | 11 months | This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance". |
viewed_cookie_policy | 11 months | The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data. |